Scrutatio

Sabato, 11 maggio 2024 - San Fabio e compagni ( Letture di oggi)

Királyok első könyve 22


font
KÁLDI-NEOVULGÁTAKÁLDI-NEOVULGÁTA
1 Elmúlt erre három esztendő, anélkül, hogy háború lett volna Szíria s Izrael között.1 Elmúlt erre három esztendő, anélkül, hogy háború lett volna Szíria s Izrael között.
2 A harmadik esztendőben aztán lement Jozafát, Júda királya Izrael királyához.2 A harmadik esztendőben aztán lement Jozafát, Júda királya Izrael királyához.
3 Izrael királya pedig azt mondta szolgáinak: »Nem tudjátok-e, hogy Rámót-Gileád a miénk? És mi hagyjuk és nem vesszük vissza Szíria királyának kezéből?«3 Izrael királya pedig azt mondta szolgáinak: »Nem tudjátok-e, hogy Rámót-Gileád a miénk? És mi hagyjuk és nem vesszük vissza Szíria királyának kezéből?«
4 Azt mondta ekkor Jozafátnak: »Eljössz-e velem hadakozni Rámót-Gileád ellen?«4 Azt mondta ekkor Jozafátnak: »Eljössz-e velem hadakozni Rámót-Gileád ellen?«
5 Azt mondta erre Jozafát Izrael királyának: »Éppoly kész vagyok, mint te: népem s néped egy, s lovasaim a te lovasaid.« Majd azt mondta Jozafát Izrael királyának: »Kérdezd meg, kérlek, még ma az Úr szavát.«5 Azt mondta erre Jozafát Izrael királyának: »Éppoly kész vagyok, mint te: népem s néped egy, s lovasaim a te lovasaid.« Majd azt mondta Jozafát Izrael királyának: »Kérdezd meg, kérlek, még ma az Úr szavát.«
6 Egybegyűjtötte erre Izrael királya a prófétákat, mintegy négyszáz embert, s azt mondta nekik: »Elmenjek-e hadakozni Rámót-Gileád ellen, vagy maradjak nyugton?« Azok azt felelték: »Menj fel, s az Úr a király kezébe adja.«6 Egybegyűjtötte erre Izrael királya a prófétákat, mintegy négyszáz embert, s azt mondta nekik: »Elmenjek-e hadakozni Rámót-Gileád ellen, vagy maradjak nyugton?« Azok azt felelték: »Menj fel, s az Úr a király kezébe adja.«
7 Azt mondta azonban Jozafát: »Nincs-e itt az Úr valamelyik prófétája, hogy ő általa kérdezősködhetnénk?«7 Azt mondta azonban Jozafát: »Nincs-e itt az Úr valamelyik prófétája, hogy ő általa kérdezősködhetnénk?«
8 Azt mondta erre Izrael királya Jozafátnak: »Van itt még egy ember, aki által megkérdezhetnénk az Urat, de én gyűlölöm, mert nem jövendöl nekem jót, csak rosszat: Mikeás, Jemla fia.« Azt mondta neki Jozafát: »Ne beszélj így, király!«8 Azt mondta erre Izrael királya Jozafátnak: »Van itt még egy ember, aki által megkérdezhetnénk az Urat, de én gyűlölöm, mert nem jövendöl nekem jót, csak rosszat: Mikeás, Jemla fia.« Azt mondta neki Jozafát: »Ne beszélj így, király!«
9 Odahívatott tehát Izrael királya egy udvari szolgát, s azt mondta neki: »Siess, hozd ide Mikeást, Jemla fiát.«9 Odahívatott tehát Izrael királya egy udvari szolgát, s azt mondta neki: »Siess, hozd ide Mikeást, Jemla fiát.«
10 Ezalatt Izrael királya s Jozafát, Júda királya ott üldögéltek, mindenki a maga királyi székében, királyi díszbe öltözötten, a Szamaria kapuja előtti térségen, s a próféták mind ott prófétáltak színük előtt.10 Ezalatt Izrael királya s Jozafát, Júda királya ott üldögéltek, mindenki a maga királyi székében, királyi díszbe öltözötten, a Szamaria kapuja előtti térségen, s a próféták mind ott prófétáltak színük előtt.
