Jób könyve 14

KÁLDI-NEOVULGÁTA	BIBBIA CEI 1974
1 Az asszony szülötte, az ember, rövid ideig él és betelik sok nyomorúsággal:	1 L'uomo, nato di donna, breve di giorni e sazio di inquietudine,
2 mint a virág, kinyílik és elhervad, eltűnik, mint az árnyék, és nincsen tartós maradása.	2 come un fiore spunta e avvizzisce, fugge come l'ombra e mai si ferma.
3 Mégis érdemesnek tartod, hogy rá vesd a szemedet, és perbe szállj vele?	3 Tu, sopra un tal essere tieni aperti i tuoi occhi e lo chiami a giudizio presso di te?
4 Tisztátalan magból fogantat ki tehet tisztává? Nemde te, az Egyedülvaló!	4 Chi può trarre il puro dall'immondo? Nessuno.
5 Rövidek az ember napjai, és hónapjai száma tenálad van; határt szabtál neki, amelyet át nem hághat.	5 Se i suoi giorni sono contati, se il numero dei suoi mesi dipende da te, se hai fissato un termine che non può oltrepassare,
6 Hagyd egy kevéssé magára, hadd pihenjen, míg el nem jön várva várt napja, mint a napszámosé.	6 distogli lo sguardo da lui e lascialo stare finché abbia compiuto, come un salariato, la sua giornata!
7 Mert van ugyan reménye a fának: ha ki is vágják, újra sarjadzik, és ágai kihajtanak;	7 Poiché anche per l'albero c'è speranza: se viene tagliato, ancora ributta e i suoi germogli non cessano di crescere;
8 ha meg is avul gyökere a földben, ha el is hal törzsöke a porban,	8 se sotto terra invecchia la sua radice e al suolo muore il suo tronco,
9 már a víznek szagától is kifakad, és ágat hajt, mint amikor kiültették;	9 al sentore dell'acqua rigermoglia e mette rami come nuova pianta.
10 az ember azonban, ha meghal és levetkőztetik és elpusztul – ugyan hol van?	10 L'uomo invece, se muore, giace inerte, quando il mortale spira, dov'è?
11 Kiapadhat a víz a tengerből, elapadhat a Folyó és kiszáradhat,	11 Potranno sparire le acque del mare e i fiumi prosciugarsi e disseccarsi,
12 de ha az ember lefekszik, nem kel fel többé, az ég enyészetéig fel nem ébred, és fel nem kel álmából.	12 ma l'uomo che giace più non s'alzerà, finché durano i cieli non si sveglierà, né più si desterà dal suo sonno.
13 Bárcsak biztos helyen tartanál az alvilágban, és elrejtenél, amíg el nem ül haragod! Bár időt szabnál nekem, amikor majd rólam megemlékezel!	13 Oh, se tu volessi nascondermi nella tomba, occultarmi, finché sarà passata la tua ira, fissarmi un termine e poi ricordarti di me!
14 Ha az ember meghal, vajon életre kel-e ismét? Akkor katonasorom minden napján várnám, hogy eljöjjön leváltásom.	14 Se l'uomo che muore potesse rivivere, aspetterei tutti i giorni della mia milizia finché arrivi per me l'ora del cambio!
15 Te szólítanál, én meg jelentkeznék nálad, s odanyújtanád jobbodat kezed alkotásának.	15 Mi chiameresti e io risponderei, l'opera delle tue mani tu brameresti.
16 Te akkor megszámlálnád lépteimet, de nem néznéd vétkeimet;	16 Mentre ora tu conti i miei passi non spieresti più il mio peccato:
17 bűneim tarsolyban, pecsét alatt lennének, és betakarnád vétkemet.	17 in un sacchetto, chiuso, sarebbe il mio misfatto e tu cancelleresti la mia colpa.
18 De a hegy, ha beomlik, szétesik, s a szikla elszakad a helyétől;	18 Ohimè! come un monte finisce in una frana e come una rupe si stacca dal suo posto,
19 a köveket a víz elkoptatja, s az ár a törmeléket lassankint elmossa; épp így teszed tönkre az ember reményét.	19 e le acque consumano le pietre, le alluvioni portano via il terreno: così tu annienti la speranza dell'uomo.
20 Erőhöz engeded kissé, hogy azután elmehessen örökre; elváltoztatod arcát, és elbocsátod.	20 Tu lo abbatti per sempre ed egli se ne va, tu sfiguri il suo volto e lo scacci.
21 Ha a fiait tisztesség éri, nem tud róla, és ha lenézik őket, nem veszi észre;	21 Siano pure onorati i suoi figli, non lo sa; siano disprezzati, lo ignora!
22 csak magában fájdítja testét – amíg él –, és lelke önmagán kesereg.«	22 Soltanto i suoi dolori egli sente e piange sopra di sé.