Jób könyve 29

KÁLDI-NEOVULGÁTA	NEW JERUSALEM
1 Jób ismét folytatta mondását és így szólt:	1 And Job continued his solemn discourse. He said:
2 »Bár úgy lennék, mint a hajdani hónapokban, azokban a napokban, amikor Isten még óvott engem,	2 Wil no one bring back to me the months that have gone, and the days when God was my guardian,
3 amikor lámpása a fejem fölött ragyogott, és sötétben is az ő világosságánál jártam;	3 when his lamp shone over my head, and his light was my guide in the darkness?
4 úgy, mint java-korom napjain voltam, amikor sátramban titkon Isten lakozott,	4 Shal I ever see my days of harvest again when God protected my tent;
5 amikor még velem volt a Mindenható, és gyermekeim körülöttem voltak;	5 when Shaddai stil dwelt with me, and my children were around me;
6 amikor tejben fürösztöttem lábamat, s a szikla kedvemért olajtól patakzott.	6 when my feet were bathed in milk, and streams of oil poured from the rocks?
7 Amikor a város kapujához kimentem, a piacon nekem ülést készítettek,	7 When I went out to the gate of the city, when I took my seat in the square,
8 az ifjak, amikor megláttak, félrevonultak, az öregek pedig felkeltek s állva maradtak,	8 as soon as I appeared, the young men stepped aside, and the old men rose to their feet.
9 az előkelők abbahagyták a beszédet, és ujjukat szájukra tették,	9 Men of note broke off their speeches, and put their hands over their mouths;
10 a főemberek visszafojtották hangjukat, és nyelvük ínyükhöz tapadt.	10 the voices of rulers were silenced, and their tongues stayed stil in their mouths.
11 A fül, amely hallott, boldognak hirdetett, a szem, amely látott, bizonyságot tett felőlem,	11 On hearing me, people congratulated me, on seeing me, people deferred to me,
12 azért, mert megmentettem a szegényt, ha kiáltozott, s az árvát, akinek nem volt gyámola,	12 because I freed the poor in distress and the orphan who had no helper.
13 a veszni induló áldása szállott rám, s az özvegy szívét megvigasztaltam,	13 The dying man's blessing rested on me and I gave the widow's heart cause to rejoice.
14 az igazság ruháját vettem magamra, mint a palást és fejdísz, úgy burkolt igaz ítéletem.	14 Uprightness I wore as a garment, fair judgement was my cloak and my turban.
15 Szeme voltam a vaknak, lába a sántának.	15 I was eyes for the blind, and feet for the lame.
16 Atyja voltam a szegényeknek, az ismeretlen ügyét is gondosan kivizsgáltam.	16 Who but me was father of the poor? The stranger's case had a hearing from me.
17 Összetörtem a gonosz állkapcsát, kiragadtam fogai közül a prédát.	17 I used to break the fangs of the wicked, and snatch their prey from their jaws.
18 Azt hittem, saját fészkemben halok meg, és megsokasítom napjaimat, mint a pálma;	18 And I used to say, 'I shall die in honour, after days as numerous as the sand.
19 gyökereimet vízek mellé mélyesztem, és harmat hull éjjel ágaimra,	19 My roots can reach the water, the dews of night settle on my leaves.
20 hírnevem folyton megújul, s az íj újjáéled kezemben.	20 My glory wil be for ever new and the bow in my hand for ever strong.'
21 Akik hallottak engem, várták döntésemet, csöndben figyeltek tanácsomra;	21 They waited anxiously to hear me, and listened in silence to what I had to say.
22 szavaimhoz semmit sem mertek hozzátenni, rájuk szálltak beszédem csöppjei,	22 When I had finished, no one contradicted, my words dropping on them, one by one.
23 áhítva vártak engem, mint az esőt, szájukat epedve tátották, mint a tavaszi záporra.	23 They waited for me as though for rain, open-mouthed as though for a late shower.
24 Ha rájuk mosolyogtam, el sem hitték, és arcom ragyogása nem maradt hatás nélkül.	24 If I smiled at them, it was too good to be true, they watched my face for the least sign of favour.
25 Ha közéjük kívántam menni, első helyre ültettek; bár úgy ültem, mint a király, akit hadsereg áll körül, mégis a szomorkodókat vigasztaltam.	25 As their chief, I told them which course to take, like a king living among his troops, and I led themwherever I chose.