Jób könyve 29

KÁLDI-NEOVULGÁTA	BIBBIA RICCIOTTI
1 Jób ismét folytatta mondását és így szólt:	1 - E continuò Giobbe, riprendendo la sua sentenza, e disse:
2 »Bár úgy lennék, mint a hajdani hónapokban, azokban a napokban, amikor Isten még óvott engem,	2 «Oh! se io potessi tornare come ai mesi di prima, come ai giorni in cui Dio mi custodiva!
3 amikor lámpása a fejem fölött ragyogott, és sötétben is az ő világosságánál jártam;	3 Allorchè splendeva la sua lucerna sul mio capo, e alla sua luce camminavo fra le tenebre!
4 úgy, mint java-korom napjain voltam, amikor sátramban titkon Isten lakozott,	4 Com'ero ai giorni di mia giovinezza, allorchè Dio segretamente stava nella mia tenda;
5 amikor még velem volt a Mindenható, és gyermekeim körülöttem voltak;	5 quando l'Onnipotente era meco, e attorno a me stavano i miei ragazzi;
6 amikor tejben fürösztöttem lábamat, s a szikla kedvemért olajtól patakzott.	6 quando i miei piedi guazzavano nella pannae dal sasso scaturivano per me ruscelli d'olio;
7 Amikor a város kapujához kimentem, a piacon nekem ülést készítettek,	7 quando, incamminandomi verso la porta della città, mi preparavano il seggio sulla piazza!
8 az ifjak, amikor megláttak, félrevonultak, az öregek pedig felkeltek s állva maradtak,	8 Vedendomi, i giovani si nascondevano, i vecchi s'alzavano e rimanevano in piedi;
9 az előkelők abbahagyták a beszédet, és ujjukat szájukra tették,	9 i maggiorenti cessavano di parlare, mettendosi il dito sulla bocca:
10 a főemberek visszafojtották hangjukat, és nyelvük ínyükhöz tapadt.	10 i nobili ritenevano la lor voce, e la lor lingua s'attaccava al palato.
11 A fül, amely hallott, boldognak hirdetett, a szem, amely látott, bizonyságot tett felőlem,	11 L'orecchio che udiva mi proclamava beato, e l'occhio che vedeva mi testimoniava [la lode];
12 azért, mert megmentettem a szegényt, ha kiáltozott, s az árvát, akinek nem volt gyámola,	12 giacchè io liberavo il povero che gridava [al soccorso], e l'orfano che non aveva difensore:
13 a veszni induló áldása szállott rám, s az özvegy szívét megvigasztaltam,	13 la benedizione del pericolante veniva su di me, e al cuor della vedova porgevo io conforto;
14 az igazság ruháját vettem magamra, mint a palást és fejdísz, úgy burkolt igaz ítéletem.	14 di giustizia io m'ammantavo, e mi rivestivocome di manto e diadema del mio diritto.
15 Szeme voltam a vaknak, lába a sántának.	15 L'occhio io fui per il cieco, e il piede fui per lo storpio;
16 Atyja voltam a szegényeknek, az ismeretlen ügyét is gondosan kivizsgáltam.	16 dei poveri ero io il padre, e la difesa di chi m'era ignoto io m'assumevo con zelo;
17 Összetörtem a gonosz állkapcsát, kiragadtam fogai közül a prédát.	17 spezzavo io le zanne del malvagio, e da' suoi denti cacciavo fuori la preda.
18 Azt hittem, saját fészkemben halok meg, és megsokasítom napjaimat, mint a pálma;	18 E dicevo: - Nel mio niduccio io morirò, e come la palma moltiplicherò i miei giorni;
19 gyökereimet vízek mellé mélyesztem, és harmat hull éjjel ágaimra,	19 La mia radice s'espande verso l'acque , e la rugiada dimora sui miei rami;
20 hírnevem folyton megújul, s az íj újjáéled kezemben.	20 la mia gloria sempre si rinnova, e l'arco mio in mia mano ringiovanisce! -
21 Akik hallottak engem, várták döntésemet, csöndben figyeltek tanácsomra;	21 Coloro che mi ascoltavano aspettavano la decisione, e tacevano intenti al mio consiglio;
22 szavaimhoz semmit sem mertek hozzátenni, rájuk szálltak beszédem csöppjei,	22 dopo le mie parole non ardivano replicare, e su di essi cadeva a stille il mio discorso:
23 áhítva vártak engem, mint az esőt, szájukat epedve tátották, mint a tavaszi záporra.	23 aspettavano me come la pioggia, aprendo la loro bocca come [terreno] a pioggia tardiva.
24 Ha rájuk mosolyogtam, el sem hitték, és arcom ragyogása nem maradt hatás nélkül.	24 Se talvolta io sorridevo loro, ad essi non pareva vero, e lo splendore del mio volto non cadeva invano.
25 Ha közéjük kívántam menni, első helyre ültettek; bár úgy ültem, mint a király, akit hadsereg áll körül, mégis a szomorkodókat vigasztaltam.	25 Quando gradivo andare da loro, mi assidevo per primo: e pur sedendo qual re in mezzo alle schiere, ero tuttavia consolatore degli afflitti.