Jób könyve 29

KÁLDI-NEOVULGÁTA	Sacra Bibbia Garofalo
1 Jób ismét folytatta mondását és így szólt:	1 Giobbe continuò a pronunciare il suo proverbio e disse:
2 »Bár úgy lennék, mint a hajdani hónapokban, azokban a napokban, amikor Isten még óvott engem,	2 «Chi mi permetterà di tornare come nei mesi antichi, come ai giorni nei quali Dio mi proteggeva,
3 amikor lámpása a fejem fölött ragyogott, és sötétben is az ő világosságánál jártam;	3 quando faceva splendere la sua fiaccola sul mio capo e alla sua luce potevo camminare nelle tenebre;
4 úgy, mint java-korom napjain voltam, amikor sátramban titkon Isten lakozott,	4 come ero negli anni del mio autunno, quando Dio proteggeva la mia tenda;
5 amikor még velem volt a Mindenható, és gyermekeim körülöttem voltak;	5 quando Shaddai era ancora con me e mi stavano intorno i miei giovani;
6 amikor tejben fürösztöttem lábamat, s a szikla kedvemért olajtól patakzott.	6 quando mi bagnavo i piedi nel latte e la pietra mi versava rivi d’olio?
7 Amikor a város kapujához kimentem, a piacon nekem ülést készítettek,	7 Quando mi recavo alla porta della città e sulla piazza installavo il mio seggio,
8 az ifjak, amikor megláttak, félrevonultak, az öregek pedig felkeltek s állva maradtak,	8 i giovani mi vedevano e si ritiravano; i signori si alzavano e restavano in piedi;
9 az előkelők abbahagyták a beszédet, és ujjukat szájukra tették,	9 i capi trattenevano le parole, si mettevano la mano sulla bocca;
10 a főemberek visszafojtották hangjukat, és nyelvük ínyükhöz tapadt.	10 la voce dei principi si velava e la loro lingua aderiva al palato.
11 A fül, amely hallott, boldognak hirdetett, a szem, amely látott, bizonyságot tett felőlem,	11 L’orecchio che mi ascoltava mi celebrava, l’occhio che mi vedeva mi rendeva testimonianza;
12 azért, mert megmentettem a szegényt, ha kiáltozott, s az árvát, akinek nem volt gyámola,	12 perché io ho salvato l’oppresso che supplicava, l’orfano e chi era senza aiuto.
13 a veszni induló áldása szállott rám, s az özvegy szívét megvigasztaltam,	13 La benedizione del misero saliva verso di me E io facevo esultare il cuore della vedova.
14 az igazság ruháját vettem magamra, mint a palást és fejdísz, úgy burkolt igaz ítéletem.	14 Mi vestii di giustizia ed essa mi vestì, la mia equità mi faceva da mantello e da tiara.
15 Szeme voltam a vaknak, lába a sántának.	15 Ero gli occhi per il cieco, ero i piedi per lo zoppo;
16 Atyja voltam a szegényeknek, az ismeretlen ügyét is gondosan kivizsgáltam.	16 io ero un padre per i poveri ed esaminavo la causa dello sconosciuto.
17 Összetörtem a gonosz állkapcsát, kiragadtam fogai közül a prédát.	17 Rompevo le mascelle al malvagio e dai denti gli strappavo la preda.
18 Azt hittem, saját fészkemben halok meg, és megsokasítom napjaimat, mint a pálma;	18 E mi dicevo: “Morirò vecchio, moltiplicherò i giorni come la sabbia;
19 gyökereimet vízek mellé mélyesztem, és harmat hull éjjel ágaimra,	19 le mie radici si stendono lungo le acque, la rugiada si posa di notte sui miei rami.
20 hírnevem folyton megújul, s az íj újjáéled kezemben.	20 La mia gloria sarà sempre nuova in me, il mio arco nella mia mano si rinnoverà».
21 Akik hallottak engem, várták döntésemet, csöndben figyeltek tanácsomra;	21 Mi ascoltavano con grande attenzione e tutti aspettavano il mio parere.
22 szavaimhoz semmit sem mertek hozzátenni, rájuk szálltak beszédem csöppjei,	22 Quando finivo di parlare, nessuno obiettava, su di loro i miei detti cadevano goccia a goccia;
23 áhítva vártak engem, mint az esőt, szájukat epedve tátották, mint a tavaszi záporra.	23 mi attendevano come una pioggia e aprivano la bocca come alla pioggia tardiva.
24 Ha rájuk mosolyogtam, el sem hitték, és arcom ragyogása nem maradt hatás nélkül.	24 Se sorridevo loro, non osavano crederlo e non lasciavano cadere la luce della mia faccia.
25 Ha közéjük kívántam menni, első helyre ültettek; bár úgy ültem, mint a király, akit hadsereg áll körül, mégis a szomorkodókat vigasztaltam.	25 Indicavo loro la strada e li guidavo, stavo come un re tra le sue bande o come un consolatore tra gli afflitti.