A zsoltárok könyve 142

KÁLDI-NEOVULGÁTA	NOVA VULGATA
1 Maszkíl Dávidtól, amikor a barlangban volt. Imádság.	1 Maskil. David, cum esset in caverna. Precatio.
2 Szavammal az Úrhoz kiáltok, szavammal az Úrhoz könyörgök.	2 Voce mea ad Dominum clamo, voce mea ad Dominum deprecor;
3 Színe elé öntöm imádságomat, nyomorúságomat feltárom előtte.	3 effundo in conspectu eius lamentationem meam, et tribulationem meam ante ipsum pronuntio.
4 Ha lelkem elcsügged bennem, te ismered ösvényeimet. Azon az úton, amelyen járok, titkon tőrt vetettek nekem.	4 Cum deficit in me spiritus meus, tu nosti semitas meas. In via, qua ambulabam, absconderunt laqueum mihi.
5 Fürkészve tekintek jobbra, de nincs, aki észrevenne! Nincs számomra menedék, nem akad, aki életemmel törődne.	5 Considerabam ad dexteram et videbam, et non erat qui cognosceret me. Periit fuga a me, et non est qui requirat animam meam. -
6 Hozzád kiáltok, Uram, Mondom: »Te vagy az én bizodalmam, osztályrészem az élők földjén.	6 Clamavi ad te, Domine; dixi: “ Tu es refugium meum, portio mea in terra viventium.
7 Méltasd figyelemre könyörgésemet, mert nagyon megaláztak engem. Szabadíts meg üldözőimtől, mert erősebbek nálam.	7 Intende ad deprecationem meam, quia humiliatus sum nimis. Libera me a persequentibus me, quia confortati sunt super me.
8 Vezess ki a börtönből, hogy dicsérjem nevedet; Körülvesznek majd az igazak, Amikor jót teszel velem.«	8 Educ de custodia animam meam ad confitendum nomini tuo; me circumdabunt iusti, cum retribueris mihi ”.