A zsoltárok könyve 137

KÁLDI-NEOVULGÁTA	EINHEITSUBERSETZUNG BIBEL
1 Ott ültünk Babilon folyóvizei mellett, és sírtunk, amikor Sionra gondoltunk.	1 An den Strömen von Babel, da saßen wir und weinten, wenn wir an Zion dachten.
2 A fűzfákra akasztottuk ott hangszereinket,	2 Wir hängten unsere Harfen an die Weiden in jenem Land.
3 mert énekszót kívántak tőlünk, akik foglyul ejtettek minket: »Zengjetek dalt nekünk Sion dalaiból«, mondták, akik elhurcoltak minket.	3 Dort verlangten von uns die Zwingherren Lieder, unsere Peiniger forderten Jubel: «Singt uns Lieder vom Zion!»
4 Hogyan énekelhetnénk az Úr énekét idegen földön?	4 Wie könnten wir singen die Lieder des Herrn, fern, auf fremder Erde?
5 Ha megfeledkezem rólad, Jeruzsálem, bénuljon meg a jobb kezem!	5 Wenn ich dich je vergesse, Jerusalem, dann soll mir die rechte Hand verdorren.
6 Ragadjon a torkomhoz a nyelvem, ha rólad meg nem emlékezem, ha nem tartom Jeruzsálemet legfőbb örömömnek!	6 Die Zunge soll mir am Gaumen kleben, wenn ich an dich nicht mehr denke, wenn ich Jerusalem nicht zu meiner höchsten Freude erhebe.
7 Emlékezzél meg, Uram, Edom fiairól, Jeruzsálemnek arról a napjáról, amikor ők ezt mondták: »Rontsátok le! Rontsátok le, egészen az alapjáig!«	7 Herr, vergiss den Söhnen Edoms nicht den Tag von Jerusalem; sie sagten: «Reißt nieder, bis auf den Grund reißt es nieder!»
8 Babilon leánya, te nyomorult, boldog, aki megfizet neked rajtunk elkövetett tetteidért!	8 Tochter Babel, du Zerstörerin! Wohl dem, der dir heimzahlt, was du uns getan hast!
9 Boldog, aki megragadja és sziklához vágja kisdedeidet!	9 Wohl dem, der deine Kinder packt und sie am Felsen zerschmettert!