Scrutatio

Domenica, 12 maggio 2024 - Santi Nereo e Achilleo ( Letture di oggi)

Második levél Timóteusnak 2


font
KÁLDI-NEOVULGÁTAMODERN HEBREW BIBLE
1 Fiam, légy tehát erős a Jézus Krisztusban levő kegyelem által,1 לכן בני התחזק בחסד אשר במשיח ישוע
2 és amit tőlem számos tanú által megerősítve hallottál, bízd azt hűséges, mások tanítására is alkalmas emberekre.2 ואת אשר שמעת ממני בפני עדים רבים תפקידנו בידי אנשים נאמנים אשר הם כשרים ללמד גם את האחרים
3 Fáradozz, mint Krisztus Jézus jó katonája.3 וסבל הרעות כאיש חיל בצבא מלחמת ישוע המשיח
4 Aki Istenért harcol, nem bocsátkozik világi dolgokba, mert annak akar tetszeni, akihez szegődött.4 איש יצא לצבא לא יתערב בעשקי החיים למען יהיה רצוי לשר הצבא
5 A versenyző is csak akkor nyer koszorút, ha szabályszerűen versenyez.5 וגם אם נאבק איש לא יכתר אם לא יאבק כמשפט
6 A termésből elsősorban a fáradozó földművest illeti a részesedés.6 האכר העבד הוא יאכל ראשונה מפרי האדמה
7 Értsd meg, amit mondok: az Úr megadja majd neked, hogy mindent megérts!7 בין באשר אני אמר כי האדון יתן לך חכמה בכל דבר
8 Gondolj Jézus Krisztusra, Dávid sarjára, aki feltámadt a halottak közül, mint ahogy hirdeti az én evangéliumom,8 זכור תזכר את ישוע המשיח הנעור מן המתים אשר הוא מזרע דוד כפי בשורתי
9 amelyért a bilincseket is beleértve úgy szenvedek, mint egy gonosztevő. De Isten igéje nincs megbilincselve.9 אשר בעבורה אני נשא רעות עד למוסרות כעשה עול אבל דבר האלהים איננו נאסר
10 Mindent elviselek tehát a választottakért, hogy ők is elnyerjék a Krisztus Jézusban levő üdvösséget, az örök dicsőséggel együtt.10 ועל כן אסבל את כל למען הבחירים למען ישיגו גם המה את התשועה במשיח ישוע עם כבוד עולמים
11 Igaz beszéd ez: ha vele együtt meghalunk, vele együtt élni is fogunk;11 נאמן הדבר הזה כי אם מתנו אתו גם אתו נחיה
12 ha vele együtt szenvedünk, vele együtt uralkodni is fogunk. Ha megtagadjuk őt, ő is megtagad minket,12 אם נסבל גם נמלך אתו ואם ננכר גם הוא ינכר אתנו
13 de ha hűtlenek leszünk, ő hű marad, mert önmagát meg nem tagadhatja.13 אם לא נאמין הנה הוא קים באמונתו כי לכחש בעצמו לא יוכל
14 Erre figyelmeztess, kérve kérj mindenkit Istenre. Szóvitát ne folytass; nem jó az semmire, csak a hallgatóság romlására.14 זאת הזכר להם והעד לפני האדון שלא לעשק במחלקת מלים אשר לא להועיל רק לעות דעת השמעים
15 Azon légy tehát, hogy derék embernek bizonyulj az Úr előtt, olyan munkásnak, aki meg nem szégyenül, s aki helyesen munkálja az igazság igéjét.15 היה שקוד להתיצב נאמן לפני אלהים וכפעל אשר לא יבוש המחלק על נכון דבר האמת
16 A gonosz, üres fecsegéseket viszont kerüld, mert azok jobbára istentelenséghez vezetnek.16 אבל תרחק מדברי הבל הפסולים כי יוסיפו הרבות רשע
17 Az ilyen emberek fecsegése úgy terjed, mint a rákfene. Ezek közül való Himéneosz és Filétosz is,17 ושיחתם כרקב תאכל סביב אשר מהם הומניוס ופיליטוס
18 akik eltévelyedtek az igazságtól, azt állítva, hogy a feltámadás már megtörtént – és jó néhány ember hitét feldúlják.18 אשר תעו מן האמת באמרם כי תחית המתים כבר היתה ויבלבלו אמונת קצת אנשים
19 De a szilárd alap, amelyet Isten lefektetett, rendületlenül áll, és ez a pecsétje: »Ismeri az Úr az övéit« , továbbá: »Hagyjon fel a gonoszsággal mindaz, aki az Úr nevét hívja segítségül!«19 אך איתן הוא יסוד האלהים וזה חותמו ידע יהוה את אשר לו ועוד יסור מעול כל הקורא את שם המשיח
20 De egy nagy házban nemcsak arany- és ezüstedények vannak, hanem fából és agyagból valók is; az előbbiek tisztességes, az utóbbiak pedig közönséges célokra.20 כי בבית גדול לא כלי זהב וכסף בלבד אלא גם של עץ ושל חרש ומהם לכבוד ומהם לבזיון
21 Aki magát az utóbbiaktól tisztán tartja, az tisztességes célra való, szent, az Úr számára hasznos, minden jó dologra alkalmas edény lesz.21 והנה אם טהר איש את נפשו מאלה יהיה כלי לכבוד מקדש ומועיל לבעל הבית מוכן לכל מעשה טוב
22 Kerüld az ifjúkor vágyait! Igazságosságra, hitre, szeretetre és békességre törekedj azokkal, akik tiszta szívvel hívják segítségül az Urat.22 ברח לך מתאות הנעורים ורדף צדק ואמונה ואהבה ושלום עם כל הקראים אל יהוה בלב טהור
23 Az oktalan és zabolátlan vitákat kerüld, tudva, hogy viszályokat szülnek.23 ותרחק מן השאלות התפלות באין מוסר באשר תדע כי אך קטטה מולידות הנה
24 Márpedig az Úr szolgájának nem veszekednie kell, hanem mindenkihez jóságosnak, tanításra alkalmasnak és béketűrőnek kell lennie.24 ועבד האדון לא יתקוטט אלא יהי נוח לכל ומבין ללמד וסבלן
25 Azokat pedig, akik ellenszegülnek neki, szelídséggel meg kell feddenie, hátha egyszer töredelmet ad nekik is Isten az igazság megismerésére,25 ומיסר בנמיכות רוח את המתנגדים אולי יתן האלהים בלבבם לשוב להכרת האמת
26 és magukhoz térnek az ördög kelepcéjéből, aki fogva tartja őket a maga kedvére.26 ויעירו ממוקשי השטן אשר צדם בהם לרצונו