1 Ma ora, quelli che son minori d’età di me si ridono di me, I cui padri io non avrei degnato mettere Co’ cani della mia greggia. | 1 Most pedig olyanok űznek belőlem csúfot, akik korban utánam vannak, akiknek atyáit nem tartottam arra érdemesnek, hogy nyájam kutyái közé állítsam! |
2 Ed anche, che mi avrebbe giovato la forza delle lor mani? La vecchiezza era perduta per loro. | 2 Semmire sem mennék kezük erejével, még az életre sem látszanak méltóknak, |
3 Di bisogno e di fame, Vivevano in disparte, e solitari; Fuggivano in luoghi aridi, tenebrosi, desolati, e deserti. | 3 ínségtől és éhségtől aszottak és a sivatagon tengődnek, mocskosok az ínségtől s a nyomorúságtól, |
4 Coglievano la malva presso agli arboscelli, E le radici de’ ginepri, per iscaldarsi. | 4 füveket és fakérget rágcsálnak, és borókagyökér a kenyerük, |
5 Erano scacciati d’infra la gente; Ei si gridava dietro a loro, come dietro ad un ladro. | 5 a völgyekben tépik őket, és ha egyre ráakadnak, odafutnak nagy hűhóval. |
6 Dimoravano ne’ dirupi delle valli, Nelle grotte della terra e delle rocce. | 6 A hegyi folyók vadonjaiban laknak, a föld üregeiben és kavicsokon; |
7 Ruggivano fra gli arboscelli; Si adunavano sotto a’ cardi. | 7 még örömet is találnak ebben, és élvezetnek veszik, hogy tövisek alatt laknak; |
8 Erano gente da nulla, senza nome, Scacciata dal paese. | 8 balgák, senkik fiai, akik számba sem jönnek a földön. |
9 Ed ora io son la lor canzone, E il soggetto de’ lor ragionamenti. | 9 Most, íme, ezek faragnak rám nótákat és vesznek a nyelvükre engem. |
10 Essi mi abbominano, si allontanano da me, E non si rattengono di sputarmi nel viso. | 10 Irtóznak, messze húzódnak el tőlem, nem átallják, hogy képembe köpjenek, |
11 Perciocchè Iddio ha sciolto il mio legame, e mi ha afflitto; Laonde essi hanno scosso il freno, per non riverir più la mia faccia. | 11 mert Isten megnyitotta a tegezét és rám lőtt, számba zabolát vetett. |
12 I giovanetti si levano contro a me dalla man destra, mi spingono i piedi, E si appianano le vie contro a me, per traboccarmi in ruina; | 12 Jobbom felől hirtelen rám szakadtak csapásaim, s elgáncsolták lábamat; elnyomtak útjaikkal, mint valami árvízzel, |
13 Hanno tagliato il mio cammino, si avanzano alla mia perdizione, Niuno li aiuta; | 13 széthányták ösvényeimet, leselkedtek utánam és legyűrtek, és nem volt, aki segítsen. |
14 Sono entrati come per una larga rottura, Si sono rotolati sotto le ruine | 14 Rám rohantak, úgy mint a faltörésen és a megnyitott ajtón át, ide hömpölyögtek, hogy nyomorgassanak. |
15 Spaventi si son volti contro a me, Perseguitano l’anima mia come il vento; E la mia salvezza è passata via come una nuvola. | 15 Semmivé lettem; elragadtad kívánságomat, mint a szél, boldogságom elvonult, mint a felhő. |
16 Ed ora l’anima mia si versa sopra me, I giorni dell’afflizione mi hanno aggiunto. | 16 Most pedig önmagát emészti a lelkem, és megragadnak az ínség napjai. |
17 Di notte egli mi trafigge l’ossa addosso; E le mie arterie non hanno alcuna posa. | 17 Fájdalom járja át csontjaimat éjjel, s akik rágódnak rajtam, nem pihennek. |
18 La mia vesta è tutta cangiata, per la quantità della marcia delle piaghe, E mi stringe come la scollatura del mio saio. | 18 Sokaságuk miatt tönkremegy a ruhám, körülvettek engem, mint a ruha fejnyílása. |
19 Egli mi ha gittato nel fango, E paio polvere e cenere. | 19 Sárhoz lettem hasonló, olyan vagyok, mint a por és hamu. |
20 Io grido a te, e tu non mi rispondi; Io mi presento davanti a te, e tu non poni mente a me. | 20 Kiáltok hozzád, de nem hallgatsz meg engem, állok előtted, de nem vetsz ügyet rám. |
21 Tu ti sei mutato in crudele inverso me; Tu mi contrasti con la forza delle tue mani. | 21 Kegyetlen lettél hozzám, és kemény kézzel fordulsz ellenem. |
22 Tu mi hai levato ad alto; tu mi fai cavalcar sopra il vento, E fai struggere in me ogni virtù. | 22 Felemeltél, szél hátára kaptál, azután levágtál erővel. |
23 Io so certamente che tu mi ridurrai alla morte, Ed alla casa assegnata ad ogni vivente. | 23 Tudom, hogy átadsz a halálnak, hol hajlék van minden élő részére. |
24 Pur non istenderà egli la mano nell’avello; Quelli che vi son dentro gridano essi, quando egli distrugge? | 24 Te azonban nem az ő megrontásukra nyújtod ki kezedet és ha összeroskadnak, te leszel a megmentő! |
25 Non piangeva io per cagion di colui che menava dura vita? L’anima mia non si addolorava ella per i bisognosi? | 25 Sirattam hajdan azt, akinek kemény volt a napja, és sajnálta lelkem a szegényt. |
26 Perchè, avendo io sperato il bene, il mal sia venuto? Ed avendo aspettata la luce, sia giunta la caligine? | 26 Jót reméltem, de rossz jött rám, fényt vártam, de sötétség tört elő. |
27 Le mie interiora bollono, e non hanno alcuna posa; I giorni dell’afflizione mi hanno incontrato. | 27 Forr a bensőm és nem tud megnyugodni, nyomor napjai törtek rám. |
28 Io vo bruno attorno, non già del sole; Io mi levo in pien popolo, e grido. | 28 Szomorúan járok, napfény nélkül, felkelek a gyülekezetben és kiáltok. |
29 Io son diventato fratello degli sciacalli, E compagno delle ulule. | 29 Testvére lettem a sakáloknak és társa a struccmadaraknak. |
30 La mia pelle mi si è imbrunita addosso, E le mie ossa son calcinate d’arsura. | 30 Megfeketült rajtam a bőröm, és láztól kiégtek csontjaim. |
31 E la mia cetera si è mutata in duolo, E il mio organo in voce di pianto | 31 Zokogásra fordult a lantom, és sírásra fuvolám szava! |