| 1 Asszarhaddon idejében tehát visszatértem házamba és visszakaptam feleségemet Annát és fiamat Tóbiást. Ünnepünkkor, pünkösdkor, amely a Hetek szent ünnepe, jó ebéd volt, leültem enni. |
| 2 Meg volt terítve számomra az asztal és finom ételeket láttam. Így szóltam fiamhoz Tóbiáshoz: »Menj, s ha egy szegényre akadsz testvéreink közül, akiket ide hurcoltak Ninivébe, s egész szívével az Urat szolgálja, hívd ide, s egyék velünk. Megvárlak fiam, amíg visszajössz.« |
| 3 Tóbiás elment, hogy a testvéreink között keressen egy szegényt, de visszatért és így szólt: »Apám!« Ezt mondtam neki: »Mi van fiam?« Ő ezt válaszolta: »Valakit meggyilkoltak a mieink közül, odavetették a piactérre, s ott fekszik még; megfojtották.« |
| 4 Fölkeltem, otthagytam az ebédet még mielőtt hozzányúltam volna, elhoztam az embert a térről egy házba, és vártam a napnyugtát, hogy eltemethessem. |
| 5 Aztán hazatértem, megfürödtem és szomorúan fogyasztottam el kenyeremet, |
| 6 s eszembe jutott, amit Ámosz próféta mondott Bételről: »Ünnepeitek gyásszá változnak, és minden éneketek kesergéssé.« |
| 7 Elkezdtem sírni. Napnyugta után elmentem, megástam a sírt és eltemettem. |
| 8 Szomszédaim kicsúfoltak és ezt mondták: »Ez az ember már megint nem fél. Ilyen dolog miatt már halálra keresték és megmenekült, s íme, már újra halottakat temet.« |
| 9 Ezen az éjjelen megfürödtem a temetés után, kimentem az udvaromba és elaludtam a fal mellett, s arcomat nem takartam be a meleg miatt. |
| 10 Nem tudtam, hogy verebek vannak fölöttem a falon, s ezek meleg trágyája hullott a szemembe, s fehér foltok keletkeztek rajta. Orvoshoz kellett fordulnom, hogy gyógyíttassam magam. De minél több kenőcsöt használtam el, annál inkább romlott a látásom a foltok miatt, végül teljesen megvakultam. Négy évig nem láttam és testvéreim sajnálkoztak rajtam. Ahikár két éven át gondoskodott rólam mielőtt Elimaiszba ment. |
| 11 Ekkor Anna, a feleségem bérért munkát vállalt, gyapjút font. |
| 12 A megrendelőnek adta, s az pénzt adott érte. Disztrosz hónap hetedikén elkészült egy darabbal és átadta a megrendelőknek, akik kifizették neki az egész bért és ráadásul egy kecskegidát adtak neki. |
| 13 Amikor közelembe ért a kecske, mekegni kezdett. Hívtam feleségemet és megkérdeztem: »Honnan van ez a kecskegida? Csak nem lopott jószág? Add vissza gazdáinak, nekünk nem szabad lopott jószágot megenni.« |
| 14 Ő ezt válaszolta nekem: »Ajándékba kaptam a béremen felül.« Én azonban nem hittem neki és azt mondtam, hogy adja vissza gazdáinak, s egészen kivörösödtem miatta. Ő így felelt nekem: »Hol vannak alamizsnáid? Hol vannak jócselekedeteid? Íme, látszik rajtad mindez.« |