| 1 Dávid azonban elfutott a ramátai Nájótból, elment és szólt Jonatánnak: »Mit követtem el? Mi a vétkem, s mi a bűnöm apád ellen, hogy életemre tör?« |
| 2 Ő azt mondta neki: »Dehogyis, nem fogsz meghalni, mert apám nem cselekszik sem nagy, sem kicsiny dolgot, mielőtt velem nem közli. Csak éppen ezt az egy dolgot titkolta volna el előttem? Nem fog az megtörténni!« |
| 3 Meg is esküdött újra Dávidnak. Ám Dávid azt mondta: »Nyilván tudja apád, hogy én kegyelmet találtam szemedben, s azért azt fogja mondani magában: ‘Ne tudjon erről Jonatán, nehogy elszomorodjék!’ Én azonban az Úr életére és a te életedre mondom, hogy szinte csak egy lépés választ el engem a haláltól.« |
| 4 Azt mondta erre Jonatán Dávidnak: »Bármit mondasz nekem, megteszem neked.« |
| 5 Azt mondta erre Dávid Jonatánnak: »Íme, holnap újhold napja van, amikor a szokás szerint a király mellé kellene ülnöm, hogy egyem. Engedj azonban el, hadd rejtőzzem el a mezőn harmadnap estig. |
| 6 Ha apád odanéz és keres engem, feleld neki: ‘Dávid megkért engem, hogy sietve Betlehem városába mehessen, mert ott most ünnepi áldozata van egész nemzetségének.’ |
| 7 Ha ő erre azt mondja: ‘Jól van’ – akkor békessége lesz szolgádnak; ha azonban haragra gerjed, akkor tudd meg, hogy gonoszsága teljes ellenem. |
| 8 Cselekedj tehát irgalmasságot szolgáddal, hiszen szövetségre léptél velem, szolgáddal az Úr előtt. Ha azonban valami gonoszság van bennem, ölj meg te magad, s ne vígy apádhoz.« |
| 9 Azt mondta erre Jonatán: »Távol legyen tőled! Mihelyt bizonyosan megtudom, hogy apám gonoszsága teljes ellened, lehetetlen, hogy tudtodra ne adjam.« |
| 10 Erre Dávid megkérdezte Jonatánt: »Ki fog értesíteni engem, ha apád netán valami rosszat mond neked rólam?« |
| 11 Azt mondta erre Jonatán Dávidnak: »Gyere, menjünk ki a mezőre.« Miután pedig mindketten kimentek a mezőre, |
| 12 azt mondta Jonatán Dávidnak: »Uram, Izrael Istene, ha megtudom holnap vagy holnapután apám szándékát, s valami jót tudok meg Dávidról, és nem küldök azonnal hozzád, nem adom tudtodra, |
| 13 akkor sújtsa az Úr Jonatánt most és mindenkor! Ha pedig fennáll apám gonoszsága ellened, akkor azt juttatom füledbe, és elbocsátalak, hogy menj békében, s az Úr legyen veled, miként apámmal volt. |
| 14 De akkor, ha még élek, az Úr irgalmasságát gyakorold ám velem, ha pedig már meghaltam, |
| 15 ne vond meg irgalmasságodat házamtól sohasem, akkor sem, amikor majd az Úr kiirtja Dávid minden ellenségét a földről. Vegye el az Úr Jonatánt házából, s álljon bosszút Dávid ellenségein!« |
| 16 Így kötött szövetséget Jonatán Dávid házával, s az Úr így állt bosszút Dávid ellenségein. |
| 17 Majd ismételten megesküdött Jonatán Dávidnak, mert szerette őt – mint a saját lelkét, úgy szerette. |
| 18 Aztán azt mondta neki Jonatán: »Holnap újhold napja van, s keresni fognak téged. |
| 19 Holnapután pedig menj el messzire, oda, ahol a tett napján elrejtőztél, és ülj le az Ezel nevű kő mellé. |
| 20 Én aztán majd három nyilat lövök oda, mintha a céllövésben gyakorolnám magamat, |
| 21 és értük küldöm a fiút, s azt mondom neki: ‘Eredj, s hozd vissza nekem a nyilakat.’ |
