1 וַנֵּפֶן וַנַּעַל דֶּרֶךְ הַבָּשָׁן וַיֵּצֵא עֹוג מֶלֶךְ־הַבָּשָׁן לִקְרָאתֵנוּ הוּא וְכָל־עַמֹּו לַמִּלְחָמָה אֶדְרֶעִי | 1 Aztán megfordultunk, s felmentünk a Básán felé vivő úton. Ekkor kijött elénk Óg, Básán királya egész népével együtt, hogy megütközzék velünk Edráiban. |
2 וַיֹּאמֶר יְהוָה אֵלַי אַל־תִּירָא אֹתֹו כִּי בְיָדְךָ נָתַתִּי אֹתֹו וְאֶת־כָּל־עַמֹּו וְאֶת־אַרְצֹו וְעָשִׂיתָ לֹּו כַּאֲשֶׁר עָשִׂיתָ לְסִיחֹן מֶלֶךְ הָאֱמֹרִי אֲשֶׁר יֹושֵׁב בְּחֶשְׁבֹּון | 2 Ám az Úr azt mondta nekem: ‘Ne félj tőle, mert a kezedbe adom egész népével és földjével együtt. Tégy vele úgy, ahogy Szihonnal, az amoritáknak azzal a királyával tettél, aki Hesebonban lakott.’ |
3 וַיִּתֵּן יְהוָה אֱלֹהֵינוּ בְּיָדֵנוּ גַּם אֶת־עֹוג מֶלֶךְ־הַבָּשָׁן וְאֶת־כָּל־עַמֹּו וַנַּכֵּהוּ עַד־בִּלְתִּי הִשְׁאִיר־לֹו שָׂרִיד | 3 Kezünkbe adta tehát az Úr, a mi Istenünk Ógot, Básán királyát is meg egész népét, s megvertük őket az utolsó szálig. |
4 וַנִּלְכֹּד אֶת־כָּל־עָרָיו בָּעֵת הַהִוא לֹא הָיְתָה קִרְיָה אֲשֶׁר לֹא־לָקַחְנוּ מֵאִתָּם שִׁשִּׁים עִיר כָּל־חֶבֶל אַרְגֹּב מַמְלֶכֶת עֹוג בַּבָּשָׁן | 4 Ugyanakkor feldúltuk minden városát, úgy, hogy nem volt város, amely megmenekült volna tőlünk: hatvan várost, az egész árgobi vidéket, amely Óg básáni birodalmához tartozott – |
5 כָּל־אֵלֶּה עָרִים בְּצֻרֹות חֹומָה גְבֹהָה דְּלָתַיִם וּבְרִיחַ לְבַד מֵעָרֵי הַפְּרָזִי הַרְבֵּה מְאֹד | 5 ezek mind városok voltak, megerősítve igen magas falakkal, kapukkal és zárakkal –, azonkívül számtalan mezővárost, amelynek nem volt várfala. |
6 וַנַּחֲרֵם אֹותָם כַּאֲשֶׁר עָשִׂינוּ לְסִיחֹן מֶלֶךְ חֶשְׁבֹּון הַחֲרֵם כָּל־עִיר מְתִם הַנָּשִׁים וְהַטָּף | 6 Aztán eltöröltük őket, mint ahogy Szihonnal, Hesebon királyával tettünk: eltöröltünk valamennyi várost, férfit, asszonyt és gyermeket, |
7 וְכָל־הַבְּהֵמָה וּשְׁלַל הֶעָרִים בַּזֹּונוּ לָנוּ | 7 de az állatokat meg a városokból való prédát zsákmányul vittük. |
8 וַנִּקַּח בָּעֵת הַהִוא אֶת־הָאָרֶץ מִיַּד שְׁנֵי מַלְכֵי הָאֱמֹרִי אֲשֶׁר בְּעֵבֶר הַיַּרְדֵּן מִנַּחַל אַרְנֹן עַד־הַר חֶרְמֹון | 8 Így vettük el abban az időben a földet az amoriták két királyának kezéből, akik a Jordánon túl voltak, az Arnon patakjától a Hermon hegyéig – |
9 צִידֹנִים יִקְרְאוּ לְחֶרְמֹון שִׂרְיֹן וְהָאֱמֹרִי יִקְרְאוּ־לֹו שְׂנִיר | 9 ezt a szidoniak Szárionnak hívják, az amoriták pedig Szánirnak –, |
10 כֹּל ׀ עָרֵי הַמִּישֹׁר וְכָל־הַגִּלְעָד וְכָל־הַבָּשָׁן עַד־סַלְכָה וְאֶדְרֶעִי עָרֵי מַמְלֶכֶת עֹוג בַּבָּשָׁן | 10 a síkságon fekvő összes várost, s Gileádnak és Básánnak egész földjét Szelkáig és Edráiig, Óg básáni birodalmának városaiig. |
