Scrutatio

Domenica, 12 maggio 2024 - Santi Nereo e Achilleo ( Letture di oggi)

Divrei Hayamim (דברי הימים) - 2 Cronache 33


font
STUTTGARTENSIA-DELITZSCHKÁLDI-NEOVULGÁTA
1 בֶּן־שְׁתֵּים עֶשְׂרֵה שָׁנָה מְנַשֶּׁה בְמָלְכֹו וַחֲמִשִּׁים וְחָמֵשׁ שָׁנָה מָלַךְ בִּירוּשָׁלִָם1 Tizenkét esztendős volt Manassze, amikor uralkodni kezdett, s ötvenöt esztendeig uralkodott Jeruzsálemben.
2 וַיַּעַשׂ הָרַע בְּעֵינֵי יְהוָה כְּתֹועֲבֹות הַגֹּויִם אֲשֶׁר הֹורִישׁ יְהוָה מִפְּנֵי בְּנֵי יִשְׂרָאֵל2 Azt cselekedte, ami gonosz az Úr előtt, azoknak a nemzeteknek undokságai szerint, amelyeket kiűzött az Úr Izrael fiai elől.
3 וַיָּשָׁב וַיִּבֶן אֶת־הַבָּמֹות אֲשֶׁר נִתַּץ יְחִזְקִיָּהוּ אָבִיו וַיָּקֶם מִזְבְּחֹות לַבְּעָלִים וַיַּעַשׂ אֲשֵׁרֹות וַיִּשְׁתַּחוּ לְכָל־צְבָא הַשָּׁמַיִם וַיַּעֲבֹד אֹתָם3 Ismét felépítette a magaslatokat, amelyeket atyja, Hiszkija leromboltatott, oltárokat emelt a Baáloknak, berkeket csináltatott, s imádta s tisztelte az ég egész seregét.
4 וּבָנָה מִזְבְּחֹות בְּבֵית יְהוָה אֲשֶׁר אָמַר יְהוָה בִּירוּשָׁלִַם יִהְיֶה־שְּׁמִי לְעֹולָם4 Oltárokat építtetett az Úr házában is, pedig arról azt mondta az Úr: »Jeruzsálemben lesz az én nevem mindörökké« –
5 וַיִּבֶן מִזְבְּחֹות לְכָל־צְבָא הַשָּׁמָיִם בִּשְׁתֵּי חַצְרֹות בֵּית־יְהוָה5 az ég egész seregének tiszteletére építtette azokat, az Úr házának mindkét udvarán.
6 וְהוּא הֶעֱבִיר אֶת־בָּנָיו בָּאֵשׁ בְּגֵי בֶן־הִנֹּם וְעֹונֵן וְנִחֵשׁ וְכִשֵּׁף וְעָשָׂה אֹוב וְיִדְּעֹונִי הִרְבָּה לַעֲשֹׂות הָרַע בְּעֵינֵי יְהוָה לְהַכְעִיסֹו6 Fiait átvitette a tűzön Ennom fiának völgyében, álmokra adott, jóslást űzött, varázslással foglalkozott, varázslókat és bűbájosokat tartott maga mellett, és sok olyasmit tett, ami gonosz az Úr előtt, hogy bosszantsa őt.
7 וַיָּשֶׂם אֶת־פֶּסֶל הַסֶּמֶל אֲשֶׁר עָשָׂה בְּבֵית הָאֱלֹהִים אֲשֶׁר אָמַר אֱלֹהִים אֶל־דָּוִיד וְאֶל־שְׁלֹמֹה בְנֹו בַּבַּיִת הַזֶּה וּבִירוּשָׁלִַם אֲשֶׁר בָּחַרְתִּי מִכֹּל שִׁבְטֵי יִשְׂרָאֵל אָשִׂים אֶת־שְׁמִי לְעֵילֹום7 Faragott és öntött képet is helyezett az Isten házába, pedig arról azt ígérte és azt mondta Isten Dávidnak s fiának, Salamonnak: »Ebbe a házba és Jeruzsálembe, amelyet kiválasztottam magamnak Izrael valamennyi törzséből, fogom elhelyezni nevemet mindörökre,
8 וְלֹא אֹוסִיף לְהָסִיר אֶת־רֶגֶל יִשְׂרָאֵל מֵעַל הָאֲדָמָה אֲשֶׁר הֶעֱמַדְתִּי לַאֲבֹתֵיכֶם רַק ׀ אִם־יִשְׁמְרוּ לַעֲשֹׂות אֵת כָּל־אֲשֶׁר צִוִּיתִים לְכָל־הַתֹּורָה וְהַחֻקִּים וְהַמִּשְׁפָּטִים בְּיַד־מֹשֶׁה8 s nem mozdítom el Izrael lábát arról a földről, amelyet atyáiknak adtam, feltéve, hogy gondosan megcselekszik azt, amit Mózes által meghagytam nekik, minden törvényt, szertartást és rendeletet.«
9 וַיֶּתַע מְנַשֶּׁה אֶת־יְהוּדָה וְיֹשְׁבֵי יְרוּשָׁלִָם לַעֲשֹׂות רָע מִן־הַגֹּויִם אֲשֶׁר הִשְׁמִיד יְהוָה מִפְּנֵי בְּנֵי יִשְׂרָאֵל׃ פ9 Így csábította el Manassze Júdát és Jeruzsálem lakóit arra, hogy még gonoszabbul cselekedjenek, mint mindazok a nemzetek, amelyeket az Úr kiűzött Izrael fiainak színe elől.
