Salmos 39

EL LIBRO DEL PUEBLO DE DIOS	KÁLDI-NEOVULGÁTA
1 Del maestro de coro. De Iedutún. Salmo de David.	1 Iditun karvezetőnek. Dávid zsoltára.
2 Yo pensé: «Voy a vigilar mi proceder para no excederme con la lengua; le pondré una mordaza a mi boca, mientras tenga delante al malvado».	2 Így szóltam: »Vigyázok útjaimra, hogy ne vétkezzem nyelvemmel; féket teszek számra, míg a bűnös szemben áll velem.«
3 Entonces me encerré en el silencio, callé, pero no me fue bien: el dolor se me hacía insoportable;	3 Elnémultam, megalázkodtam, hallgattam minden vigasztalás nélkül, és fájdalmam megújult.
4 el corazón me ardía en el pecho, y a fuerza de pensar, el fuego se inflamaba, ¡hasta que al fin tuve que hablar!	4 Szívem csak izzott bensőmben, amíg elmélkedtem, tűz égette lelkem.
5 Señor, dame a conocer mi fin y cuál es la medida de mis días para que comprenda lo frágil que soy:	5 Nyelvem szólásra indult: »Add tudtomra, Uram, végemet, és napjaim számát, hadd tudjam, milyen rövid az életem!«
6 no me diste más que un palmo de vida, y mi existencia es como nada ante ti. Ahí está el hombre: es tan sólo un soplo,	6 Íme napjaimat arasznyivá tetted, s létem olyan előtted, mint a semmi. Bizony csak hiábavalóság minden élő ember.
7 pasa lo mismo que una sombra; s e inquieta por cosas fugaces y atesora sin saber para quién.	7 Bizony mint az árnyék, elmúlik az ember, bizony hiába is fáradozik; Halmozza a kincset és nem tudja, ki gyűjti majd be azt.
8 Y ahora, Señor, ¿qué esperanza me queda? Mi esperanza está puesta sólo en ti:	8 Nos hát, miben reménykedjem Uram? Csak benned van reménységem.
9 líbrame de todas mis maldades, y no me expongas a la burla de los necios.	9 Ragadj ki engem minden gonoszságomból, ne tégy ki az esztelenek gyalázatának.
10 Yo me callo, no me atrevo a abrir la boca, porque eres tú quien hizo todo esto.	10 Elnémulok, nem nyitom ki számat, mert te tetted ezt velem.
11 Aparta de mí tus golpes: ¡me consumo bajo el peso de tu mano!	11 Vedd le rólam csapásaidat, mert elpusztulok kezed ütései alatt.
12 Tú corriges a los hombres, castigando sus culpas; carcomes como la polilla sus tesoros: un soplo, nada más, es todo hombre.	12 Gonoszságáért fenyítéseiddel bünteted az embert; s kezed alatt pókhálóként elenyészik élete. Bizony, hiábavaló minden ember!
13 Escucha, Señor, mi oración; presta oído a mi clamor; no seas insensible a mi llanto, porque soy un huésped en tu casa, un peregrino, lo mismo que mis padres.	13 Hallgasd meg, Uram, könyörgésemet, fogadd füledbe esdeklésemet. Ne hagyd válasz nélkül könnyeimet, hisz vándor vagyok én tenálad és zsellér, mint atyáim mindnyájan.
14 No me mires con enojo, para que pueda alegrarme, antes que me vaya y ya no exista más.	14 Fordítsd el rólam haragod, hogy enyhülést leljek, mielőtt eltávoznék, hogy ne legyek többé!