Job 29

EL LIBRO DEL PUEBLO DE DIOS	KÁLDI-NEOVULGÁTA
1 Job continuó pronunciando su poema, y dijo:	1 Jób ismét folytatta mondását és így szólt:
2 ¡Si pudiera volver a los tiempos pasados, a los días en que Dios cuidaba de mí,	2 »Bár úgy lennék, mint a hajdani hónapokban, azokban a napokban, amikor Isten még óvott engem,
3 cuando hacía brillar su lámpara sobre mi cabeza y yo caminaba a su luz entre las tinieblas!	3 amikor lámpása a fejem fölött ragyogott, és sötétben is az ő világosságánál jártam;
4 ¡Si estuviera como en el otoño de mi vida, cuando Dios protegía mi carpa,	4 úgy, mint java-korom napjain voltam, amikor sátramban titkon Isten lakozott,
5 cuando el Todopoderoso aún estaba conmigo y me rodeaban mis hijos;	5 amikor még velem volt a Mindenható, és gyermekeim körülöttem voltak;
6 cuando mis pies se bañaban en lecha cuajada y la roca derramaba para mí arroyos de aceite!	6 amikor tejben fürösztöttem lábamat, s a szikla kedvemért olajtól patakzott.
7 Si yo salía a la puerta principal de la ciudad y ocupaba mi puesto en la plaza,	7 Amikor a város kapujához kimentem, a piacon nekem ülést készítettek,
8 los jóvenes se retiraban al verme, los ancianos se levantaban y permanecían de pie.	8 az ifjak, amikor megláttak, félrevonultak, az öregek pedig felkeltek s állva maradtak,
9 Los príncipes retenían sus palabras y se tapaban la boca con la mano;	9 az előkelők abbahagyták a beszédet, és ujjukat szájukra tették,
10 a los jefes se les apagaba la voz, se les pegaba la lengua al paladar.	10 a főemberek visszafojtották hangjukat, és nyelvük ínyükhöz tapadt.
11 Sí, el que me oía me felicitaba y el que me veía daba testimonio a mi favor.	11 A fül, amely hallott, boldognak hirdetett, a szem, amely látott, bizonyságot tett felőlem,
12 Porque yo salvaba al pobre que pedía auxilio y al huérfano privado de ayuda.	12 azért, mert megmentettem a szegényt, ha kiáltozott, s az árvát, akinek nem volt gyámola,
13 El desesperado me hacía llegar su bendición, y yo alegraba el corazón de la viuda.	13 a veszni induló áldása szállott rám, s az özvegy szívét megvigasztaltam,
14 Me había revestido de justicia, y ella me cubría, mi rectitud era como un manto y un turbante.	14 az igazság ruháját vettem magamra, mint a palást és fejdísz, úgy burkolt igaz ítéletem.
15 Yo era ojos para el ciego y pies para el lisiado,	15 Szeme voltam a vaknak, lába a sántának.
16 era un padre para los indigentes y examinaba a fondo el caso del desconocido.	16 Atyja voltam a szegényeknek, az ismeretlen ügyét is gondosan kivizsgáltam.
17 Rompía las mandíbulas del injusto y le hacía soltar la presa de sus dientes.	17 Összetörtem a gonosz állkapcsát, kiragadtam fogai közül a prédát.
18 Entonces pensaba: «Moriré en mi nido, multiplicaré mis días como el ave fénix	18 Azt hittem, saját fészkemben halok meg, és megsokasítom napjaimat, mint a pálma;
19 Mi raíz se extenderá hacia el agua y el rocío se posará en mi ramaje.	19 gyökereimet vízek mellé mélyesztem, és harmat hull éjjel ágaimra,
20 Mi gloria será siempre nueva en mí y el arco rejuvenecerá en mi mano».	20 hírnevem folyton megújul, s az íj újjáéled kezemben.
21 Ellos me escuchaban con expectación, callaban para oír mi consejo.	21 Akik hallottak engem, várták döntésemet, csöndben figyeltek tanácsomra;
22 Después que yo hablaba, nadie replicaba, mi palabra caía sobre ellos gota a gota.	22 szavaimhoz semmit sem mertek hozzátenni, rájuk szálltak beszédem csöppjei,
23 Me esperaban como a la lluvia, abrían su boca como a la lluvia de primavera.	23 áhítva vártak engem, mint az esőt, szájukat epedve tátották, mint a tavaszi záporra.
24 Si les sonreía, les costaba creerlo y no querían perderse la luz de mi rostro.	24 Ha rájuk mosolyogtam, el sem hitték, és arcom ragyogása nem maradt hatás nélkül.
25 Yo les elegía el camino y me ponía al frente; me instalaba como un rey con sus tropas y adonde yo los llevaba, se dejaban guiar.	25 Ha közéjük kívántam menni, első helyre ültettek; bár úgy ültem, mint a király, akit hadsereg áll körül, mégis a szomorkodókat vigasztaltam.