Scrutatio

Giovedi, 9 maggio 2024 - Beata Maria Teresa di Gesù (Carolina Gerhardinger) ( Letture di oggi)

Dániel jövendölése 11


font
KÁLDI-NEOVULGÁTAKÁLDI-NEOVULGÁTA
1 A méd Dáriusz mellett álltam én első esztendejétől fogva, hogy megerősödjék és hatalmassá legyen.1 A méd Dáriusz mellett álltam én első esztendejétől fogva, hogy megerősödjék és hatalmassá legyen.
2 Most pedig igazságot hirdetek neked. Íme, még három király támad Perzsiában, s a negyedik nagyobb gazdagságra jut valamennyinél. Amikor gazdagsága által hatalmassá lesz, mindenkit felingerel Görögország ellen.2 Most pedig igazságot hirdetek neked. Íme, még három király támad Perzsiában, s a negyedik nagyobb gazdagságra jut valamennyinél. Amikor gazdagsága által hatalmassá lesz, mindenkit felingerel Görögország ellen.
3 Aztán egy erős király támad: nagy hatalommal fog uralkodni, és megtesz mindent, amit csak akar.3 Aztán egy erős király támad: nagy hatalommal fog uralkodni, és megtesz mindent, amit csak akar.
4 Ám alighogy hatalomra jut, a birodalma összeomlik, és a négy égtáj szerint felosztják; nem az ő utódaira száll, és nem is lesz olyan hatalmas, mint az ő uralma alatt volt, mert birodalmát szétszaggatják, és másokra száll, nem azokra.4 Ám alighogy hatalomra jut, a birodalma összeomlik, és a négy égtáj szerint felosztják; nem az ő utódaira száll, és nem is lesz olyan hatalmas, mint az ő uralma alatt volt, mert birodalmát szétszaggatják, és másokra száll, nem azokra.
5 A déli király erős lesz, de az egyik fővezére fölékerekedik és uralomra jut, és birodalma nagy lesz.5 A déli király erős lesz, de az egyik fővezére fölékerekedik és uralomra jut, és birodalma nagy lesz.
6 Évek múlva aztán szövetségre lépnek: a déli király leánya elmegy az északi királyhoz, hogy békét szerezzen, de a kar erejét nem tudja fenntartani, és ivadéka meg nem marad. Kiszolgáltatják őt és kísérő apródjait, és azokat, akik őt ezekben az időkben támogatták.6 Évek múlva aztán szövetségre lépnek: a déli király leánya elmegy az északi királyhoz, hogy békét szerezzen, de a kar erejét nem tudja fenntartani, és ivadéka meg nem marad. Kiszolgáltatják őt és kísérő apródjait, és azokat, akik őt ezekben az időkben támogatták.
7 Ám az ő gyökereinek hajtásából sarj támad, s az hadra kel, és bevonul az északi király tartományába. Kényére-kedvére hatalmaskodik velük,7 Ám az ő gyökereinek hajtásából sarj támad, s az hadra kel, és bevonul az északi király tartományába. Kényére-kedvére hatalmaskodik velük,
8 sőt még isteneiket, szobraikat és drága ezüst- és aranyedényeiket is elviszi zsákmányként Egyiptomba, s diadalmaskodik az északi királyon.8 sőt még isteneiket, szobraikat és drága ezüst- és aranyedényeiket is elviszi zsákmányként Egyiptomba, s diadalmaskodik az északi királyon.
9 Az betör ugyan a déli király országába, de kénytelen visszatérni a maga földjére.9 Az betör ugyan a déli király országába, de kénytelen visszatérni a maga földjére.
10 Fiai azonban felháborodva igen hatalmas hadsereget gyűjtenek, amely sietve felvonul és beözönlik, akkor aztán ő ismét bevonul és keményen megtámadja annak erősségét.10 Fiai azonban felháborodva igen hatalmas hadsereget gyűjtenek, amely sietve felvonul és beözönlik, akkor aztán ő ismét bevonul és keményen megtámadja annak erősségét.
