Iob 14

BIBBIA VOLGARE	KÁLDI-NEOVULGÁTA
1 L'uomo nato della femina, vivente breve tempo, è ripieno di molte miserie.	1 Az asszony szülötte, az ember, rövid ideig él és betelik sok nyomorúsággal:
2 Il quale come fiore viene, e conculcato è; fugge sì come ombra, e non rimane mai in uno medesimo stato.	2 mint a virág, kinyílik és elhervad, eltűnik, mint az árnyék, és nincsen tartós maradása.
3 E pensi esser cosa degna di aprire sopra cotal cosa gli occhii tuoi, e menarlo teco nel giudicio?	3 Mégis érdemesnek tartod, hogy rá vesd a szemedet, és perbe szállj vele?
4 Chi puote fare la cosa monda, concetta del non mondo seme? Or non sei tu quello solo?	4 Tisztátalan magból fogantat ki tehet tisztává? Nemde te, az Egyedülvaló!
5 Brevi sono li di dell' uomo; lo numero delli mesi suoi è appresso te; e ordinasti li termini suoi, li quali non si poteranno trapassare.	5 Rövidek az ember napjai, és hónapjai száma tenálad van; határt szabtál neki, amelyet át nem hághat.
6 Pàrtiti uno poco da lui, acciò ch' elli istia in riposo, insino che venghi il dì desiderato, e sì come del mercenaio siano li dì suoi.	6 Hagyd egy kevéssé magára, hadd pihenjen, míg el nem jön várva várt napja, mint a napszámosé.
7 Lo legno ha speranza; se tagliato e' sarà, da capo si fa verde, e li rami suoi mettono li rampolli.	7 Mert van ugyan reménye a fának: ha ki is vágják, újra sarjadzik, és ágai kihajtanak;
8 Se invecchierà nella terra la sua radice, e nella polvere morto sarà lo suo broccone,	8 ha meg is avul gyökere a földben, ha el is hal törzsöke a porban,
9 all' odore dell' acque germinerae, e farae la moltitudine de' rami, quasi come di prima piantato era.	9 már a víznek szagától is kifakad, és ágat hajt, mint amikor kiültették;
10 Ma l' uomo, quando è morto, e sarae spogliato e consumato, domandatene, vi priego: dove lui è?	10 az ember azonban, ha meghal és levetkőztetik és elpusztul – ugyan hol van?
11 E come se si partissono l'acque del mare, e lo fiume fatto vôto si secca,	11 Kiapadhat a víz a tengerből, elapadhat a Folyó és kiszáradhat,
12 così l'uomo, quando morrà, non risusciterà; insino che il cielo sia attrito, non si sveglierae, nè non si leverae dal suo sonno.	12 de ha az ember lefekszik, nem kel fel többé, az ég enyészetéig fel nem ébred, és fel nem kel álmából.
13 Chi mi darà questo, che in inferno tu mi difendi e nascondimi, infino che trapassi lo tuo furore, e òrdinimi il tempo nel quale tu ti ricordi di me?	13 Bárcsak biztos helyen tartanál az alvilágban, és elrejtenél, amíg el nem ül haragod! Bár időt szabnál nekem, amikor majd rólam megemlékezel!
14 E pensi tu, che morto l'uomo, un' altra volta viva? tutti i dì, ne' quali io ora cavalco, aspetto insino a tanto che venga la mia immutazione.	14 Ha az ember meghal, vajon életre kel-e ismét? Akkor katonasorom minden napján várnám, hogy eljöjjön leváltásom.
15 Chiamerae me, e io risponderò a te; allo lavorio delle tue mani porgerai la tua mano diritta.	15 Te szólítanál, én meg jelentkeznék nálad, s odanyújtanád jobbodat kezed alkotásának.
16 In veritade li andamenti miei annumerasti, ma perdona alli peccati miei.	16 Te akkor megszámlálnád lépteimet, de nem néznéd vétkeimet;
17 Segnasti quasi come nel sacculo li peccati miei, ma curasti la mia iniquitade.	17 bűneim tarsolyban, pecsét alatt lennének, és betakarnád vétkemet.
18 Lo monte cadente scorrerà, e lo sasso sarà trasportato del suo luogo.	18 De a hegy, ha beomlik, szétesik, s a szikla elszakad a helyétől;
19 Le acque cavano le pietre, e per la innondanza dell' acque a poco a poco la terra è consumata; e adunque li uomini similmente perderai.	19 a köveket a víz elkoptatja, s az ár a törmeléket lassankint elmossa; épp így teszed tönkre az ember reményét.
20 Fortificastilo uno poco, acciò che in perpetuo trapassasse; e immuterai la faccia sua, e manderai lui.	20 Erőhöz engeded kissé, hogy azután elmehessen örökre; elváltoztatod arcát, és elbocsátod.
21 Ovvero se saranno nobili i suoi figliuoli, ovvero non nobili, non intenderà.	21 Ha a fiait tisztesség éri, nem tud róla, és ha lenézik őket, nem veszi észre;
22 Ma pure la carne sua, insino che viverà, sì dorrà; e l'anima sua sopra sè medesimo piangerà (sempre).	22 csak magában fájdítja testét – amíg él –, és lelke önmagán kesereg.«