11 Cidkija, Kánaána fia, vasszarvakat is készített magának, s azt mondta: »Ezt üzeni az Úr: Ilyenekkel ökleled majd Szíriát, amíg el nem törlöd.«11 Cidkija, Kánaána fia, vasszarvakat is készített magának, s azt mondta: »Ezt üzeni az Úr: Ilyenekkel ökleled majd Szíriát, amíg el nem törlöd.«
12 Valamennyi próféta hasonlóképp prófétált és azt mondta: »Menj fel Rámót-Gileád ellen: sikerülni fog, s az Úr a király kezébe adja.«12 Valamennyi próféta hasonlóképp prófétált és azt mondta: »Menj fel Rámót-Gileád ellen: sikerülni fog, s az Úr a király kezébe adja.«
13 Eközben az a követ, aki elment, hogy elhívja Mikeást, azt mondta neki: »Íme, a próféták szavai egyhangúlag jót jövendölnek a királynak: legyen tehát szavad hasonló az övékéhez és szólj jót.«13 Eközben az a követ, aki elment, hogy elhívja Mikeást, azt mondta neki: »Íme, a próféták szavai egyhangúlag jót jövendölnek a királynak: legyen tehát szavad hasonló az övékéhez és szólj jót.«
14 Azt mondta neki Mikeás: »Az Úr életére mondom, hogy azt fogom mondani, amit az Úr mond nekem.«14 Azt mondta neki Mikeás: »Az Úr életére mondom, hogy azt fogom mondani, amit az Úr mond nekem.«
15 Amikor aztán a királyhoz ért, azt mondta neki a király: »Mikeás, felmenjünk-e hadakozni Rámót-Gileád ellen, vagy hagyjuk?« Ő azt felelte neki: »Menj fel, sikerülni fog, s az Úr a király kezébe adja.«15 Amikor aztán a királyhoz ért, azt mondta neki a király: »Mikeás, felmenjünk-e hadakozni Rámót-Gileád ellen, vagy hagyjuk?« Ő azt felelte neki: »Menj fel, sikerülni fog, s az Úr a király kezébe adja.«
16 Azt mondta erre neki a király: »Ismét s ismét eskü alatt kényszerítelek, hogy ne mondj nekem az Úr nevében mást, csak azt, ami igaz.«16 Azt mondta erre neki a király: »Ismét s ismét eskü alatt kényszerítelek, hogy ne mondj nekem az Úr nevében mást, csak azt, ami igaz.«
17 Erre ő azt mondta: »Láttam egész Izraelt szétszórva a hegyeken mint a juhokat, amelyeknek nincs pásztoruk. És azt mondta az Úr: ‘Nincs ezeknek uruk, térjen vissza mindenki békességben házába.’«17 Erre ő azt mondta: »Láttam egész Izraelt szétszórva a hegyeken mint a juhokat, amelyeknek nincs pásztoruk. És azt mondta az Úr: ‘Nincs ezeknek uruk, térjen vissza mindenki békességben házába.’«
18 (Azt mondta erre Izrael királya Jozafátnak: »Nem megmondtam neked, hogy nem jövendöl jót nekem, csak mindig rosszat?«)18 (Azt mondta erre Izrael királya Jozafátnak: »Nem megmondtam neked, hogy nem jövendöl jót nekem, csak mindig rosszat?«)
19 Majd folytatta és azt mondta: »Halljad tehát az Úr szavát: Láttam az Urat, amint királyi székében ült, s az egész mennyei sereg jobbról s balról mellette állt19 Majd folytatta és azt mondta: »Halljad tehát az Úr szavát: Láttam az Urat, amint királyi székében ült, s az egész mennyei sereg jobbról s balról mellette állt
20 és az Úr azt mondta: ‘Ki szedné rá Áchábot, Izrael királyát, hogy felmenjen és elessék Rámót-Gileádnál?’ Ekkor egyik ezt, a másik azt a dolgot mondta.20 és az Úr azt mondta: ‘Ki szedné rá Áchábot, Izrael királyát, hogy felmenjen és elessék Rámót-Gileádnál?’ Ekkor egyik ezt, a másik azt a dolgot mondta.