| 22 Ha azt mondom majd a fiúnak: ‘Íme, a nyilak rajtad innen vannak, szedd fel őket’ – akkor te csak jöjj hozzám, mert békességed van, s nincs baj, az Úr életére mondom! Ha azonban azt mondom majd a fiúnak: ‘Íme, a nyilak túl vannak rajtad’, akkor te menj el békével, mert az Úr elküldött téged. |
| 23 Erre a dologra pedig, amelyet megbeszéltünk egymással, az Úr legyen a tanúnk mindörökké!« |
| 24 Dávid tehát elrejtőzött a mezőn és eljött az újhold napja és a király lakomához ült. |
| 25 Amikor a király, ahogy szokott, leült a fal mellett levő székére, Jonatán felállt. Ábner is leült Saul mellé, de Dávid helye üresen maradt. |
| 26 Saul aznap nem szólt semmit, mert azt gondolta, hogy talán történt vele valami, amiért nem tiszta, s még nem tisztult meg. |
| 27 Amikor eljött az újhold másodnapja, Dávid helye megint üresen maradt. Azt mondta erre Saul Jonatánnak, a fiának: »Miért nem jött el Izáj fia sem tegnap, sem ma a lakomára?« |
| 28 Jonatán erre azt felelte Saulnak: »Igen kért engem, hadd mehessen Betlehembe. |
| 29 Azt mondta: ‘Engedj el, mert most ünnepi áldozat van városomban, s egyik testvérem meghívott; ha tehát kegyelmet találtam szemedben, hadd menjek el most hamarosan, hogy megnézzem testvéreimet.’ Ezért nem jött el a király asztalához.« |
| 30 Megharagudott erre Saul Jonatánra és azt mondta neki: »Te, férfit önként magához ragadó asszony fia! Talán bizony nem tudom, hogy szereted Izáj fiát a magad szégyenére és gyalázatos anyád szégyenére? |
| 31 Pedig mindaddig, amíg Izáj fia a földön él, sem személyed, sem királyságod nem áll szilárdan! Most azért tüstént küldj el, s hozasd ide hozzám, mert halál fia!« |
| 32 Jonatán erre azt felelte Saulnak, az apjának: »Miért haljon meg? Mit követett el?« |
| 33 Erre Saul megragadta a dárdát, hogy keresztüldöfje. Megértette erre Jonatán, hogy apja elhatározta, hogy megöli Dávidot. |
| 34 Éppen azért Jonatán dühödt haraggal felkelt az asztaltól és semmit sem evett az újhold másodnapján, mert bánkódott Dávid miatt, hogy apja gyalázattal illette. |
| 35 Amikor aztán megvirradt a reggel, Jonatán a Dáviddal való megállapodás szerint kiment egy kis fiúval a mezőre. |
| 36 Ott azt mondta a fiúnak: »Eredj, s hozd vissza nekem a nyilakat, amelyeket ellövök.« Amikor azonban a fiú elszaladt, ellövött egy másik nyilat a fiún túlra. |
| 37 Amikor a fiú arra a helyre jutott, ahol az a nyíl volt, amelyet Jonatán először lőtt ki, utána kiáltott Jonatán a fiúnak: »Íme, ott, tovább, rajtad túl is van egy nyíl.« |
| 38 Majd ismét a fiú után kiáltott: »Siess gyorsan, ne állj meg!« Felszedte tehát a fiú Jonatán nyilait, s visszavitte urához, |
| 39 de hogy miről van szó, egyáltalán nem tudta, mert csak Jonatán és Dávid tudta a dolgot. |
| 40 Ekkor Jonatán odaadta fegyvereit a fiúnak, s azt mondta: »Eredj, s vidd be a városba.« |
| 41 Amikor aztán a fiú elment, Dávid felkelt dél felé néző helyéről, arcával a földre borult és háromszor meghajtotta magát, majd megcsókolták egymást és sírtak mindketten, de kivált Dávid. |
| 42 Azt mondta aztán Jonatán Dávidnak: »Eredj békességgel. Amire megesküdtünk mindketten az Úr nevében, ezekkel a szavakkal: Az Úr legyen köztem és közötted s az én ivadékom s a te ivadékod között – az álljon mindörökké.« |
