A zsoltárok könyve 61

KÁLDI-NEOVULGÁTA	VULGATA
1 A karvezetőnek. Hárfára. Dávidtól.	1 In finem, pro Idithun. Psalmus David.
2 Hallgass, Isten, esdeklésemre, figyelj könyörgésemre.	2 Nonne Deo subjecta erit anima mea ? ab ipso enim salutare meum.
3 A föld széléről kiáltok hozzád szorongó szívvel. Vezess engem a megközelíthetetlen kősziklára!	3 Nam et ipse Deus meus et salutaris meus ; susceptor meus, non movebor amplius.
4 Mert te vagy az én reménységem, erős tornyom az ellenséggel szemben.	4 Quousque irruitis in hominem ? interficitis universi vos, tamquam parieti inclinato et maceriæ depulsæ.
5 Bár lakhatnék mindörökké hajlékodban, hogy oltalmat lelhetnék szárnyad árnyékában!	5 Verumtamen pretium meum cogitaverunt repellere ; cucurri in siti : ore suo benedicebant, et corde suo maledicebant.
6 Mert Istenem, te meghallgatod imádságomat, s azoknak, akik nevedet félik, örökséget adsz.	6 Verumtamen Deo subjecta esto, anima mea, quoniam ab ipso patientia mea :
7 Adj a király napjaihoz napokat, esztendeit nemzedékről nemzedékre nyújtsd.	7 quia ipse Deus meus et salvator meus, adjutor meus, non emigrabo.
8 Maradjon meg örökké Isten színe előtt, irgalmad és hűséged őrizzék meg őt!	8 In Deo salutare meum et gloria mea ; Deus auxilii mei, et spes mea in Deo est.
9 Így majd zsoltárt zengek nevednek mindörökké, hogy napról napra teljesítsem fogadalmaimat.	9 Sperate in eo, omnis congregatio populi ; effundite coram illo corda vestra : Deus adjutor noster in æternum.
	10 Verumtamen vani filii hominum, mendaces filii hominum in stateris, ut decipiant ipsi de vanitate in idipsum.
	11 Nolite sperare in iniquitate, et rapinas nolite concupiscere ; divitiæ si affluant, nolite cor apponere.
	12 Semel locutus est Deus ; duo hæc audivi : quia potestas Dei est,
	13 et tibi, Domine, misericordia : quia tu reddes unicuique juxta opera sua.