11 Erre a déli király felháborodottan kivonul, és harcba száll az északi királlyal, aki igen nagy sereget állít fel, de a sereg a másiknak a kezébe kerül.11 Erre a déli király felháborodottan kivonul, és harcba száll az északi királlyal, aki igen nagy sereget állít fel, de a sereg a másiknak a kezébe kerül.
12 Fogságba is ejti a sereget és a szíve felfuvalkodik. Bár sok ezret lever, mégsem diadalmaskodik,12 Fogságba is ejti a sereget és a szíve felfuvalkodik. Bár sok ezret lever, mégsem diadalmaskodik,
13 mert az északi király ismét sereget állít, sokkal nagyobbat, mint azelőtt, és idők és esztendők múltán hatalmas hadsereggel és nagy felszereléssel sebtében betör.13 mert az északi király ismét sereget állít, sokkal nagyobbat, mint azelőtt, és idők és esztendők múltán hatalmas hadsereggel és nagy felszereléssel sebtében betör.
14 Azokban az időkben sokan felkelnek a déli király ellen; a te néped hitszegő fiai is felkelnek, hogy teljesítsék a látomást és elessenek.14 Azokban az időkben sokan felkelnek a déli király ellen; a te néped hitszegő fiai is felkelnek, hogy teljesítsék a látomást és elessenek.
15 Akkor eljön az északi király, és töltést emel, elfoglalja a legjobban megerősített várakat is, s a déli király karja nem bír vele. Hiába kelnek ellenállásra válogatottjai, erejük nem lesz,15 Akkor eljön az északi király, és töltést emel, elfoglalja a legjobban megerősített várakat is, s a déli király karja nem bír vele. Hiába kelnek ellenállásra válogatottjai, erejük nem lesz,
16 a támadója azt tesz vele, amit akar, s nem lesz senki, aki ellenállhatna neki. Akkor megáll a dicsőséges földön, és a keze elpusztítja azt.16 a támadója azt tesz vele, amit akar, s nem lesz senki, aki ellenállhatna neki. Akkor megáll a dicsőséges földön, és a keze elpusztítja azt.
17 Aztán arra törekszik, hogy egész birodalmát hatalmába kerítse, s ezért jól bánik vele. Egy asszonyt ad neki, hogy országát felforgassa, de nem ér célt és nem szerzi meg.17 Aztán arra törekszik, hogy egész birodalmát hatalmába kerítse, s ezért jól bánik vele. Egy asszonyt ad neki, hogy országát felforgassa, de nem ér célt és nem szerzi meg.
18 Ezután a szigetek felé fordítja arcát, és sokat elfoglal; de egy vezér véget vet gyalázatosságának, és megfizet neki gyalázatosságáért.18 Ezután a szigetek felé fordítja arcát, és sokat elfoglal; de egy vezér véget vet gyalázatosságának, és megfizet neki gyalázatosságáért.
19 Végül saját országának földjére fordítja arcát, megbotlik és elesik, s meg sem találják.19 Végül saját országának földjére fordítja arcát, megbotlik és elesik, s meg sem találják.
20 Helyébe pedig hitvány és a királyi díszre méltatlan ember áll, de rövid idő múlva, nem haraggal és nem háborúban, elpusztítják.20 Helyébe pedig hitvány és a királyi díszre méltatlan ember áll, de rövid idő múlva, nem haraggal és nem háborúban, elpusztítják.
21 A helyébe megvetésre méltó ember áll; a királyi méltóság meg nem illeti, alattomban jön, és csalárdsággal szerzi meg a királyságot.21 A helyébe megvetésre méltó ember áll; a királyi méltóság meg nem illeti, alattomban jön, és csalárdsággal szerzi meg a királyságot.
22 Legyőzi és összezúzza az ellene hadakozó karokat, sőt a szövetség fejedelmét is.22 Legyőzi és összezúzza az ellene hadakozó karokat, sőt a szövetség fejedelmét is.