21 Előlépett azonban a lélek, s az Úr elé állt és szólt: ‘Én rászedem.’ Szólt hozzá az Úr: ‘Mi által?’21 Előlépett azonban a lélek, s az Úr elé állt és szólt: ‘Én rászedem.’ Szólt hozzá az Úr: ‘Mi által?’
22 Erre ő azt mondta: ‘Kimegyek, s hazug lélek leszek valamennyi prófétája szájában.’ Azt mondta erre az Úr: ‘Szedd rá, sikerülni fog: menj csak ki és tégy úgy.’ –22 Erre ő azt mondta: ‘Kimegyek, s hazug lélek leszek valamennyi prófétája szájában.’ Azt mondta erre az Úr: ‘Szedd rá, sikerülni fog: menj csak ki és tégy úgy.’ –
23 Nos tehát íme, a hazugság lelkét adta az Úr valamennyi itt levő prófétád szájába, az Úr azonban rosszat szólt ellened.«23 Nos tehát íme, a hazugság lelkét adta az Úr valamennyi itt levő prófétád szájába, az Úr azonban rosszat szólt ellened.«
24 Odalépett ekkor Cidkija, Kánaána fia, s arcul ütötte Mikeást és azt mondta: »Hát engem elhagyott az Úr lelke, neked azonban szólt?«24 Odalépett ekkor Cidkija, Kánaána fia, s arcul ütötte Mikeást és azt mondta: »Hát engem elhagyott az Úr lelke, neked azonban szólt?«
25 Azt mondta erre Mikeás: »Majd meglátod azon a napon, amikor a kamrában levő kamrába fogsz menni elbújni.«25 Azt mondta erre Mikeás: »Majd meglátod azon a napon, amikor a kamrában levő kamrába fogsz menni elbújni.«
26 Izrael királya pedig azt mondta: »Vigyétek Mikeást el, s maradjon Ámonnál, a város parancsnokánál s Joásnál, a király fiánál26 Izrael királya pedig azt mondta: »Vigyétek Mikeást el, s maradjon Ámonnál, a város parancsnokánál s Joásnál, a király fiánál
27 és mondjátok nekik: ‘Ezt üzeni a király: Vessétek tömlöcbe ezt az embert, s tartsátok nyomorúságos kenyéren és szűk vízen, amíg én békével vissza nem térek.’«27 és mondjátok nekik: ‘Ezt üzeni a király: Vessétek tömlöcbe ezt az embert, s tartsátok nyomorúságos kenyéren és szűk vízen, amíg én békével vissza nem térek.’«
28 Azt mondta erre Mikeás: »Ha te békével visszatérsz, nem szólt az Úr általam.« Majd azt mondta: »Halljátok népek mindnyájan!«28 Azt mondta erre Mikeás: »Ha te békével visszatérsz, nem szólt az Úr általam.« Majd azt mondta: »Halljátok népek mindnyájan!«
29 Felvonult tehát Izrael királya és Jozafát Júda királya Rámót-Gileád ellen.29 Felvonult tehát Izrael királya és Jozafát Júda királya Rámót-Gileád ellen.