10 וַיְדַבֵּר יְהוָה אֶל־מְנַשֶּׁה וְאֶל־עַמֹּו וְלֹא הִקְשִׁיבוּ10 Az Úr szólt is hozzá és népéhez, de nem akarták meghallgatni.
11 וַיָּבֵא יְהוָה עֲלֵיהֶם אֶת־שָׂרֵי הַצָּבָא אֲשֶׁר לְמֶלֶךְ אַשּׁוּר וַיִּלְכְּדוּ אֶת־מְנַשֶּׁה בַּחֹחִים וַיַּאַסְרֻהוּ בַּנְחֻשְׁתַּיִם וַיֹּולִיכֻהוּ בָּבֶלָה11 Ezért aztán rájuk hozta az asszírok királyának hadvezéreit, s azok elfogták Manasszét s láncba-bilincsbe verve elvitték Babilonba.
12 וּכְהָצֵר לֹו חִלָּה אֶת־פְּנֵי יְהוָה אֱלֹהָיו וַיִּכָּנַע מְאֹד מִלִּפְנֵי אֱלֹהֵי אֲבֹתָיו12 Ő azonban szorongatásában az Úrhoz, az ő Istenéhez imádkozott s nagy bűnbánatot tartott atyái Istene előtt.
13 וַיִּתְפַּלֵּל אֵלָיו וַיֵּעָתֶר לֹו וַיִּשְׁמַע תְּחִנָּתֹו וַיְשִׁיבֵהוּ יְרוּשָׁלִַם לְמַלְכוּתֹו וַיֵּדַע מְנַשֶּׁה כִּי יְהוָה הוּא הָאֱלֹהִים13 Esdekelt előtte s állhatatosan könyörgött, úgy, hogy Ő meghallgatta könyörgését s visszavitette Jeruzsálembe, országába. Ekkor Manassze elismerte, hogy az Úr az Isten.
14 וְאַחֲרֵי־כֵן בָּנָה חֹומָה חִיצֹונָה ׀ לְעִיר־דָּוִיד מַעְרָבָה לְגִיחֹון בַּנַּחַל וְלָבֹוא בְשַׁעַר הַדָּגִים וְסָבַב לָעֹפֶל וַיַּגְבִּיהֶהָ מְאֹד וַיָּשֶׂם שָׂרֵי־חַיִל בְּכָל־הֶעָרִים הַבְּצֻרֹות בִּיהוּדָה14 Aztán falat építtetett a Dávid-városon kívül, a Gíhontól nyugatra, a völgyben, a Halkapu bejárójától körös-körül az Ófelig, s azt igen magasra felhúzatta. Majd hadvezéreket állított Júda valamennyi megerősített városába,
15 וַיָּסַר אֶת־אֱלֹהֵי הַנֵּכָר וְאֶת־הַסֶּמֶל מִבֵּית יְהוָה וְכָל־הַמִּזְבְּחֹות אֲשֶׁר בָּנָה בְּהַר בֵּית־יְהוָה וּבִירוּשָׁלִָם וַיַּשְׁלֵךְ חוּצָה לָעִיר15 és eltávolította az idegen isteneket és a bálványokat az Úr házából. Az oltárokat pedig, amelyeket az Úr házának hegyén és Jeruzsálemben állíttatott, mind kivetette a városon kívülre.