23 Noha barátságot köt, csalárdul jár el vele, rátör és legyőzi kicsiny sereggel.23 Noha barátságot köt, csalárdul jár el vele, rátör és legyőzi kicsiny sereggel.
24 Bevonul a leggazdagabb és legvagyonosabb városokba, és azt tesz, amit nem tettek atyái és atyáinak atyái: rabol, zsákmányol, gazdagságukat eltékozolja, s terveket sző a legerősebb helyek ellen is, de csak egy ideig.24 Bevonul a leggazdagabb és legvagyonosabb városokba, és azt tesz, amit nem tettek atyái és atyáinak atyái: rabol, zsákmányol, gazdagságukat eltékozolja, s terveket sző a legerősebb helyek ellen is, de csak egy ideig.
25 Aztán nagy sereggel, dühödt erővel és szívvel a déli király ellen vonul, s a déli király nagy és igen erős sereggel hadba száll, de helytállni nem tud, mert cselt szőnek ellene.25 Aztán nagy sereggel, dühödt erővel és szívvel a déli király ellen vonul, s a déli király nagy és igen erős sereggel hadba száll, de helytállni nem tud, mert cselt szőnek ellene.
26 Romlásba döntik őt asztaltársai, a hadserege pedig vereséget szenved, sokan elpusztulnak és elesnek belőle.26 Romlásba döntik őt asztaltársai, a hadserege pedig vereséget szenved, sokan elpusztulnak és elesnek belőle.
27 Mindkét király szíve rosszat forral, és még egy asztalnál is hazugságot beszélnek. Célt azonban nem érnek, mert a vég még más időre marad.27 Mindkét király szíve rosszat forral, és még egy asztalnál is hazugságot beszélnek. Célt azonban nem érnek, mert a vég még más időre marad.
28 Azután nagy kincsekkel visszaindul országába, a szíve a szent szövetség ellen fordul és cselekszik, aztán visszatér földjére.28 Azután nagy kincsekkel visszaindul országába, a szíve a szent szövetség ellen fordul és cselekszik, aztán visszatér földjére.
29 A meghatározott időben azonban ismét dél ellen vonul; de ez az útja nem lesz olyan, mint az előbbi.29 A meghatározott időben azonban ismét dél ellen vonul; de ez az útja nem lesz olyan, mint az előbbi.
30 Hajók és rómaiak jönnek ugyanis ellene, s ő megdöbben és visszafordul. Méltatlanságot tervez és tesz a szent szövetség ellen, hazatérve pedig azokra fordítja gondolatait, akik elhagyták a szent szövetséget.30 Hajók és rómaiak jönnek ugyanis ellene, s ő megdöbben és visszafordul. Méltatlanságot tervez és tesz a szent szövetség ellen, hazatérve pedig azokra fordítja gondolatait, akik elhagyták a szent szövetséget.
31 Seregei felállnak, meggyalázzák a szent várat, megszüntetik a mindennapi áldozatot, és felállítják a vészthozó undokságot.31 Seregei felállnak, meggyalázzák a szent várat, megszüntetik a mindennapi áldozatot, és felállítják a vészthozó undokságot.
32 Az istentelenek csalárd hitszegést követnek el a szövetség ellen, a nép azonban, amely ismeri Istenét, kitart és cselekszik.32 Az istentelenek csalárd hitszegést követnek el a szövetség ellen, a nép azonban, amely ismeri Istenét, kitart és cselekszik.
33 A nép értelmesebbjei sokakat belátásra bírnak, egy ideig mégis hullanak a kard, a láng, a fogság és a rablás miatt.33 A nép értelmesebbjei sokakat belátásra bírnak, egy ideig mégis hullanak a kard, a láng, a fogság és a rablás miatt.
34 De miközben hullanak, némi segítséget is nyernek, bár igen sokan álnokul csatlakoznak hozzájuk.34 De miközben hullanak, némi segítséget is nyernek, bár igen sokan álnokul csatlakoznak hozzájuk.
