A zsoltárok könyve 10

¹ Miért maradsz, Uram, oly távol tőlem? Miért rejtőzködsz a szükség és szorongatás idején?

² A gonosz kevélykedik, üldözi a szegényt; Fogják meg őket saját kigondolt terveik!

³ Hisz dicsekszik lelke kívánságaival a gonosz, és magára mond áldást a fösvény.

⁴ Elbizakodottságában megveti az Urat a gonosz, »Nem keresi; nincs Isten!«

⁵ Egyre csak ezt forgatja fejében. Útjai szerencsések minden időben. Túl magasak neki ítéleteid, mind megveti ellenségeit.

⁶ Mert így szól szívében: »Én nem ingok meg, baj nélkül maradok nemzedékről nemzedékre.«

⁷ Szája csupa átok, erőszak, álnokság, nyelve alatt fájdalom és gonoszság.

⁸ Lesben áll az utakon, titokban öli meg az ártatlant.

⁹ Szeme a szegényt kémleli, mint barlangjában az oroszlán, leskelődik rejtekén. Leskelődik, hogy a szegényt megragadja, elragadja a szegényt, hálójába fogva.

¹⁰ Ráront lelapulva, és a nyomorultak csak hullanak karja erejétől.

¹¹ Mert így szól szívében: »Megfeledkezett róluk Isten! Elfordította arcát, és nem látja többé őket!«

¹² Kelj föl, Uram, Isten! Emeld föl kezed, ne feledd el a szegényeket!

¹³ Miért gúnyolja a gonosz az Istent? Miért mondja szívében: »Nem kéred számon.«

¹⁴ Láttad ezt, hiszen te figyeled a kínt s a gyötrelmet, juttasd tehát kezeidbe őket! Terád bízta magát a szegény, az árvának te lettél a segítője.

¹⁵ Törd össze a bűnös és a gonosz karját; keresheted majd gonosztettüket, de nem találod.

¹⁶ Király az Úr örökkön örökké, kipusztultak országából a pogányok.

¹⁷ A szegények kívánságát meghallgattad, Uram. Megerősítetted szívüket és rájuk figyel füled,

¹⁸ hogy az árvának és az elnyomottnak igazságot tégy, hogy ne hozzon többé rettegést a földből való ember.