A zsoltárok könyve 39

KÁLDI-NEOVULGÁTA	SAGRADA BIBLIA
1 Iditun karvezetőnek. Dávid zsoltára.	1 Ao mestre de canto, a Iditum. Salmo de Davi. Disse comigo mesmo: Velarei sobre os meus atos, para não mais pecar com a língua. Porei um freio em meus lábios, enquanto o ímpio estiver diante de mim.
2 Így szóltam: »Vigyázok útjaimra, hogy ne vétkezzem nyelvemmel; féket teszek számra, míg a bűnös szemben áll velem.«	2 Fiquei mudo, mas sem resultado, porque minha dor recrudesceu.
3 Elnémultam, megalázkodtam, hallgattam minden vigasztalás nélkül, és fájdalmam megújult.	3 Meu coração se abrasava dentro de mim, meu pensamento se acendia como um fogo, então eu me pus a falar:
4 Szívem csak izzott bensőmben, amíg elmélkedtem, tűz égette lelkem.	4 Fazei-me conhecer, Senhor, o meu fim, e o número de meus dias, para que eu veja como sou efêmero.
5 Nyelvem szólásra indult: »Add tudtomra, Uram, végemet, és napjaim számát, hadd tudjam, milyen rövid az életem!«	5 A largura da mão: eis a medida de meus dias, diante de vós minha vida é como um nada; todo homem não é mais que um sopro.
6 Íme napjaimat arasznyivá tetted, s létem olyan előtted, mint a semmi. Bizony csak hiábavalóság minden élő ember.	6 De fato, o homem passa como uma sombra, é em vão que ele se agita; amontoa, sem saber quem recolherá.
7 Bizony mint az árnyék, elmúlik az ember, bizony hiába is fáradozik; Halmozza a kincset és nem tudja, ki gyűjti majd be azt.	7 E agora, Senhor, que posso esperar? Minha confiança está em vós.
8 Nos hát, miben reménykedjem Uram? Csak benned van reménységem.	8 Livrai-me de todas as faltas, não me abandoneis ao riso dos insensatos.
9 Ragadj ki engem minden gonoszságomból, ne tégy ki az esztelenek gyalázatának.	9 Calei-me, já não abro a boca, porque sois vós que operais.
10 Elnémulok, nem nyitom ki számat, mert te tetted ezt velem.	10 Afastai de mim esse flagelo, pois sucumbo ao rigor de vossa mão.
11 Vedd le rólam csapásaidat, mert elpusztulok kezed ütései alatt.	11 Quando punis o homem, fazendo-lhe sentir a sua culpa, consumis, como o faria a traça, o que ele tem de mais caro. Verdadeiramente, apenas um sopro é o homem.
12 Gonoszságáért fenyítéseiddel bünteted az embert; s kezed alatt pókhálóként elenyészik élete. Bizony, hiábavaló minden ember!	12 Ouvi, Senhor, a minha oração, escutai os meus clamores, não fiqueis insensível às minhas lágrimas. Diante de vós não sou mais que um viajor, um peregrino, como foram os meus pais.
13 Hallgasd meg, Uram, könyörgésemet, fogadd füledbe esdeklésemet. Ne hagyd válasz nélkül könnyeimet, hisz vándor vagyok én tenálad és zsellér, mint atyáim mindnyájan.	13 Afastai de mim a vossa ira para que eu tome alento, antes que me vá para não mais voltar.
14 Fordítsd el rólam haragod, hogy enyhülést leljek, mielőtt eltávoznék, hogy ne legyek többé!