Job 7

BIBLIA	KÁLDI-NEOVULGÁTA
1 ¿No es una milicia lo que hace el hombre en la tierra? ¿no son jornadas de mercenario sus jornadas?	1 Katonasor az ember élete a földön, és napjai olyanok, mint a napszámos napjai:
2 Como esclavo que suspira por la sombra, o como jornalero que espera su salario,	2 kívánkozik árnyék után, mint a szolga, és várja munkája végét, mint a napszámos.
3 así meses de desencanto son mi herencia, y mi suerte noches de dolor.	3 Nekem is kárba veszett hónapok jutottak részemül, és keserves éjjeleket számlálok magamnak.
4 Al acostarme, digo: «¿Cuándo llegará el día?» Al levantarme: «¿Cuándo será de noche?», y hasta el crepúsculo ahíto estoy de sobresaltos.	4 Ha lefekszem, kérdem: Mikor kelek újra? Majd várom az estét, és mire beáll a szürkület, jóllakom kínnal.
5 Mi carne está cubierta de gusanos y de costras terrosas, mi piel se agrieta y supura.	5 Rothadásba, por szennyébe öltözik a testem, bőröm elszárad és összezsugorodik.
6 Mis días han sido más raudos que la lanzadera, han desaparecido al acabarse el hilo.	6 Napjaim gyorsabban szaladnak, mint a takács vetélője, és remény nélkül eltűnnek.
7 Recuerda que mi vida es un soplo, que mis ojos no volverán a ver la dicha.	7 Emlékezzél meg, hogy életem már csak lehelet, és szemem nem lát többé boldogságot.
8 El ojo que me miraba ya no me verá, pondrás en mí tus ojos y ya no existiré.	8 Nem lát engem többé ember szeme; mire rám veted szemedet, már nem vagyok.
9 Una nube se disipa y pasa, así el que baja al seol no sube más.	9 Amint a felhő elenyészik, elmegy, úgy nem jön fel többé, aki alászállt az alvilágba;
10 No regresa otra vez a su casa, no vuelve a verle su lugar.	10 nem tér már vissza házába, és otthona nem látja többé viszont.
11 Por eso yo no he de contener mi boca, hablaré en la angustia de mi espíritu, me quejaré en la amargura de mi alma.	11 Ezért én sem türtőztetem számat, szólok lelkem gyötrelmében, panaszkodom lelkem keservében:
12 ¿Acaso soy yo el Mar, soy el monstruo marino, para que pongas guardia contra mí?	12 óceán vagyok-e vagy szörnyeteg, hogy börtönbe vetsz engem?
13 Si digo: «Mi cama me consolará, compartirá mi lecho mis lamentos»,	13 Ha gondolom: Majd megvigasztal fekvőhelyem, könnyebbségem lesz, ha elmerengek ágyamon,
14 con sueños entonces tú me espantas, me sobresaltas con visiones.	14 akkor álmokkal rettegtetsz és rémlátással rémítesz,
15 ¡Preferiría mi alma el estrangulamiento, la muerte más que mis dolores!	15 úgyhogy inkább megfulladást áhít a lelkem, és halál után epednek csontjaim.
16 Ya me disuelvo, no he de vivir por siempre; ¡déjame ya; sólo un soplo son mis días!	16 Undorodom! Nem kívánok tovább élni! Kímélj meg, hisz merő semmi az életem!
17 ¿Qué es el hombre para que tanto de él te ocupes, para que pongas en él tu corazón,	17 Mi is az ember, hogy nagyra tartod, és érdemesnek látod vele törődni,
18 para que le escrutes todas las mañanas y a cada instante le escudriñes?	18 minden reggel meglátogatod, és minduntalan próbára teszed?
19 ¿Cuándo retirarás tu mirada de mí? ¿no me dejarás ni el tiempo de tragar saliva?	19 Még meddig tart, hogy nem kímélsz, és nem engeded, hogy nyugodtan nyelhessem le nyálamat?
20 Si he pecado, ¿qué te he hecho a ti, oh guardián de los hombres? ¿Por qué me has hecho blanco tuyo? ¿Por qué te sirvo de cuidado?	20 Vétkeztem? Mit tettem ezzel neked, óh emberek Őre! Miért tettél céltábládnak, hogy terhe lettem önmagamnak?
21 ¿Y por qué no toleras mi delito y dejas pasar mi falta? Pues ahora me acostaré en el polvo, me buscarás y ya no existiré.	21 Miért nem törlöd el a vétkemet, és miért nem veszed el a bűnömet? Lám – most a porba térek megnyugodni, és ha holnap keresel, már nem leszek!«