A zsoltárok könyve 42

KÁLDI-NEOVULGÁTA	BIBLES DES PEUPLES
1 A karvezetőnek. Maszkíl, Kóré fiaitól.	1 Au maître de chant. Méditation. Des fils de Coré.
2 Amint a szarvas kívánkozik a forrás vizéhez, úgy kívánkozik lelkem tehozzád, Istenem!	2 Comme la biche aspire aux eaux vives, mon âme aspire à toi, mon Dieu.
3 Szomjazza lelkem az erős, élő Istent: mikor jutok oda, hogy Isten színe előtt megjelenjek?	3 Mon âme a soif de Dieu, du Dieu vivant, quand donc irai-je me présenter devant Dieu?
4 Éjjel-nappal könnyem a kenyerem, hiszen napról-napra azt mondják nekem: »Hol van a te Istened?«	4 Les larmes nuit et jour sont mon pain, quand on me dit: “Où est ton Dieu?”
5 Kiöntöm lelkemet és arra emlékezem, hogyan vonultam a csodás hajlék helyére, az Isten házához hangos ujjongással és hálaadással, az ünneplő sokasággal.	5 Aussi je me rappelle, je me mets à rêver, le temps où je passais entouré de notables jusqu’à la maison de Dieu, alors que résonnaient les louanges et les cris de joie d’une foule en fête.
6 Miért vagy szomorú, lelkem, miért háborogsz bennem? Bízzál Istenben, mert fogom még áldani őt, arcom üdvösségét, az én Istenemet!	6 Mais pourquoi broyer du noir, ô mon âme, pourquoi ces gémissements où tu te replies? Espère en Dieu: j’irai louer encore celui qui est mon Dieu, le salut de ma face.
7 Lelkem elcsüggedt bennem, azért rád gondolok a Jordán és a Hermon földjéről, a Miszár hegyéről.	7 Le cœur me manque et je me souviens, en ces terres du Jourdain et de l’Hermon: - où es-tu, toute petite montagne?
8 Örvény örvényt hív elő, amíg harsognak zuhatagjaid: mind áthaladnak rajtam árjaid és hullámaid.	8 L’abîme crie à l’abîme l’écho de tes cataractes, tous tes orages, tes vagues ont passé sur moi.
9 Nappal kegyességét küldi nekem az Úr, s éjjel neki szól énekem: imádkozom éltem Istenéhez.	9 Que le Seigneur, de jour, m’envoie sa grâce et que son chant m’accompagne de nuit pour prier mon Dieu vivant.
10 Ezt mondom Istennek: »Oltalmazóm, miért feledkezel meg rólam? Miért kell szomorúan járnom-kelnem, miközben sanyargat engem ellenségem?«	10 Je veux dire à mon Dieu, mon rocher: “Pourquoi m’as-tu oublié?” Pourquoi dois-je marcher l’air défait sous l’oppression de l’ennemi,
11 Amíg csontjaimat törve, gyaláznak elnyomóim, és napról-napra azt mondják nekem: »Hol van a te Istened?«	11 et ces moqueries de l’adversaire qui me tourmentent jusqu’aux os quand tout le jour ils me disent: “Où est ton Dieu?”
12 Miért vagy szomorú, lelkem, miért háborogsz bennem? Bízzál Istenben, mert fogom még áldani őt, arcom üdvösségét, az én Istenemet!	12 Mais pourquoi broyer du noir, ô mon âme, pourquoi ces gémissements où tu te replies? Espère en Dieu, j’irai louer encore celui qui est mon Dieu, le salut de ma face.