Az énekek éneke 7

¹ Perdülj, perdülj, Szulamit! Perdülj, perdülj! Hadd nézzünk! Mit akartok nézni Szulamiton? Csak nem a tábori körtáncot?

² Milyen kecsesek lépteid saruidban, fejedelmi leányzó! Csípőd hajlása, mint a nyaklánc, mely művészkezek alkotása.

³ Köldököd kerekded csésze, sohase legyen kevert bor híján! Hasad olyan, mint a búzarakás, melyet liliom szegélyez.

⁴ Két melled olyan, mint a gazella két ikerfia.

⁵ A nyakad, mint elefántcsont torony, szemeid, mint Hesebon tavai a népes város kapujánál; orrod, mint a Libanon tornya, amely Damaszkusz felé tekint.

⁶ Fejed, mint a Kármel, fejed haja, mint a bíbor, omló hullámai királyt fűznek rabláncra.

⁷ De szép vagy, milyen bájos, te kedves, te gyönyörűséggel teljes!

⁸ Termeted pálmafához hasonló, és melleid datolyafürthöz.

⁹ Azt mondtam magamban: »Felmegyek a pálmafára, és gyümölcse után nyúlok.« Olyanok legyenek nékem melleid, mint annak fürtjei, és szád lehelete, mint az alma illata,

¹⁰ a szád legyen bor a legjavából, méltó arra, hogy kedvesem igya, hogy ajkával és fogával érintse!

¹¹ A kedvesemé vagyok én, ő meg utánam eped.

¹² Jöjj, kedvesem! Menjünk a mezőre, szálljunk meg a tanyákon:

¹³ reggel menjünk a szőlőkbe, lássuk, kihajtott-e már a szőlő, kinyílt-e a virágja, virágban áll-e a gránátalma? Ott adom neked szerelmemet!

¹⁴ A mandragórák illatot árasztanak, s ajtónk előtt mindenféle pompás gyümölcs; frisset is, régit is tettem el számodra, kedvesem!