Cantico 2

DIODATI	KÁLDI-NEOVULGÁTA
1 Io son la rosa di Saron, Il giglio delle valli.	1 Virág vagyok a mezőn, és liliom a völgyben. –
2 Quale è il giglio fra le spine, Tale è l’amica mia fra le fanciulle	2 Amilyen a liliom a tövisek között, olyan a kedvesem a leányok között! –
3 Quale è il melo fra gli alberi d’un bosco, Tale è il mio amico fra i giovani; Io ho desiderato d’esser all’ombra sua, E mi vi son posta a sedere; E il suo frutto è stato dolce al mio palato.	3 Mint az almafa az erdő fái között, olyan a kedvesem az ifjak között: árnyékában kívánok én megtelepedni, és gyümölcse édes az ínyemnek.
4 Egli mi ha condotta nella casa del convito, E l’insegna ch’egli mi alza è: Amore.	4 Bevitt engem a bor házába, s a felirata fölöttem: szerelem.
5 Confortatemi con delle schiacciate d’uva, Sostenetemi con de’ pomi, Perciocchè io languisco d’amore.	5 Üdítsetek szőlőskaláccsal, frissítsetek almával, mert beteg vagyok a szerelemtől!
6 Sia la sua man sinistra sotto al mio capo, Ed abbraccimi la sua destra.	6 Balkeze a fejem alatt, és jobbjával átölel engem.
7 IO vi scongiuro, o figliuole di Gerusalemme, Per le cavriuole, e per le cerve della campagna, Che voi non isvegliate l’amor mio, e non le rompiate il sonno, Finchè non le piaccia	7 Kérlek titeket, Jeruzsálem leányai, a gazellákra, a szarvasünőkre a mezőn: fel ne költsétek, fel ne riasszátok kedvesemet, amíg maga nem akarja!
8 Ecco la voce del mio amico; Ecco, egli ora viene Saltando su per i monti, Saltellando su per i colli.	8 Csitt! A kedvesem íme, itt jön! Szökken a hegyeken át, szökell halmokon keresztül!
9 L’amico mio è simile ad un cavriuolo, O ad un cerbiatto; Ecco ora sta dietro alla nostra parete, Egli riguarda per le finestre, Egli si mostra per i cancelli.	9 Olyan a kedvesem, mint a gazella, mint a szarvasborjú, már itt is áll a házunk mögött, benéz az ablakon, nézdel a rácson át.
10 Il mio amico mi ha fatto motto, e mi ha detto: Levati, amica mia, bella mia, e vientene.	10 Íme, a kedvesem szól nekem: »Kelj fel szaporán, szerelmem! Jöjj, galambom, szépségem!
11 Perciocchè, ecco, il verno è passato; Il tempo delle gran piogge è mutato, ed è andato via;	11 Mert a tél már elmúlt, az eső elállt, elvonult,
12 I fiori si veggono sulla terra; Il tempo del cantare è giunto, E s’ode la voce della tortola nella nostra contrada.	12 földünkön előbújnak a virágok, eljött a szőlőmetszés ideje, s a gerle szava hallatszik a határban.
13 Il fico ha messi i suoi ficucci, E le viti fiorite rendono odore; Levati, amica mia, bella mia, e vientene	13 A füge már kihajtja első gyümölcsét, s a virágzó szőlő illatot áraszt. Kelj fel, kedvesem! Jöjj, te szépségem!
14 O colomba mia, che stai nelle fessure delle rocce, Ne’ nascondimenti de’ balzi, Fammi vedere il tuo aspetto, Fammi udir la tua voce; Perciocchè la tua voce è soave, e il tuo aspetto è bello.	14 Te, galambom a sziklaüregben, a kőszál rejtekében, hadd lássam arcodat, hadd halljam hangodat! Mert a te szavad édes, és oly bájos az orcád!«
15 Pigliateci le volpi, Le piccole volpi che guastano le vigne, Le nostre vigne fiorite.	15 Fogjátok el nekünk a rókakölyköket, mert feldúlják a szőlőt, pedig a szőlőnk már virágzik!
16 Il mio amico è mio, ed io son sua; Di lui, che pastura la greggia fra i gigli.	16 Enyém a kedvesem, és én az övé! Élvezi a liliomokat,
17 Ritornatene, amico mio, A guisa di cavriuolo o di cerbiatto, Sopra i monti di Beter, Finchè spiri l’aura del giorno, E che le ombre se ne fuggano	17 amíg a nappal szellője meg nem rezdül, s az árnyak el nem szállnak. Rajta! Tégy úgy, kedvesem, mint a gazella, úgy, mint a szarvasborjú Béter hegyein.