| 1 A tizennyolcadik évben az első hónap huszonkettedik napján úgy határozott Nebukadnezár, az asszírok királya, hogy bosszút áll az egész földön, amint megmondta. |
| 2 Összehívta hivatalnokait és főembereit, közölte velük titkos tervét, és saját szájával kimondta ezekre a vidékekre a teljes pusztulást. |
| 3 Úgy döntöttek, hogy kiirtanak mindenkit, aki nem követi szája parancsát. |
| 4 Miután befejezték a tanácskozást, Nebukadnezár, az asszírok királya hívatta Holofernészt, hadseregének fővezérét, aki második volt őutána |
| 5 és így szólt hozzá: »Ezt mondja a nagy király, az egész föld ura: Íme, elindulsz színem előtt, végy magadhoz megbízható vitéz embereket: százhúszezer gyalogost és számtalan lovat és tizenkétezer lovast, |
| 6 s vonulj fel az összes nyugati ország ellen, mert ezek nem hittek szám igéjének. |
| 7 Add tudtukra, hogy készítsenek nekem földet és vizet, mert kivonulok ellenük haragomban és befödöm a föld egész színét hadseregem lábaival és zsákmányul adom át őket nekik. |
| 8 Sebesültjeik megtöltik a völgyeket, a patakok és folyók megtelnek halottaikkal. |
| 9 Fogságba hurcolom őket egészen a föld határáig. |
| 10 Indulj el és foglald el nekem egész földjüket. Ha alávetik magukat neked, őrizd meg őket nekem büntetésük napjáig. |
| 11 Azoknak viszont, akik nem engedelmeskednek, ne kegyelmezzen szemed, add át őket a pusztulásnak és fosztogatásnak egész területeden. |
| 12 Amint élek én és nagy a királyságom hatalma: íme, szóltam és karommal véghez is viszem mindezt. |
| 13 Te pedig ne szegd meg urad egyetlen parancsát sem, hanem teljesítsd azokat, amint parancsoltam neked és ne késlekedj teljesíteni azt.« |
| 14 Holofernész eltávozott ura színe elől és összehívta Asszíria hadseregének minden fejedelmét, vezérét és tisztjét, |
| 15 kiváló harcosokat választott ki a hadjáratra, amint megparancsolta neki ura, százhúszezret és tizenkétezer lovas íjászt. |
| 16 Azután elrendezte őket, amint a sereget szokás felállítani a harcra. |
| 17 Számos tevét, szamarat és öszvért vett teherhordónak, bárányt, szarvasmarhát és kecskét az élelmezéshez, amelyeket megszámlálni sem lehetett, |
| 18 és minden embernek bőséges ellátást; ezenkívül nagy mennyiségben aranyat és ezüstöt a király házából. |
| 19 Elindult ezután Ninivéből ő maga és egész hadserege a hadjáratra, hogy megelőzze Nebukadnezárt és ellepje az egész nyugati vidéket szekereivel, lovasaival és válogatott gyalogságával. |
| 20 Nagyszámú tömeg, mint a sáskák vagy mint a föld homokja, vonult vele, meg sem lehetett számlálni nagy számuk miatt. |
| 21 Kivonultak Ninivéből és három napon át mentek Bektilet síkságán és tábort ütöttek Bektiletnél a hegy mellett, amely balra terül el felső Kilíkiától. |
| 22 Majd fogta egész haderejét: gyalogosokat, lovasokat és szekereit és behatolt innen a hegyvidékre, |
| 23 és megverte Fútot és Lúdot, megsarcolta Rasszisz fiait és Izmael fiait, akik Kéleontól délre a puszta szélén laktak. |
| 24 Átkelt az Eufráteszen, áthaladt Mezopotámián, felforgatott minden megerősített várost az Abróna folyó mentén egészen a tengerig. |
| 25 Elfoglalta Kilíkia földjét, eltiport mindenkit, aki ellenállt neki és elérkezett Jáfet határáig, amely délre van Arábiával szemben. |
| 26 Bekerítette Mádián minden fiát, felgyújtotta sátraikat és kifosztotta aklaikat. |
| 27 Majd Damaszkusz síkságára ereszkedett alá, éppen aratás idején, s felgyújtott minden vetést, nyájaikat, gulyáikat megsemmisítette, városaikat kifosztotta, a vidéket elpusztította és kardélre hányt minden fiatalt. |
| 28 Félelem és rettegés kerítette hatalmába a partvidék lakóit, akik Tíruszban és Szidonban voltak, Szúr és Okina lakóit és mindazokat, akik Jamniában laktak, Asdód, Askalon és Gáza lakói nagyon megrettentek tőle. |