A zsoltárok könyve 42

KÁLDI-NEOVULGÁTA	JERUSALEM
1 A karvezetőnek. Maszkíl, Kóré fiaitól.	1 Du maître de chant. Poème. Des fils de Coré.
2 Amint a szarvas kívánkozik a forrás vizéhez, úgy kívánkozik lelkem tehozzád, Istenem!	2 Comme languit une biche après les eaux vives, ainsi languit mon âme vers toi, mon Dieu.
3 Szomjazza lelkem az erős, élő Istent: mikor jutok oda, hogy Isten színe előtt megjelenjek?	3 Mon âme a soif de Dieu, du Dieu vivant; quand irai-je et verrai-je la face de Dieu?
4 Éjjel-nappal könnyem a kenyerem, hiszen napról-napra azt mondják nekem: »Hol van a te Istened?«	4 Mes larmes, c'est là mon pain, le jour, la nuit, moi qui tout le jour entends dire: Où est-il, ton Dieu?
5 Kiöntöm lelkemet és arra emlékezem, hogyan vonultam a csodás hajlék helyére, az Isten házához hangos ujjongással és hálaadással, az ünneplő sokasággal.	5 Oui, je me souviens, et mon âme sur moi s'épanche, je m'avançais sous le toit du Très-Grand, versla maison de Dieu, parmi les cris de joie, l'action de grâces, la rumeur de la fête.
6 Miért vagy szomorú, lelkem, miért háborogsz bennem? Bízzál Istenben, mert fogom még áldani őt, arcom üdvösségét, az én Istenemet!	6 Qu'as-tu, mon âme, à défaillir et à gémir sur moi? Espère en Dieu: à nouveau je lui rendrai grâce, lesalut de ma face
7 Lelkem elcsüggedt bennem, azért rád gondolok a Jordán és a Hermon földjéről, a Miszár hegyéről.	7 et mon Dieu! Mon âme est sur moi défaillante, alors je me souviens de toi: depuis la terre duJourdain et des Hermons, de toi, humble montagne.
8 Örvény örvényt hív elő, amíg harsognak zuhatagjaid: mind áthaladnak rajtam árjaid és hullámaid.	8 L'abîme appelant l'abîme au bruit de tes écluses, la masse de tes flots et de tes vagues a passé surmoi.
9 Nappal kegyességét küldi nekem az Úr, s éjjel neki szól énekem: imádkozom éltem Istenéhez.	9 Le jour, Yahvé mande sa grâce et même pendant la nuit le chant qu'elle m'inspire est une prière àmon Dieu vivant.
10 Ezt mondom Istennek: »Oltalmazóm, miért feledkezel meg rólam? Miért kell szomorúan járnom-kelnem, miközben sanyargat engem ellenségem?«	10 Je dirai à Dieu mon Rocher: pourquoi m'oublies-tu? Pourquoi m'en aller en deuil, accablé parl'ennemi?
11 Amíg csontjaimat törve, gyaláznak elnyomóim, és napról-napra azt mondják nekem: »Hol van a te Istened?«	11 Touché à mort dans mes os, mes adversaires m'insultent en me redisant tout le jour: Où est-il, tonDieu?
12 Miért vagy szomorú, lelkem, miért háborogsz bennem? Bízzál Istenben, mert fogom még áldani őt, arcom üdvösségét, az én Istenemet!	12 Qu'as-tu, mon âme, à défaillir et à gémir sur moi? Espère en Dieu: à nouveau je lui rendrai grâce,le salut de ma face et mon Dieu!