Ezekiel jövendölése 31

¹ Történt pedig a tizenegyedik esztendőben, a harmadik hónapban, a hónap elsején, hogy az Úr ezt a szózatot intézte hozzám:

² »Emberfia, mondd a fáraónak, Egyiptom királyának és az ő népének: Kihez vagy te hasonló nagyságodban?

³ Íme, a fenyő, olyan, mint a Libanon cédrusa; szép ágú, dús lombozatú, magas növésű; a sűrű lombozatú ágak között magasra emelkedik koronája.

⁴ Vizek növelték naggyá, árvíz tette magassá, folyói folyták körül gyökereit, és patakjait a vidék minden fájához küldte.

⁵ Ezért magassága túltett a környék minden fáján; gallyai megsokasodtak, ágai magasra nyúltak a bőséges víztől.

⁶ Amikor pedig kiterjesztette árnyékát, ágai közt fészket raktak az ég madarai mind; lombozata alatt ellett az erdő minden vadja, és árnyékában lakott mindenféle nemzet.

⁷ Igen szép volt nagyságában, kiterjesztett ágaival, mert gyökere bőséges víz mellett volt.

⁸ Még Isten paradicsomában sem voltak a cédrusok nála magasabbak; a ciprusok sem érték el csúcsát, s a platánoknak sem voltak olyan lombjaik, mint neki; Isten paradicsomának egy fája sem volt hozzá és szépségéhez hasonló.

⁹ Mert széppé tettem őt, sok és sűrű lombozatával; és irigykedtek rá mindazon gyönyörűséges fák, melyek Isten paradicsomában voltak.

¹⁰ Ezért így szól az Úr Isten: Mivel igen magasra nőtt és felemelte zöldellő, sűrű koronáját, és szíve felfuvalkodott magassága miatt:

¹¹ a nemzetek legerősebbjének kezébe adtam, aki elbánik majd vele; istentelensége miatt elvetettem őt.

¹² Kivágják majd az idegenek, a nemzetek legkegyetlenebbjei; a hegyekre dobják, és ágai széthullanak minden völgybe, gallyai összetörnek a föld minden szikláján; árnyékából elmenekül a földnek minden népe és elhagyja őt.

¹³ A ledőlt fára telepszik az ég minden madara, és ágai között időzik a környék minden vadja.

¹⁴ Ezért fel ne fuvalkodjék magassága miatt egy fa sem, mely a víz mentén áll, ne törjön a magasba az árnyékos és lombos ágak között, és ne is büszkélkedjék magasságában egy fa sem, melyet a vizek öntöznek; mert mindmegannyit a halálra szántam, a föld legmélyére, az emberek fiai közé, azok közé, akik leszállnak a sírgödörbe.

¹⁵ Így szól az Úr Isten: Azon a napon, amelyen az alvilágra szállt, előhoztam a gyászt és ráborítottam a vizekre; megállítottam folyamait és visszatartottam a nagy vizeket; gyászolt miatta a Libanon, és megremegett a mező minden fája.

¹⁶ Amint ledőlt, robajával remegésbe hoztam a nemzeteket, mikor levittem őt az alvilágba azokhoz, akik leszálltak a sírgödörbe; és megvigasztalódott a föld legmélyén a gyönyörűség minden fája, a legszebbek és legkiválóbbak a Libanonról, mindazok, amelyeket vizek öntöztek.

¹⁷ Mert ezek is leszálltak vele együtt az alvilágba azokhoz, akiket karddal öltek meg; minden segítője az ő árnyékában pihen a nemzetek között.

¹⁸ Kihez vagy te hasonló, te kiváló és magas fa a gyönyörűség fái között? Íme, leviszlek a gyönyörűség fáival a föld legmélyére; a körülmetéletlenek között pihensz majd azokkal együtt, akiket a kard ölt meg! Ez a fáraó és egész sokasága!« – mondja az Úr Isten.