Kivonulás könyve 39

¹ A karvezetőnek. A »Mút labbén« dallama szerint. Dávid zsoltára.

² Uram, teljes szívemből dicsérlek, hirdetem minden csodatettedet.

³ Örvendezem és ujjongok benned, zsoltárral dicsőítem, ó Fölséges, nevedet!

⁴ Mert ellenségeim meghátráltak, színed előtt meginogtak s elpusztultak.

⁵ Mert fölkaroltad peremet és ügyemet, aki igazságosan ítélsz, trónodra ültél.

⁶ Megdorgáltad a nemzeteket, elpusztítottad az istentelent, nevüket eltörölted mindörökre.

⁷ Ellenségeim csatát vesztettek, eltűntek, romba döntötted városaikat, velük együtt tűnt el emlékük is.

⁸ Íme az Úr mindörökké trónol, ítéletre készen tartja trónusát.

⁹ Megítéli igazsággal a föld kerekségét, méltányosan ítéli meg a népeket.

¹⁰ Az Úr lesz az elnyomott menedéke, szorongatásai között alkalmas időben segítője.

¹¹ Bízzanak is benned, akik megismerték neved, mert a téged keresőket nem hagyod el, Uram.

¹² Zengjetek az Úrnak, aki a Sionon lakik, tetteit hirdessétek a nemzetek között.

¹³ Mert megemlékezett róluk, aki számon kéri a vért, nem feledte el a szegények szavát.

¹⁴ Könyörülj rajtam, Uram, nézd, szorongatnak ellenségeim! De te fölemelsz a halál kapuiból engem,

¹⁵ hogy hirdessem teljes dicséretedet, Sion leányának kapuiban ujjongjak szabadításodon.

¹⁶ A nemzetek beestek a maguk ásta verembe, a tőrben, amelyet elrejtettek, saját lábuk akadt meg.

¹⁷ Megnyilatkozott az Úr, ítéletet tartott, saját keze művein fennakadt a gonosz.

¹⁸ Az alvilágba térnek a vétkesek, minden nemzet, amely megfeledkezett Istenről!

¹⁹ Mert nem marad örökre elfeledve a szegény, nem vész el végleg a szegények reménye.

²⁰ Kelj fel, Uram! Ember ne legyen elbizakodott, színed előtt ítéletre kerüljenek a nemzetek.

²¹ Bocsáss rájuk, Uram, rettegést, hadd tudják meg a nemzetek, hogy csak emberek!