11 כִּי רַק־עֹוג מֶלֶךְ הַבָּשָׁן נִשְׁאַר מִיֶּתֶר הָרְפָאִים הִנֵּה עַרְשֹׂו עֶרֶשׂ בַּרְזֶל הֲלֹה הִוא בְּרַבַּת בְּנֵי עַמֹּון תֵּשַׁע אַמֹּות אָרְכָּהּ וְאַרְבַּע אַמֹּות רָחְבָּהּ בְּאַמַּת־אִישׁ | 11 Óg, Básán királya volt ugyanis már csak hátra az Óriások nemzetségéből; még mutogatják vasból való ágyát, amely Ammon fiainak Rabbátjában van: hossza kilenc könyöknyi, szélessége négy, a férfikar könyöktávolságának mértéke szerint. |
12 וְאֶת־הָאָרֶץ הַזֹּאת יָרַשְׁנוּ בָּעֵת הַהִוא מֵעֲרֹעֵר אֲשֶׁר־עַל־נַחַל אַרְנֹן וַחֲצִי הַר־הַגִּלְעָד וְעָרָיו נָתַתִּי לָרֻאוּבֵנִי וְלַגָּדִי | 12 A földet, amelyet abban az időben elfoglaltunk, Ároertől, amely az Arnon patak partján van, egészen Gileád hegységének feléig, meg annak városait Rúbennek és Gádnak adtam. |
13 וְיֶתֶר הַגִּלְעָד וְכָל־הַבָּשָׁן מַמְלֶכֶת עֹוג נָתַתִּי לַחֲצִי שֵׁבֶט הַמְנַשֶּׁה כֹּל חֶבֶל הָאַרְגֹּב לְכָל־הַבָּשָׁן הַהוּא יִקָּרֵא אֶרֶץ רְפָאִים | 13 Gileád többi részét pedig, és az egész Básánt, Óg országát, Árgob egész vidékét Manassze fél törzsének juttattam. – Az egész Básánt az Óriások földjének is hívják. – |
14 יָאִיר בֶּן־מְנַשֶּׁה לָקַח אֶת־כָּל־חֶבֶל אַרְגֹּב עַד־גְּבוּל הַגְּשׁוּרִי וְהַמַּעֲכָתִי וַיִּקְרָא אֹתָם עַל־שְׁמֹו אֶת־הַבָּשָׁן חַוֹּת יָאִיר עַד הַיֹּום הַזֶּה | 14 Jaír, Manassze fia kapta ugyanis Árgob egész vidékét, a gessúriták és a makátiták határáig, mire ő elnevezte Básánt a maga nevéről Hávót-Jaírnak, azaz Jaír falvainak, mind a mai napig, |
15 וּלְמָכִיר נָתַתִּי אֶת־הַגִּלְעָד | 15 Mákirnak pedig Gileádot adtam. |
16 וְלָרֻאוּבֵנִי וְלַגָּדִי נָתַתִּי מִן־הַגִּלְעָד וְעַד־נַחַל אַרְנֹן תֹּוךְ הַנַּחַל וּגְבֻל וְעַד יַבֹּק הַנַּחַל גְּבוּל בְּנֵי עַמֹּון | 16 Rúben és Gád törzsének adtam a Gileád földjétől az Arnon patakig, a patak közepéig terjedő földet meg ennek határterületét egészen a Jabbok patakig, amely Ammon fiainak határa, |
17 וְהָעֲרָבָה וְהַיַּרְדֵּן וּגְבֻל מִכִּנֶּרֶת וְעַד יָם הָעֲרָבָה יָם הַמֶּלַח תַּחַת אַשְׁדֹּת הַפִּסְגָּה מִזְרָחָה | 17 meg a pusztai síkságot meg a Jordánt és keleti határterületét Kinnerettől a puszta tengeréig, azaz a Sós-tengerig, a Piszga hegy tövéig. |
18 וָאֲצַו אֶתְכֶם בָּעֵת הַהִוא לֵאמֹר יְהוָה אֱלֹהֵיכֶם נָתַן לָכֶם אֶת־הָאָרֶץ הַזֹּאת לְרִשְׁתָּהּ חֲלוּצִים תַּעַבְרוּ לִפְנֵי אֲחֵיכֶם בְּנֵי־יִשְׂרָאֵל כָּל־בְּנֵי־חָיִל | 18 Ugyanakkor megparancsoltam nektek: Az Úr, a ti Istenetek odaadja nektek ezt a földet örökségül, de valamennyi vitézlő férfinak harcrakészen kell járnia a hadat testvéreiteknek, Izrael fiainak élén |
19 רַק נְשֵׁיכֶם וְטַפְּכֶם וּמִקְנֵכֶם יָדַעְתִּי כִּי־מִקְנֶה רַב לָכֶם יֵשְׁבוּ בְּעָרֵיכֶם אֲשֶׁר נָתַתִּי לָכֶם | 19 és csak feleségeitek, gyermekeitek és állataitok – mert tudom, hogy sok állatotok van – maradhatnak a városokban, amelyeket nektek adtam, |
