Scrutatio

Sabato, 11 maggio 2024 - San Fabio e compagni ( Letture di oggi)

Levél a zsidóknak 13


font
KÁLDI-NEOVULGÁTAKÁLDI-NEOVULGÁTA
1 A testvéri szeretet maradjon meg bennetek!1 A testvéri szeretet maradjon meg bennetek!
2 Ne feledkezzetek meg a vendégszeretetről, mert általa egyesek tudtukon kívül angyalokat fogadtak be szállásra.2 Ne feledkezzetek meg a vendégszeretetről, mert általa egyesek tudtukon kívül angyalokat fogadtak be szállásra.
3 Emlékezzetek meg a foglyokról, mintha ti is velük együtt foglyok volnátok, és azokról, akiket nyomorgatnak, mint akik magatok is testben vagytok.3 Emlékezzetek meg a foglyokról, mintha ti is velük együtt foglyok volnátok, és azokról, akiket nyomorgatnak, mint akik magatok is testben vagytok.
4 Tisztességes legyen a házasság mindenben, és szeplőtlen a házaságy; mert a paráznákat és a házasságtörőket megítéli Isten.4 Tisztességes legyen a házasság mindenben, és szeplőtlen a házaságy; mert a paráznákat és a házasságtörőket megítéli Isten.
5 Legyen viselkedésetek fösvénység nélkül való, elégedjetek meg azzal, amitek van; mert ő mondta: »Nem hagylak el, s nem távozom el tőled«,5 Legyen viselkedésetek fösvénység nélkül való, elégedjetek meg azzal, amitek van; mert ő mondta: »Nem hagylak el, s nem távozom el tőled«,
6 ezért bizalommal mondhatjuk: »Az Úr az én segítőm, nem félek, ember mit is tehetne ellenem?«6 ezért bizalommal mondhatjuk: »Az Úr az én segítőm, nem félek, ember mit is tehetne ellenem?«
7 Emlékezzetek meg elöljáróitokról, akik nektek Isten igéjét hirdették, nézzétek életük végét, és kövessétek hitüket!7 Emlékezzetek meg elöljáróitokról, akik nektek Isten igéjét hirdették, nézzétek életük végét, és kövessétek hitüket!
8 Jézus Krisztus ugyanaz tegnap, és ma, és mindörökké.8 Jézus Krisztus ugyanaz tegnap, és ma, és mindörökké.
9 Sokféle és idegen tanítással ne engedjétek magatokat félrevezetni; mert legjobb, ha a szívet kegyelemmel erősítjük meg, nem pedig olyan ételekkel, amelyek nem használnak az azokkal élőknek.9 Sokféle és idegen tanítással ne engedjétek magatokat félrevezetni; mert legjobb, ha a szívet kegyelemmel erősítjük meg, nem pedig olyan ételekkel, amelyek nem használnak az azokkal élőknek.
10 Van oltárunk, amelyről nem ehetnek azok, akik a sátornak szolgálnak.10 Van oltárunk, amelyről nem ehetnek azok, akik a sátornak szolgálnak.
11 Mert amelyik állat vérét a főpap a bűnért a szentélybe viszi, annak testét a táboron kívül égetik el .11 Mert amelyik állat vérét a főpap a bűnért a szentélybe viszi, annak testét a táboron kívül égetik el .
12 Ezért Jézus is, hogy a saját vére által megszentelje a népet, a kapun kívül szenvedett.12 Ezért Jézus is, hogy a saját vére által megszentelje a népet, a kapun kívül szenvedett.
13 Menjünk ki tehát hozzá a táboron kívülre, s hordozzuk az ő gyalázatát.13 Menjünk ki tehát hozzá a táboron kívülre, s hordozzuk az ő gyalázatát.
14 Hiszen nincs itt maradandó városunk: az eljövendőt keressük.14 Hiszen nincs itt maradandó városunk: az eljövendőt keressük.
15 Általa mutassuk be tehát Istennek mindenkor a dicséret áldozatát , azaz ajkunk gyümölcsét , amely az ő nevét magasztalja.15 Általa mutassuk be tehát Istennek mindenkor a dicséret áldozatát , azaz ajkunk gyümölcsét , amely az ő nevét magasztalja.
16 A jótékonyságról pedig és a javak elosztásáról ne feledkezzetek meg, mert az ilyen áldozatok tetszenek Istennek.16 A jótékonyságról pedig és a javak elosztásáról ne feledkezzetek meg, mert az ilyen áldozatok tetszenek Istennek.
17 Engedelmeskedjetek elöljáróitoknak, és vessétek magatokat alá nekik, hiszen úgy őrködnek ők fölöttetek, mint akik számot fognak adni lelketekért, hadd tegyék ezt örömmel és ne sóhajtva, mert ez nem szolgálna javatokra.17 Engedelmeskedjetek elöljáróitoknak, és vessétek magatokat alá nekik, hiszen úgy őrködnek ők fölöttetek, mint akik számot fognak adni lelketekért, hadd tegyék ezt örömmel és ne sóhajtva, mert ez nem szolgálna javatokra.
18 Imádkozzatok értünk, hiszen bízunk abban, hogy tiszta a lelkiismeretünk, és mindenben jól akarunk eljárni.18 Imádkozzatok értünk, hiszen bízunk abban, hogy tiszta a lelkiismeretünk, és mindenben jól akarunk eljárni.
19 Annál inkább kérlek titeket, tegyetek így, hogy mielőbb visszakapjatok.19 Annál inkább kérlek titeket, tegyetek így, hogy mielőbb visszakapjatok.
20 A békesség Istene pedig, aki a mi Urunkat, Jézust , a juhok nagy pásztorát a halálból kivezette az örök szövetség vérében,20 A békesség Istene pedig, aki a mi Urunkat, Jézust , a juhok nagy pásztorát a halálból kivezette az örök szövetség vérében,
21 tegyen alkalmassá titeket minden jóra, hogy megtegyétek az ő akaratát. Azt munkálja bennünk, ami előtte kedves, Jézus Krisztus által, akié a dicsőség örökkön örökké! Ámen.21 tegyen alkalmassá titeket minden jóra, hogy megtegyétek az ő akaratát. Azt munkálja bennünk, ami előtte kedves, Jézus Krisztus által, akié a dicsőség örökkön örökké! Ámen.
22 Kérlek titeket, testvérek, vegyétek jó néven az intés igéjét; mert röviden írtam nektek.22 Kérlek titeket, testvérek, vegyétek jó néven az intés igéjét; mert röviden írtam nektek.
23 Tudjátok meg, hogy Timóteus testvérünk kiszabadult. Ha nemsokára eljön, meg foglak vele látogatni benneteket.23 Tudjátok meg, hogy Timóteus testvérünk kiszabadult. Ha nemsokára eljön, meg foglak vele látogatni benneteket.
24 Üdvözöljétek összes elöljáróitokat és minden szentet! Üdvözölnek titeket az itáliai testvérek!24 Üdvözöljétek összes elöljáróitokat és minden szentet! Üdvözölnek titeket az itáliai testvérek!
25 Kegyelem mindnyájatokkal!25 Kegyelem mindnyájatokkal!