Jób könyve 29

KÁLDI-NEOVULGÁTA	JERUSALEM
1 Jób ismét folytatta mondását és így szólt:	1 Job continua de s'exprimer en sentences et dit:
2 »Bár úgy lennék, mint a hajdani hónapokban, azokban a napokban, amikor Isten még óvott engem,	2 Qui me fera revivre les mois d'antan, ces jours où Dieu veillait sur moi,
3 amikor lámpása a fejem fölött ragyogott, és sötétben is az ő világosságánál jártam;	3 où sa lampe brillait sur ma tête et sa lumière me guidait dans les ténèbres!
4 úgy, mint java-korom napjain voltam, amikor sátramban titkon Isten lakozott,	4 Puissé-je revoir les jours de mon automne, quand Dieu protégeait ma tente,
5 amikor még velem volt a Mindenható, és gyermekeim körülöttem voltak;	5 que Shaddaï demeurait avec moi et que mes garçons m'entouraient;
6 amikor tejben fürösztöttem lábamat, s a szikla kedvemért olajtól patakzott.	6 quand mes pieds baignaient dans le laitage, et du rocher coulaient des ruisseaux d'huile!
7 Amikor a város kapujához kimentem, a piacon nekem ülést készítettek,	7 Si je sortais vers la porte de la ville, si j'installais mon siège sur la place,
8 az ifjak, amikor megláttak, félrevonultak, az öregek pedig felkeltek s állva maradtak,	8 à ma vue, les jeunes gens se retiraient, les vieillards se mettaient debout.
9 az előkelők abbahagyták a beszédet, és ujjukat szájukra tették,	9 Les notables arrêtaient leurs discours et mettaient la main sur leur bouche.
10 a főemberek visszafojtották hangjukat, és nyelvük ínyükhöz tapadt.	10 La voix des chefs s'étouffait et leur langue se collait au palais.
11 A fül, amely hallott, boldognak hirdetett, a szem, amely látott, bizonyságot tett felőlem,	11 A m'entendre, on me félicitait, à me voir, on me rendait témoignage.
12 azért, mert megmentettem a szegényt, ha kiáltozott, s az árvát, akinek nem volt gyámola,	12 Car je délivrais le pauvre en détresse et l'orphelin privé d'appui.
13 a veszni induló áldása szállott rám, s az özvegy szívét megvigasztaltam,	13 La bénédiction du mourant se posait sur moi et je rendais la joie au coeur de la veuve.
14 az igazság ruháját vettem magamra, mint a palást és fejdísz, úgy burkolt igaz ítéletem.	14 J'avais revêtu la justice comme un vêtement, j'avais le droit pour manteau et turban.
15 Szeme voltam a vaknak, lába a sántának.	15 J'étais les yeux de l'aveugle, les pieds du boiteux.
16 Atyja voltam a szegényeknek, az ismeretlen ügyét is gondosan kivizsgáltam.	16 C'était moi le père des pauvres; la cause d'un inconnu, je l'examinais.
17 Összetörtem a gonosz állkapcsát, kiragadtam fogai közül a prédát.	17 Je brisais les crocs de l'homme inique, d'entre ses dents j'arrachais sa proie.
18 Azt hittem, saját fészkemben halok meg, és megsokasítom napjaimat, mint a pálma;	18 Et je disais: "Je mourrai dans ma fierté, après des jours nombreux comme le sable.
19 gyökereimet vízek mellé mélyesztem, és harmat hull éjjel ágaimra,	19 Mes racines ont accès à l'eau, la rosée se dépose la nuit sur mon feuillage.
20 hírnevem folyton megújul, s az íj újjáéled kezemben.	20 Ma gloire sera toujours nouvelle et dans ma main mon arc reprendra force.
21 Akik hallottak engem, várták döntésemet, csöndben figyeltek tanácsomra;	21 Ils m'écoutaient, dans l'attente, silencieux pour entendre mon avis.
22 szavaimhoz semmit sem mertek hozzátenni, rájuk szálltak beszédem csöppjei,	22 Quand j'avais parlé, nul ne répliquait, et sur eux, goutte à goutte, tombaient mes paroles.
23 áhítva vártak engem, mint az esőt, szájukat epedve tátották, mint a tavaszi záporra.	23 Ils m'attendaient comme la pluie, leur bouche s'ouvrait comme pour l'ondée tardive.
24 Ha rájuk mosolyogtam, el sem hitték, és arcom ragyogása nem maradt hatás nélkül.	24 Si je leur souriais, ils n'osaient y croire, ils recueillaient sur mon visage tout signe de faveur.
25 Ha közéjük kívántam menni, első helyre ültettek; bár úgy ültem, mint a király, akit hadsereg áll körül, mégis a szomorkodókat vigasztaltam.	25 Je leur indiquais la route en siégeant à leur tête, tel un roi installé parmi ses troupes, et je les menaispartout à mon gré.