35 Az értelmesek közül is elhullanak többen, hogy ők is próbatételt szenvedjenek, kiválogassák őket és megtisztuljanak az előre meghatározott ideig, mert még más idő is lesz.35 Az értelmesek közül is elhullanak többen, hogy ők is próbatételt szenvedjenek, kiválogassák őket és megtisztuljanak az előre meghatározott ideig, mert még más idő is lesz.
36 Közben a király a maga kénye-kedve szerint cselekszik, felfuvalkodik és nagyzolni kezd minden isten ellen, és nagyokat mond az istenek Istene ellen, és sikert is arat, míg be nem telik a harag, és végzete be nem következik.36 Közben a király a maga kénye-kedve szerint cselekszik, felfuvalkodik és nagyzolni kezd minden isten ellen, és nagyokat mond az istenek Istene ellen, és sikert is arat, míg be nem telik a harag, és végzete be nem következik.
37 Atyáinak Istenére sem vet ügyet; az asszonyok kívánságának hódol, és más istennel sem törődik, mert valamennyi fölé helyezi magát.37 Atyáinak Istenére sem vet ügyet; az asszonyok kívánságának hódol, és más istennel sem törődik, mert valamennyi fölé helyezi magát.
38 De tiszteli a várak istenét a maga helyén, azt az istent tiszteli arannyal, ezüsttel, drágakővel, kincsekkel, akit atyái nem ismertek,38 De tiszteli a várak istenét a maga helyén, azt az istent tiszteli arannyal, ezüsttel, drágakővel, kincsekkel, akit atyái nem ismertek,
39 és azon lesz, hogy a várakat megerősítse az idegen istennel, és azoknak, akik tisztelik, sok méltóságot juttat, sokak felett való hatalmat ad és ingyenföldet osztogat.39 és azon lesz, hogy a várakat megerősítse az idegen istennel, és azoknak, akik tisztelik, sok méltóságot juttat, sokak felett való hatalmat ad és ingyenföldet osztogat.
40 De a meghatározott időben hadba száll ellene a déli király; erre mint a fergeteg rátámad az északi király szekerekkel, lovasokkal és nagy hajóhaddal; betör az országukba, összetöri őket és keresztülvonul rajtuk.40 De a meghatározott időben hadba száll ellene a déli király; erre mint a fergeteg rátámad az északi király szekerekkel, lovasokkal és nagy hajóhaddal; betör az országukba, összetöri őket és keresztülvonul rajtuk.
41 Bevonul a dicsőséges országba is, sokan elesnek, s csak ezek menekülnek meg kezétől: Edom, Moáb, és Ammon fiainak legjava.41 Bevonul a dicsőséges országba is, sokan elesnek, s csak ezek menekülnek meg kezétől: Edom, Moáb, és Ammon fiainak legjava.
42 Kezét ráveti az országokra, és Egyiptom földje sem menekül meg.42 Kezét ráveti az országokra, és Egyiptom földje sem menekül meg.
43 Hatalmába ejti Egyiptom arany- és ezüstkincseit s minden drágaságát; Líbián és Etiópián is keresztülvonul.43 Hatalmába ejti Egyiptom arany- és ezüstkincseit s minden drágaságát; Líbián és Etiópián is keresztülvonul.
44 De a keletről és északról jövő hírek zavarba ejtik, s ő elmegy nagy sereggel, hogy igen sokakat letiporjon és megöljön;44 De a keletről és északról jövő hírek zavarba ejtik, s ő elmegy nagy sereggel, hogy igen sokakat letiporjon és megöljön;
45 felüti sátorpalotáját a tengerek között a dicsőséges szent hegyen, de eléri a vég, és nem lesz, aki segíthetne rajta.45 felüti sátorpalotáját a tengerek között a dicsőséges szent hegyen, de eléri a vég, és nem lesz, aki segíthetne rajta.