SCRUTATIO

Domenica, 5 luglio 2026 - Sant´Elisabetta di Portogallo ( Letture di oggi)

Krónikák második könyve 27


font
KÁLDI-NEOVULGÁTAPeshitta
1 Huszonöt esztendős volt Jótám, amikor uralkodni kezdett, és tizenhat esztendeig uralkodott Jeruzsálemben. Anyját, aki Szádok leánya volt, Jerusának hívták.1 ܒܪ ܥܣܪܝܢ ܘܚܡܫ ܫܢ̈ܝܢ ܝܘܬܡ ܟܕ ܩܡ ܒܡܠܟܘܬܐ ܘܫܬܬܥܣܪܐ ܫܢ̈ܝܢ ܐܡܠܟ ܒܐܘܪܫܠܡ ܘܫܡܐ ܕܐܡܗ ܝܪܘܫܐ ܒܪܬ ܨܕܘܩ
2 Azt cselekedte, ami helyes az Úr előtt, egészen úgy, ahogy Ozija, az atyja cselekedett, azzal a különbséggel, hogy nem nem ment be az Úr templomába. A nép azonban még vétkezett.2 ܘܥܒܕ ܕܫܦܝܪ ܩܕܡ ܡܪܝܐ ܐܝܟܢܐ ܕܥܒܕ ܥܘܙܝܐ ܐܒܘܗܝ ܒܠܚܘܕ ܕܠܐ ܥܠ ܠܒܝܬܗ ܕܡܪܝܐ ܘܥܕܡܐ ܠܗܫܐ ܥܡܐ ܡܚܒܠܝܢ ܗܘܘ
3 Ő építtette az Úr házának felső kapuját, és sokat építtetett az Ófel falon is.3 ܘܗܘ ܒܢܐ ܬܪܥܐ ܕܒܝܬܗ ܕܡܪܝܐ ܥܠܝܐ ܘܐܦ ܒܫܘܪܐ ܕܐܬܓܡܪ ܒܢܐ ܣܓܝ ܛܒ
4 Júda hegységében városokat, az erdőségekben pedig várakat és tornyokat építtetett.4 ܘܩܘܪ̈ܝܐ ܒܢܐ ܒܐܪܥܐ ܕܝܗܘܕܐ ܘܒܚܪܫܬ ܒܢܐ ܒܝܪ̈ܬܐ ܘܡܓ̈ܕܠܐ
5 Ő hadakozott Ammon fiainak királya ellen és legyőzte őket, ezért abban az időben száz talentum ezüstöt, tízezer kór búzát s ugyanannyi kór árpát adtak neki Ammon fiai. Ugyanezt adták neki Ammon fiai a második és a harmadik esztendőben is.5 ܘܗܘ ܐܬܟܬܫ ܗܘܐ ܥܡ ܥܡܐ ܕܒܢ̈ܝ ܥܡܘܢ ܘܐܬܬܩܦ ܥܠܝܗܘܢ ܘܝܗܒܘ ܠܗ ܒܢ̈ܝ ܥܡܘܢ ܒܫܢܬܐ ܗ̇ܝ ܡܐܐ ܟܟܪ̈ܝܢ ܕܟܣܦܐ ܘܥܣܪ̈ܐ ܐ̈ܠܦܝܢ ܟܘܪ̈ܐ ܕܚ̈ܛܐ ܘܥܣܪ̈ܐ ܐ̈ܠܦܝܢ ܟܘܪ̈ܐ ܕܣܥܪ̈ܐ ܗܢܐ ܟܠܗ ܩܘܪܒܢܐ ܚܫܒܘ ܕܩܪܒܘ ܠܗ ܒܢ̈ܝ ܥܡܘܢ ܘܒܫܢܬܐ ܕܬܪܬܝܢ ܘܕܬܠܬ
6 Így erősödött meg Jótám, mivel az Úr, az ő Istene előtt járta útjait.6 ܐܬܥܫܢ ܝܘܬܡ ܡܛܘܠ ܕܐܬܩܢ ܐܘܪ̈ܚܬܗ ܩܕܡ ܡܪܝܐ ܐܠܗܐ
7 Jótám többi dolgát, valamennyi háborúját és cselekedetét megírták Izrael és Júda királyainak könyvében.7 ܘܫܪܟܐ ܕܦܬܓܡ̈ܘܗܝ ܕܝܘܬܡ ܘܟܠܗܘܢ ܩܪ̈ܒܘܗܝ ܘܐܘܪ̈ܚܬܗ ܗܐ ܗܢܘܢ ܟܬܝܒܝܢ ܥܠ ܣ̣ܦܪܐ ܕܡ̈ܠܟܐ ܕܐܝܣܪܝܠ ܘܕܝܗܘܕܐ
8 Huszonöt esztendős volt, amikor uralkodni kezdett, s tizenhat esztendeig uralkodott Jeruzsálemben.
9 Amikor aztán Jótám aludni tért atyáihoz, eltemették a Dávid-városban, s fia, Ácház lett a király helyette.9 ܘܫܟܒ ܝܘܬܡ ܥܡ ܐܒܗ̈ܘܗܝ ܘܐܬܩܒܪ ܒܩܪܝܬܗ ܕܕܘܝܕ ܘܐܡܠܟ ܐܚܙ ܒܪܗ ܒܬܪܗ