Sámuel második könyve 7

¹ Történt pedig, hogy amikor a király már a palotájában lakott, s az Úr már nyugodalmat szerzett neki mindenfelől valamennyi ellenségétől,

² így szólt a király Nátán prófétához: »Nem látod-e, hogy én cédruspalotában lakom, az Isten ládája pedig bőrök között van?«

³ Azt mondta erre Nátán a királynak: »Eredj, tedd meg mindazt, ami szándékodban van, mert az Úr veled van.«

⁴ Íme, azonban még az éjjel szózatot intézett az Úr Nátánhoz, ezekkel a szavakkal:

⁵ »Eredj, s mondd szolgámnak, Dávidnak: Ezt üzeni az Úr: Hát te házat akarsz építeni nekem lakásul?

⁶ Hiszen nem laktam én házban attól a naptól kezdve, hogy kihoztam Izrael fiait Egyiptom földjéről mind a mai napig, hanem sátorhajlékban jártam.

⁷ Szóltam-e valahol, ahol Izrael fiaival jártam, Izrael valamelyik törzsének, amelyet népemnek, Izraelnek legeltetésével megbíztam, s mondtam-e nekik: Miért nem építettetek nekem cédrusházat?

⁸ Most azonban ezt mondd szolgámnak, Dávidnak: Ezt üzeni a seregek Ura: Én elhoztalak téged a legelőről, a juhok mögül, hogy népem, Izrael fejedelme légy,

⁹ s veled voltam mindenütt, ahol csak jártál, s kipusztítottam minden ellenségedet színed elől, s olyan nagy nevet szereztem neked, mint a föld nagyjainak neve.

¹⁰ Nos, én népemnek, Izraelnek helyet szerzek, s elültetem, hogy ott lakjon, s ne háborgassák többé, s a gonoszság fiai ne nyomorgassák többé, mint azelőtt,

¹¹ attól a naptól kezdve, hogy bírákat rendeltem népem, Izrael fölé. Nyugodalmat adok tehát neked minden ellenségedtől, s íme, előre megmondja neked az Úr, hogy házat alkot neked az Úr.

¹² Amikor ugyanis letelnek napjaid, s aludni térsz atyáidhoz, felemelem utánad ivadékodat, aki ágyékodból származik, s megszilárdítom királyságát.

¹³ Ő fog házat építeni nevemnek, s én megszilárdítom királysága trónját mindörökre.

¹⁴ Atyja leszek neki, s ő fiam lesz nekem: ha valami gonoszat cselekszik, megfenyítem őt az emberek vesszejével, s az emberek fiainak csapásaival.

¹⁵ De irgalmasságomat meg nem vonom tőle, mint ahogy megvontam Saultól, akit eltávolítottam színem elől,

¹⁶ hanem állandó lesz házad és királyságod mindörökké színem előtt, és szilárd lesz trónod mindenkor.«

¹⁷ Így, egészen e szavak szerint, s egészen e látomás szerint mondta el Nátán mindezt Dávidnak.

¹⁸ Bement erre Dávid király az Úr elé, leült, és így szólt: »Ki vagyok én, Uram Isten, s mi az én házam, hogy engem ennyire felemeltél?

¹⁹ Sőt még ez is kevésnek tűnt színed előtt, Uram, Isten, s a messze időre vonatkozólag is szóltál szolgád házáról, mert ez a törvénye az embernek, Uram, Isten!

²⁰ Mit is tudna még mondani Dávid neked? Hiszen te, Uram Isten, ismered szolgádat!

²¹ Szavad dicsőségére és szíved jóságának bizonyságára cselekedted, és adtad tudtára szolgádnak mindezeket a nagy dolgokat.

²² Nagynak bizonyultál általa, Uram, Isten, bizony nincs hasonló hozzád, s nincs Isten rajtad kívül – egészen úgy, mint ahogy hallottuk fülünkkel.

²³ Van-e olyan nemzet a földön, mint a te néped, Izrael, amelyért elment volna Isten, hogy népévé váltsa, s általa hírnevet szerezzen magának, és olyan nagy és rettenetes dolgokat cselekedjen érte a földön, mint az a te néped színe előtt történt, amelyet kiváltottál magadnak Egyiptomból, annak nemzetétől s istenétől?

²⁴ Örökre népeddé tetted ugyanis népedet, Izraelt, s te, Uram Isten, lettél az Istenük.

²⁵ Most tehát, Uram Isten, tartsd fenn szavadat, amelyet szóltál szolgádról s házáról, mindörökké, s tégy, ahogy szóltál,

²⁶ hogy magasztalják nevedet mindörökké és mondják: ‘A seregek Ura az Istene Izraelnek’ – s akkor szolgádnak, Dávidnak a háza állandó lesz az Úr előtt.

²⁷ Seregek Ura, Izrael Istene, mivel te nyilatkoztattad ki szolgád hallatára a szót: ‘Házat építek neked’, azért merített szolgád bátorságot arra, hogy ezzel az imádsággal forduljon hozzád.

²⁸ Most tehát, Uram Isten, te Isten vagy és szavad igaz lesz, mert te mondtad szolgádnak e jókat!

²⁹ Méltóztasd tehát megáldani szolgád házát, hogy fennmaradjon előtted örökké, hiszen, Uram Isten, te mondtad és áldásod meg is fogja áldani szolgád házát mindörökké.«