Jób könyve 37

KÁLDI-NEOVULGÁTA	Biblija Hrvatski
1 Az én szívem is megremeg miatta és felriad helyéről.	1 Da, od toga i moje srce drhti i s mjesta svoga iskočiti hoće.
2 Halljátok csak hangja dörgését, s a morajt, amely szájából kijön!	2 Čujte, čujte gromor glasa njegova, tutnjavu što mu iz usta izlazi.
3 Kiengedi az egész ég alatt, és villámát a föld szélei fölött;	3 Gle, munja lijeće preko cijelog neba – i sijevne blijesak s kraja na kraj zemlje –
4 utána hangja bömböl, ő zeng fölséges szavával, és nem tartja azt vissza, amikor hangja megzendül.	4 iza nje silan jedan glas se ori: to On gromori glasom veličajnim. Munje mu lete, nitko ih ne priječi, tek što mu je glas jednom odjeknuo.
5 Csodásan mennydörög szavával Isten, olyan nagyokat művel, hogy fel nem foghatjuk.	5 Da, Bog gromori glasom veličajnim, djela velebna, neshvatljiva stvara.
6 Azt mondja a hónak: Hullj a földre! S a téli esőnek és zápornak: Szakadjatok!	6 Kad snijegu kaže: ‘Zasniježi po zemlji!’ i pljuskovima: ‘Zapljuštite silno!’
7 Pecsét alá helyezi minden ember kezét, hogy mindannyian megismerjék műveit.	7 svakom čovjeku zapečati ruke da svi njegovo upoznaju djelo.
8 Behúzódik a vad a búvóhelyére, és barlangjában marad.	8 U brlog se tad zvijeri sve uvuku i na svojem se šćućure ležaju.
9 Előjön a fergeteg a kamrákból, s a hideg a sarkcsillag felől.	9 S južne se strane podiže oluja, a studen vjetri sjeverni donose.
10 Jég áll össze Isten fuvallatától, s a vizek tágassága összeszorul,	10 Već led od daha Božjega nastaje i vodena se kruti površina.
11 a felhő jégesőt hullat, s a felleg az ő villámait szórja:	11 I opet vodom puni on oblake, i sijevat’ stanu oblaci munjama;
12 ide-oda cikáznak, amerre akarata irányítja őket, hogy megtegyék mindazt, amit nekik meghagyott, szerte a föld kerekségén,	12 kruže posvuda po volji njegovoj, što im naloži, to će izvršiti na licu cijelog kruga zemaljskoga.
13 akár fenyítő pálcának földje számára, akár kegyelemnek szánja őket bárhová.	13 Šalje ih – ili da kazni narode, ili da ih milosrđem obdari.
14 Figyelj csak rám, Jób! Állj meg és ügyelj Isten csodáira!	14 Poslušaj ovo, Jobe, umiri se i promotri djela Božja čudesna.
15 Érted-e, hogyan rendelkezik Isten az esővel, hogy villogtassa felhője fényét?	15 Znaš li kako Bog njima zapovijeda, kako munju iz oblaka svog pušta?
16 Érted-e a felhő nagy útjait, a tudásban Tökéletesnek csodáit?	16 Znaš li o čem vise gore oblaci? Čudesna to su znanja savršenog.
17 Nemde ruháid melegek, amikor a földet megfújja a déli szél!	17 Kako ti gòrê od žege haljine u južnom vjetru kad zemlja obamre?
18 Talán vele együtt te feszíted ki az egeket, amelyek szilárdak, mintha ércből lennének öntve?	18 Zar si nebesa s njim ti razapeo, čvrsta poput ogledala livenog?
19 Jelentsd meg nekünk, mit mondjunk neki! Mert mi sötétségtől vagyunk körülvéve!	19 De naputi me što da mu kažemo: zbog tmine se ne snalazimo više.
20 Ki mondhatja neki, hogy ‘beszélni akarok’? Ha mondaná is valaki, bizony megsemmisülne!	20 Zar ćeš mu reći: ‘Hoću govoriti’? Ili na propast vlastitu pristati?
21 De most sohasem látott fény ragyog föl hirtelen az ég felhőiben, és szél kerekedik, amely elhajtja azokat;	21 Tko, dakle, može u svjetlost gledati na nebesima što se sja blistavo kada oblake rastjeraju vjetri?
22 aranyos fény jő észak felől, félelmetes dicsfény van Isten körül.	22 Sa sjevera k’o zlato je bljesnulo: veličanstvom strašnim Bog se odjenu!
23 A Mindenható, akit nem tudunk méltóképpen felfogni! Nagy ő erőben és igazságban, igazságos nagyon, akit nem lehet leírni!	23 Da, Svesilnog doseći ne možemo, neizmjeran je u moći i sudu, velik u pravdi, nikog on ne tlači.
24 Ezért félnek tőle az emberek! Nem mernek rátekinteni mind, akik bölcseknek tartják magukat!«	24 Zato ljudi svi neka ga se boje! Na mudrost oholu on i ne gleda!«