16 [וַיָּכֶן כ] (וַיִּבֶן ק) אֶת־מִזְבַּח יְהוָה וַיִּזְבַּח עָלָיו זִבְחֵי שְׁלָמִים וְתֹודָה וַיֹּאמֶר לִיהוּדָה לַעֲבֹוד אֶת־יְהוָה אֱלֹהֵי יִשְׂרָאֵל16 Megújította továbbá az Úr oltárát s vágó-, béke- és dicsérő áldozatokat mutatott be rajta, és meghagyta Júdának, hogy az Úrnak, Izrael Istenének szolgáljon.
17 אֲבָל עֹוד הָעָם זֹבְחִים בַּבָּמֹות רַק לַיהוָה אֱלֹהֵיהֶם17 Ám a nép továbbra is a magaslatokon áldozott az Úrnak, az ő Istenének.
18 וְיֶתֶר דִּבְרֵי מְנַשֶּׁה וּתְפִלָּתֹו אֶל־אֱלֹהָיו וְדִבְרֵי הַחֹזִים הַמְדַבְּרִים אֵלָיו בְּשֵׁם יְהוָה אֱלֹהֵי יִשְׂרָאֵל הִנָּם עַל־דִּבְרֵי מַלְכֵי יִשְׂרָאֵל18 Manassze többi dolgát, könyörgését az ő Istenéhez, meg azoknak a látnokoknak a szavait, akik az Úr, Izrael Istenének nevében szóltak neki, megírták Izrael királyainak dolgai között.
19 וּתְפִלָּתֹו וְהֵעָתֶר־לֹו וְכָל־חַטָּאתֹו וּמַעְלֹו וְהַמְּקֹמֹות אֲשֶׁר בָּנָה בָהֶם בָּמֹות וְהֶעֱמִיד הָאֲשֵׁרִים וְהַפְּסִלִים לִפְנֵי הִכָּנְעֹו הִנָּם כְּתוּבִים עַל דִּבְרֵי חֹוזָי19 Imádságát és meghallgatását, valamennyi vétkét és bűnét, meg azokat a helyeket, amelyeken magaslatokat építtetett s berkeket és szobrokat készíttetett, mielőtt bűnbánatot tartott, feljegyezték Hózáj beszédeiben.
20 וַיִּשְׁכַּב מְנַשֶּׁה עִם־אֲבֹתָיו וַיִּקְבְּרֻהוּ בֵּיתֹו וַיִּמְלֹךְ אָמֹון בְּנֹו תַּחְתָּיו׃ פ20 Amikor aztán Manassze aludni tért atyáihoz, eltemették házában s fia, Ámon lett a király helyette.
21 בֶּן־עֶשְׂרִים וּשְׁתַּיִם שָׁנָה אָמֹון בְּמָלְכֹו וּשְׁתַּיִם שָׁנִים מָלַךְ בִּירוּשָׁלִָם21 Huszonkét esztendős volt Ámon, amikor uralkodni kezdett, s két esztendeig uralkodott Jeruzsálemben.
22 וַיַּעַשׂ הָרַע בְּעֵינֵי יְהוָה כַּאֲשֶׁר עָשָׂה מְנַשֶּׁה אָבִיו וּלְכָל־הַפְּסִילִים אֲשֶׁר עָשָׂה מְנַשֶּׁה אָבִיו זִבַּח אָמֹון וַיַּעַבְדֵם22 Azt cselekedte, ami gonosz az Úr színe előtt, úgy, ahogy atyja, Manassze cselekedett. Valamennyi bálványnak, amelyet Manassze készíttetett, áldozott és szolgált,
23 וְלֹא נִכְנַע מִלִּפְנֵי יְהוָה כְּהִכָּנַע מְנַשֶּׁה אָבִיו כִּי הוּא אָמֹון הִרְבָּה אַשְׁמָה23 sőt nem is alázta meg magát az Úr színe előtt, mint ahogyan atyja, Manassze megalázta magát, hanem sokkal nagyobb bűnöket követett el.
24 וַיִּקְשְׁרוּ עָלָיו עֲבָדָיו וַיְמִיתֻהוּ בְּבֵיתֹו24 Végül szolgái összeesküdtek ellene s megölték házában.
25 וַיַּכּוּ עַם־הָאָרֶץ אֵת כָּל־הַקֹּשְׁרִים עַל־הַמֶּלֶךְ אָמֹון וַיַּמְלִיכוּ עַם־הָאָרֶץ אֶת־יֹאשִׁיָּהוּ בְנֹו תַּחְתָּיו׃ פ25 Erre a föld népe lekaszabolta mindazokat, akik Ámont megölték, és fiát, Joziját tette meg királlyá helyette.