A zsoltárok könyve 42

KÁLDI-NEOVULGÁTA	BIBLIA
1 A karvezetőnek. Maszkíl, Kóré fiaitól.	1 Del maestro de coro. Poema. De los hijos de Coré.
2 Amint a szarvas kívánkozik a forrás vizéhez, úgy kívánkozik lelkem tehozzád, Istenem!	2 Como jadea la cierva, tras las corrientes de agua, así jadea mi alma, en pos de ti, mi Dios.
3 Szomjazza lelkem az erős, élő Istent: mikor jutok oda, hogy Isten színe előtt megjelenjek?	3 Tiene mi alma sed de Dios, del Dios vivo; ¿cuándo podré ir a ver la faz de Dios?
4 Éjjel-nappal könnyem a kenyerem, hiszen napról-napra azt mondják nekem: »Hol van a te Istened?«	4 ¡Son mis lágrimas mi pan, de día y de noche, mientras me dicen todo el día: ¿En dónde está tu Dios?
5 Kiöntöm lelkemet és arra emlékezem, hogyan vonultam a csodás hajlék helyére, az Isten házához hangos ujjongással és hálaadással, az ünneplő sokasággal.	5 Yo lo recuerdo, y derramo dentro de mí mi alma, cómo marchaba a la Tienda admirable, a la Casa de Dios, entre los gritos de júbilo y de loa, y el gentío festivo.
6 Miért vagy szomorú, lelkem, miért háborogsz bennem? Bízzál Istenben, mert fogom még áldani őt, arcom üdvösségét, az én Istenemet!	6 ¿Por qué, alma mía, desfalleces y te agitas por mí? Espera en Dios: aún le alabaré, ¡salvación de mi rostro y
7 Lelkem elcsüggedt bennem, azért rád gondolok a Jordán és a Hermon földjéről, a Miszár hegyéről.	7 mi Dios! En mí mi alma desfallece. por eso te recuerdo desde la tierra del Jordán y los Hermones, a ti, montaña humilde.
8 Örvény örvényt hív elő, amíg harsognak zuhatagjaid: mind áthaladnak rajtam árjaid és hullámaid.	8 Abismo que llama al abismo, en el fragor de tus cataratas, todas tus olas y tus crestas han pasado sobre mí.
9 Nappal kegyességét küldi nekem az Úr, s éjjel neki szól énekem: imádkozom éltem Istenéhez.	9 De día mandará Yahveh su gracia, y el canto que me inspire por la noche será una oración al Dios de mi vida.
10 Ezt mondom Istennek: »Oltalmazóm, miért feledkezel meg rólam? Miért kell szomorúan járnom-kelnem, miközben sanyargat engem ellenségem?«	10 Diré a Dios mi Roca: ¿Por qué me olvidas?, ¿por qué he de andar sombrío por la opresión del enemigo?
11 Amíg csontjaimat törve, gyaláznak elnyomóim, és napról-napra azt mondják nekem: »Hol van a te Istened?«	11 Con quebranto en mis huesos mis adversarios me insultan, todo el día repitiéndome: ¿En dónde está tu Dios?
12 Miért vagy szomorú, lelkem, miért háborogsz bennem? Bízzál Istenben, mert fogom még áldani őt, arcom üdvösségét, az én Istenemet!	12 ¿Por qué, alma mía, desfalleces y te agitas por mí? Espera en Dios: aún le alabaré, ¡salvación de mi rostro y mi Dios!