Náhum jövendölése 2

¹ Ekkor Mirjám és Áron Mózes ellen beszéltek az ő etióp felesége miatt

² és azt mondták: »Hát csak Mózes által szólt az Úr? Nemde, hozzánk is éppen úgy szólt!« Amikor az Úr ezt meghallotta –

³ Mózes ugyanis szelídebb férfi volt minden embernél, aki a földön lakott –,

⁴ azonnal szólt hozzá meg Áronhoz és Mirjámhoz: »Menjetek ki csak ti hárman a szövetség sátrához.« Amikor aztán kimentek,

⁵ leszállt az Úr egy felhőoszlopban, megállt a sátor ajtajában és szólította Áront meg Mirjámot. Amikor odamentek,

⁶ azt mondta nekik: »Halljátok beszédem! Ha valaki közületek prófétája az Úrnak, annak látomásban jelenek meg vagy álomban szólok.

⁷ Ám Mózes, az én szolgám nem ilyen: ő az én egész házamban meghitt,

⁸ mert vele szemtől szembe beszélek, s ő nyíltan, nem rejtélyekben és jelképekben látja az Urat. Miért nem féltetek tehát gyalázni szolgámat, Mózest?«

⁹ Aztán haragra gerjedve irántuk, elment.

¹⁰ Amint pedig eltávozott a felhő, amely a sátor felett volt, íme, Mirjám úgy fehérlett a leprától, mint a hó. Amikor Áron rátekintett és látta, hogy lepra öntötte el,

¹¹ azt mondta Mózesnek: »Kérlek, uram, ne ródd fel nékünk ezt a bűnt, amelyet esztelenül elkövettünk,

¹² ne legyen ez olyan, mint a halott, s mint az idétlen magzat, amelyet anyja méhe elvetél: íme, már fél testét megemésztette a lepra.«

¹³ Erre Mózes az Úrhoz kiáltott: »Isten, kérlek, gyógyítsd meg őt!«

¹⁴ Azt felelte neki az Úr: »Ha az atyja az arcába köpött volna, nemde legalább hét napig kellene szégyellnie magát? El kell csak különíteni hét napig a táboron kívül, aztán vissza lehet hívni.«

¹⁵ Kizárták tehát Mirjámot hét napra a táborból és a nép nem indult el arról a helyről, amíg vissza nem hívták Mirjámot.

¹⁶ Aztán elindult a nép Hácerótból és a Párán-pusztában ütötte fel sátrait.