Jób könyve 7

KÁLDI-NEOVULGÁTA	EINHEITSUBERSETZUNG BIBEL
1 Katonasor az ember élete a földön, és napjai olyanok, mint a napszámos napjai:	1 Ist nicht Kriegsdienst des Menschen Leben auf der Erde? Sind nicht seine Tage die eines Tagelöhners?
2 kívánkozik árnyék után, mint a szolga, és várja munkája végét, mint a napszámos.	2 Wie ein Knecht ist er, der nach Schatten lechzt, wie ein Tagelöhner, der auf den Lohn wartet.
3 Nekem is kárba veszett hónapok jutottak részemül, és keserves éjjeleket számlálok magamnak.	3 So wurden Monde voll Enttäuschung mein Erbe und Nächte voller Mühsal teilte man mir zu.
4 Ha lefekszem, kérdem: Mikor kelek újra? Majd várom az estét, és mire beáll a szürkület, jóllakom kínnal.	4 Lege ich mich nieder, sage ich: Wann darf ich aufstehn? Wird es Abend, bin ich gesättigt mit Unrast, bis es dämmert.
5 Rothadásba, por szennyébe öltözik a testem, bőröm elszárad és összezsugorodik.	5 Mein Leib ist gekleidet in Maden und Schorf, meine Haut schrumpft und eitert.
6 Napjaim gyorsabban szaladnak, mint a takács vetélője, és remény nélkül eltűnnek.	6 Schneller als das Weberschiffchen eilen meine Tage, der Faden geht aus, sie schwinden dahin.
7 Emlékezzél meg, hogy életem már csak lehelet, és szemem nem lát többé boldogságot.	7 Denk daran, dass mein Leben nur ein Hauch ist. Nie mehr schaut mein Auge Glück.
8 Nem lát engem többé ember szeme; mire rám veted szemedet, már nem vagyok.	8 Kein Auge gewahrt mich, das nach mir sieht, suchen mich deine Augen, dann bin ich nicht mehr da.
9 Amint a felhő elenyészik, elmegy, úgy nem jön fel többé, aki alászállt az alvilágba;	9 Die Wolke schwindet, vergeht, so steigt nie mehr auf, wer zur Unterwelt fuhr.
10 nem tér már vissza házába, és otthona nem látja többé viszont.	10 Nie kehrt er zurück in sein Haus, nie mehr erblickt ihn sein Ort.
11 Ezért én sem türtőztetem számat, szólok lelkem gyötrelmében, panaszkodom lelkem keservében:	11 So wehre ich nicht meinem Mund, mit bedrängtem Geist will ich reden, mit betrübter Seele will ich klagen.
12 óceán vagyok-e vagy szörnyeteg, hogy börtönbe vetsz engem?	12 Bin ich das Meer, der Meeresdrache, dass du gegen mich eine Wache stellst?
13 Ha gondolom: Majd megvigasztal fekvőhelyem, könnyebbségem lesz, ha elmerengek ágyamon,	13 Sagte ich: Mein Lager soll mich trösten, mein Bett trage das Leid mit mir!,
14 akkor álmokkal rettegtetsz és rémlátással rémítesz,	14 so quältest du mich mit Träumen und mit Gesichten jagtest du mich in Angst.
15 úgyhogy inkább megfulladást áhít a lelkem, és halál után epednek csontjaim.	15 Erwürgt zu werden, zöge ich vor, den Tod diesem Totengerippe.
16 Undorodom! Nem kívánok tovább élni! Kímélj meg, hisz merő semmi az életem!	16 Ich mag nicht mehr. Ich will nicht ewig leben. Lass ab von mir; denn nur ein Hauch sind meine Tage.
17 Mi is az ember, hogy nagyra tartod, és érdemesnek látod vele törődni,	17 Was ist der Mensch, dass du groß ihn achtest und deinen Sinn auf ihn richtest,
18 minden reggel meglátogatod, és minduntalan próbára teszed?	18 dass du ihn musterst jeden Morgen und jeden Augenblick ihn prüfst?
19 Még meddig tart, hogy nem kímélsz, és nem engeded, hogy nyugodtan nyelhessem le nyálamat?	19 Wie lange schon schaust du nicht weg von mir, lässt mich nicht los, sodass ich den Speichel schlucke?
20 Vétkeztem? Mit tettem ezzel neked, óh emberek Őre! Miért tettél céltábládnak, hogy terhe lettem önmagamnak?	20 Hab ich gefehlt? Was tat ich dir, du Menschenwächter? Warum stellst du mich vor dich als Zielscheibe hin? Bin ich dir denn zur Last geworden?
21 Miért nem törlöd el a vétkemet, és miért nem veszed el a bűnömet? Lám – most a porba térek megnyugodni, és ha holnap keresel, már nem leszek!«	21 Warum nimmst du mein Vergehen nicht weg, lässt du meine Schuld nicht nach? Dann könnte ich im Staub mich betten; suchtest du mich, wäre ich nicht mehr da.