30 Azt mondta ekkor Izrael királya Jozafátnak: »Fogj fegyvert, s eredj a harcba, de csak öltsd fel saját ruháidat!« Izrael királya azonban álruhát öltött, s úgy ment a harcba. –30 Azt mondta ekkor Izrael királya Jozafátnak: »Fogj fegyvert, s eredj a harcba, de csak öltsd fel saját ruháidat!« Izrael királya azonban álruhát öltött, s úgy ment a harcba. –
31 Szíria királya pedig megparancsolta a szekerek harminckét parancsnokának: »Ne harcoljatok se kicsiny, se nagy ellen, hanem csak egyedül Izrael királya ellen.« –31 Szíria királya pedig megparancsolta a szekerek harminckét parancsnokának: »Ne harcoljatok se kicsiny, se nagy ellen, hanem csak egyedül Izrael királya ellen.« –
32 Így amikor a szekerek parancsnokai Jozafátot meglátták, azt hitték, hogy ő Izrael királya, s rátámadtak, s ellene hadakoztak, de Jozafát felkiáltott.32 Így amikor a szekerek parancsnokai Jozafátot meglátták, azt hitték, hogy ő Izrael királya, s rátámadtak, s ellene hadakoztak, de Jozafát felkiáltott.
33 Megértették erre a szekerek parancsnokai, hogy nem ő Izrael királya, s ott hagyták.33 Megértették erre a szekerek parancsnokai, hogy nem ő Izrael királya, s ott hagyták.
34 Egy ember azonban felvonta íját és csak úgy találomra ellőtte a nyilat, s véletlenül éppen Izrael királyát találta el a tüdő és a gyomor között. Erre ez azt mondta szekérvezetőjének: »Fordulj meg, s vigyél ki engem a seregből, mert súlyosan megsebesültem.«34 Egy ember azonban felvonta íját és csak úgy találomra ellőtte a nyilat, s véletlenül éppen Izrael királyát találta el a tüdő és a gyomor között. Erre ez azt mondta szekérvezetőjének: »Fordulj meg, s vigyél ki engem a seregből, mert súlyosan megsebesültem.«
35 Ám nagy harc kerekedett azon a napon, s így Izrael királya továbbra is ott állt szekerén a szírekkel szemben. Estére azonban meghalt; sebéből a vér a szekér belsejébe folyt.35 Ám nagy harc kerekedett azon a napon, s így Izrael királya továbbra is ott állt szekerén a szírekkel szemben. Estére azonban meghalt; sebéből a vér a szekér belsejébe folyt.
36 Erre még napnyugta előtt kikiáltotta a hírnök az egész seregben, s azt mondták: »Mindenki térjen vissza városába s földjére!«36 Erre még napnyugta előtt kikiáltotta a hírnök az egész seregben, s azt mondták: »Mindenki térjen vissza városába s földjére!«
37 Meghalt tehát a király, s elvitték Szamariába, s eltemették a királyt Szamariában,37 Meghalt tehát a király, s elvitték Szamariába, s eltemették a királyt Szamariában,
38 szekerét pedig megmosták és szerszámát leöblítették Szamaria tavában, amikor is a kutyák felnyalták vérét – az Úrnak azon szava szerint, amelyet szólt.38 szekerét pedig megmosták és szerszámát leöblítették Szamaria tavában, amikor is a kutyák felnyalták vérét – az Úrnak azon szava szerint, amelyet szólt.
39 Ácháb egyéb dolgai pedig, s mindaz, amit cselekedett, az elefántcsontház, amelyet építtetett, s mindazok a városok, amelyeket kiépíttetett, nemde meg vannak írva Izrael királyainak krónikás könyvében?39 Ácháb egyéb dolgai pedig, s mindaz, amit cselekedett, az elefántcsontház, amelyet építtetett, s mindazok a városok, amelyeket kiépíttetett, nemde meg vannak írva Izrael királyainak krónikás könyvében?
40 Ácháb tehát aludni tért atyáihoz, s fia, Ahaszja lett a király helyette.40 Ácháb tehát aludni tért atyáihoz, s fia, Ahaszja lett a király helyette.
41 Jozafát, Ásza fia, Áchábnak, Izrael királyának negyedik esztendejében kezdett uralkodni Júdán.41 Jozafát, Ásza fia, Áchábnak, Izrael királyának negyedik esztendejében kezdett uralkodni Júdán.