20 עַד אֲשֶׁר־יָנִיחַ יְהוָה ׀ לַאֲחֵיכֶם כָּכֶם וְיָרְשׁוּ גַם־הֵם אֶת־הָאָרֶץ אֲשֶׁר יְהוָה אֱלֹהֵיכֶם נֹתֵן לָהֶם בְּעֵבֶר הַיַּרְדֵּן וְשַׁבְתֶּם אִישׁ לִירֻשָּׁתֹו אֲשֶׁר נָתַתִּי לָכֶם | 20 míg nyugodalmat nem ad az Úr testvéreiteknek is, mint ahogyan nektek adott, s ők is el nem foglalják a földet, amelyet nekik a Jordánon túl fog adni. Akkor visszatérhet mindenki közületek birtokához, amelyet adtam nektek. |
21 וְאֶת־יְהֹושׁוּעַ צִוֵּיתִי בָּעֵת הַהִוא לֵאמֹר עֵינֶיךָ הָרֹאֹת אֵת כָּל־אֲשֶׁר עָשָׂה יְהוָה אֱלֹהֵיכֶם לִשְׁנֵי הַמְּלָכִים הָאֵלֶּה כֵּן־יַעֲשֶׂה יְהוָה לְכָל־הַמַּמְלָכֹות אֲשֶׁר אַתָּה עֹבֵר שָׁמָּה | 21 Józsuénak pedig meghagytam abban az időben: Szemed látta, mit tett az Úr, a ti Istenetek ezzel a két királlyal: így fog tenni minden országgal, ahova átmégy. |
22 לֹא תִּירָאוּם כִּי יְהוָה אֱלֹהֵיכֶם הוּא הַנִּלְחָם לָכֶם׃ ס | 22 Ne félj tőlük, mert az Úr, a ti Istenetek fog harcolni értetek. |
23 וָאֶתְחַנַּן אֶל־יְהוָה בָּעֵת הַהִוא לֵאמֹר | 23 Könyörögtem ugyanis az Úrhoz abban az időben: |
24 אֲדֹנָי יְהוִה אַתָּה הַחִלֹּותָ לְהַרְאֹות אֶת־עַבְדְּךָ אֶת־גָּדְלְךָ וְאֶת־יָדְךָ הַחֲזָקָה אֲשֶׁר מִי־אֵל בַּשָּׁמַיִם וּבָאָרֶץ אֲשֶׁר־יַעֲשֶׂה כְמַעֲשֶׂיךָ וְכִגְבוּרֹתֶךָ | 24 Úr Isten, ha már elkezdted megmutatni szolgádnak nagyságodat és erős kezedet – nincs is más Isten sem égben, sem földön, aki végbevihetné a te cselekedeteidet és hasonlítható lenne a te hatalmadhoz –, |
25 אֶעְבְּרָה־נָּא וְאֶרְאֶה אֶת־הָאָרֶץ הַטֹּובָה אֲשֶׁר בְּעֵבֶר הַיַּרְדֵּן הָהָר הַטֹּוב הַזֶּה וְהַלְּבָנֹון | 25 hát akkor hadd menjek át, s hadd lássam meg azt a felette jó földet a Jordánon túl, azt a kiváló Hegyvidéket meg Libanont. |
26 וַיִּתְעַבֵּר יְהוָה בִּי לְמַעַנְכֶם וְלֹא שָׁמַע אֵלָי וַיֹּאמֶר יְהוָה אֵלַי רַב־לָךְ אַל־תֹּוסֶף דַּבֵּר אֵלַי עֹוד בַּדָּבָר הַזֶּה | 26 Ám az Úr haragudott rám miattatok, s nem hallgatott meg, hanem azt mondta nekem: ‘Elég, ne is szólj többé nekem erről a dologról. |
27 עֲלֵה ׀ רֹאשׁ הַפִּסְגָּה וְשָׂא עֵינֶיךָ יָמָּה וְצָפֹנָה וְתֵימָנָה וּמִזְרָחָה וּרְאֵה בְעֵינֶיךָ כִּי־לֹא תַעֲבֹר אֶת־הַיַּרְדֵּן הַזֶּה | 27 Menj fel a Piszga tetejére, s jártasd körül szemedet nyugatra és északra, délre és keletre, s tekintsd meg: mert te nem kelsz át ezen a Jordánon. |
28 וְצַו אֶת־יְהֹושֻׁעַ וְחַזְּקֵהוּ וְאַמְּצֵהוּ כִּי־הוּא יַעֲבֹר לִפְנֵי הָעָם הַזֶּה וְהוּא יַנְחִיל אֹותָם אֶת־הָאָרֶץ אֲשֶׁר תִּרְאֶה | 28 Bízd meg Józsuét, erősítsd és bátorítsd őt, mert ő megy majd ennek a népnek az élén, s ő osztja szét azt a földet, amelyet látni fogsz.’ |
29 וַנֵּשֶׁב בַּגָּיְא מוּל בֵּית פְּעֹור׃ פ | 29 Így maradtunk ebben a völgyben, Fogorral szemben. |