A zsoltárok könyve 137

¹ Ott ültünk Babilon folyóvizei mellett, és sírtunk, amikor Sionra gondoltunk.

² A fűzfákra akasztottuk ott hangszereinket,

³ mert énekszót kívántak tőlünk, akik foglyul ejtettek minket: »Zengjetek dalt nekünk Sion dalaiból«, mondták, akik elhurcoltak minket.

⁴ Hogyan énekelhetnénk az Úr énekét idegen földön?

⁵ Ha megfeledkezem rólad, Jeruzsálem, bénuljon meg a jobb kezem!

⁶ Ragadjon a torkomhoz a nyelvem, ha rólad meg nem emlékezem, ha nem tartom Jeruzsálemet legfőbb örömömnek!

⁷ Emlékezzél meg, Uram, Edom fiairól, Jeruzsálemnek arról a napjáról, amikor ők ezt mondták: »Rontsátok le! Rontsátok le, egészen az alapjáig!«

⁸ Babilon leánya, te nyomorult, boldog, aki megfizet neked rajtunk elkövetett tetteidért!

⁹ Boldog, aki megragadja és sziklához vágja kisdedeidet!