42 Harmincöt esztendős volt, amikor uralkodni kezdett, s huszonöt esztendeig uralkodott Jeruzsálemben; anyját, aki Saláj lánya volt, Azubának hívták.42 Harmincöt esztendős volt, amikor uralkodni kezdett, s huszonöt esztendeig uralkodott Jeruzsálemben; anyját, aki Saláj lánya volt, Azubának hívták.
43 Mindenben apjának, Ászának útján járt, s arról le nem tért, s azt cselekedte, ami igaz az Úr színe előtt.43 Mindenben apjának, Ászának útján járt, s arról le nem tért, s azt cselekedte, ami igaz az Úr színe előtt.
44 Mindazonáltal a magaslatokat nem távolította el: a nép ugyanis még a magaslatokon áldozott és gyújtott jó illatot.44 Mindazonáltal a magaslatokat nem távolította el: a nép ugyanis még a magaslatokon áldozott és gyújtott jó illatot.
45 Jozafát békességet tartott Izrael királyával.45 Jozafát békességet tartott Izrael királyával.
46 Jozafát egyéb dolgai pedig és cselekedetei, amelyeket művelt, valamint harcai, nemde meg vannak írva Júda királyainak krónikás könyvében?46 Jozafát egyéb dolgai pedig és cselekedetei, amelyeket művelt, valamint harcai, nemde meg vannak írva Júda királyainak krónikás könyvében?
47 Ő eltávolította az országból azoknak a fiúszeretőknek maradékait is, akik apja, Ásza napjaiból maradtak.47 Ő eltávolította az országból azoknak a fiúszeretőknek maradékait is, akik apja, Ásza napjaiból maradtak.
48 Akkoriban nem állt király Edom élén.48 Akkoriban nem állt király Edom élén.
49 Így Jozafát király tengeri hajókat készíttetett, hogy Ofírba hajózzanak aranyért, de nem mehettek el, mert összetörtek Ecjon-Géberben.49 Így Jozafát király tengeri hajókat készíttetett, hogy Ofírba hajózzanak aranyért, de nem mehettek el, mert összetörtek Ecjon-Géberben.
50 Akkor azt mondta Ahaszja, Ácháb fia Jozafátnak: »Menjenek szolgáim szolgáiddal a hajókon« – de azt Jozafát nem akarta.50 Akkor azt mondta Ahaszja, Ácháb fia Jozafátnak: »Menjenek szolgáim szolgáiddal a hajókon« – de azt Jozafát nem akarta.
51 Amikor aztán Jozafát aludni tért atyáihoz, eltemették melléjük atyja, Dávid városában és fia, Jórám lett a király helyette.51 Amikor aztán Jozafát aludni tért atyáihoz, eltemették melléjük atyja, Dávid városában és fia, Jórám lett a király helyette.
52 Ahaszja, Ácháb fia Jozafátnak, Júda királyának tizenhetedik esztendejében kezdett uralkodni Izraelen Szamariában, s két esztendeig uralkodott Izraelen.52 Ahaszja, Ácháb fia Jozafátnak, Júda királyának tizenhetedik esztendejében kezdett uralkodni Izraelen Szamariában, s két esztendeig uralkodott Izraelen.
53 Azt cselekedte, ami gonosz az Úr színe előtt, s apjának meg anyjának útján járt, meg Jeroboámnak, Nábát fiának az útján, aki vétekre vitte Izraelt.53 Azt cselekedte, ami gonosz az Úr színe előtt, s apjának meg anyjának útján járt, meg Jeroboámnak, Nábát fiának az útján, aki vétekre vitte Izraelt.
54 Baált szolgálta és imádta – az Urat, Izrael Istenét pedig bosszantotta, egészen úgy, ahogy apja cselekedett.54 Baált szolgálta és imádta – az Urat, Izrael Istenét pedig bosszantotta, egészen úgy, ahogy apja cselekedett.