Izajás könyve 64

KÁLDI-NEOVULGÁTA	VULGATA
1 Ahogy meggyújtja a tűz a rőzsét, és a vizet felforralja a tűz, ismertesd meg nevedet ellenségeiddel, hogy színed előtt megremegjenek a nemzetek,	1 Utinam dirumperes cælos, et descenderes ; a facie tua montes defluerent ;
2 amikor félelmetes dolgokat cselekszel, melyeket nem vártunk! Ha leszállnál, színed előtt a hegyek megrendülnének!	2 sicut exustio ignis tabescerent, aquæ arderent igni : ut notum fieret nomen tuum inimicis tuis ; a facie tua gentes turbarentur.
3 Ősidők óta senki sem hallotta, fülével fel nem fogta, szem nem látta, hogy volna isten rajtad kívül, aki a benne bízókért cselekszik.	3 Cum feceris mirabilia, non sustinebimus ; descendisti, et a facie tua montes defluxerunt.
4 Elébe sietsz az örvendezőnek, s annak, aki igazságot cselekszik, és azoknak, akik útjaidon megemlékeznek rólad. Íme, te megharagudtál, mert vétkeket követtünk el, ezek közt vagyunk régóta; bárcsak megszabadulnánk!	4 A sæculo non audierunt, neque auribus perceperunt ; oculus non vidit, Deus, absque te, quæ præparasti exspectantibus te.
5 Olyanok lettünk mindnyájan, mint a tisztátalan, és mint a szennyes ruha, olyan minden igazságunk. Elhervadtunk mindnyájan, mint a falevél, és bűneink, mint a szél, elsodornak minket.	5 Occurristi lætanti, et facienti justitiam ; in viis tuis recordabuntur tui. Ecce tu iratus es, et peccavimus ; in ipsis fuimus semper, et salvabimur.
6 Nincs, aki szólítaná nevedet, aki felkelne, hogy beléd kapaszkodjék; mert elrejtetted előlünk arcodat, és bűneink hatalmába adtál minket.	6 Et facti sumus ut immundus omnes nos, et quasi pannus menstruatæ universæ justitiæ nostræ ; et cecidimus quasi folium universi, et iniquitates nostræ quasi ventus abstulerunt nos.
7 De mégis, Uram, atyánk vagy te! Mi vagyunk az agyag, és te a formálónk, kezed alkotása vagyunk mindannyian.	7 Non est qui invocet nomen tuum ; qui consurgat, et teneat te. Abscondisti faciem tuam a nobis, et allisisti nos in manu iniquitatis nostræ.
8 Ne haragudj, Uram, oly nagyon, és ne emlékezz örökké bűneinkre! Íme, nézd, a te néped vagyunk mindnyájan!	8 Et nunc, Domine, pater noster es tu, nos vero lutum ; et fictor noster tu, et opera manuum tuarum omnes nos.
9 Szent városaid pusztasággá lettek, a Sion pusztasággá lett, Jeruzsálem elhagyatottá.	9 Ne irascaris, Domine, satis, et ne ultra memineris iniquitatis nostræ ; ecce, respice, populus tuus omnes nos.
10 A ház, mely szentélyünk és ékességünk volt, ahol atyáink dicsértek téged, tűz martaléka lett, és romba dőlt minden, ami drága volt nekünk.	10 Civitas Sancti tui facta est deserta, Sion deserta facta est, Jerusalem desolata est.
11 Vajon ezek ellenére visszafogod magad, Uram? Hallgatsz, és még jobban megalázol minket?	11 Domus sanctificationis nostræ et gloriæ nostræ, ubi laudaverunt te patres nostri, facta est in exustionem ignis, et omnia desiderabilia nostra versa sunt in ruinas.
	12 Numquid super his continebis te, Domine ; tacebis, et affliges nos vehementer ?