Scrutatio

Mercoledi, 8 maggio 2024 - Madonna del Rosario di Pompei ( Letture di oggi)

Kivonulás könyve 18


font
KÁLDI-NEOVULGÁTASTUTTGARTENSIA-DELITZSCH
1 Amikor aztán Jetró, Mádián papja, Mózes apósa meghallotta mindazt, amit Isten Mózessel és népével, Izraellel cselekedett, és azt, hogy az Úr kihozta Izraelt Egyiptomból,1 וַיִּשְׁמַע יִתְרֹו כֹהֵן מִדְיָן חֹתֵן מֹשֶׁה אֵת כָּל־אֲשֶׁר עָשָׂה אֱלֹהִים לְמֹשֶׁה וּלְיִשְׂרָאֵל עַמֹּו כִּי־הֹוצִיא יְהוָה אֶת־יִשְׂרָאֵל מִמִּצְרָיִם
2 fogta Cippórát, Mózes feleségét, akiket az visszaküldött,2 וַיִּקַּח יִתְרֹו חֹתֵן מֹשֶׁה אֶת־צִפֹּרָה אֵשֶׁת מֹשֶׁה אַחַר שִׁלּוּחֶיהָ
3 valamint a két fiát. – Ezek közül az egyiket Gersámnak hívták, mivel apja azt mondta: »Jövevény voltam idegen földön«,3 וְאֵת שְׁנֵי בָנֶיהָ אֲשֶׁר שֵׁם הָאֶחָד גֵּרְשֹׁם כִּי אָמַר גֵּר הָיִיתִי בְּאֶרֶץ נָכְרִיָּה
4 a másikat pedig Eliézernek, mivel azt mondta: »Atyám Istene segítőm volt, és megmentett engem a fáraó kardjától.« –4 וְשֵׁם הָאֶחָד אֱלִיעֶזֶר כִּי־אֱלֹהֵי אָבִי בְּעֶזְרִי וַיַּצִּלֵנִי מֵחֶרֶב פַּרְעֹה
5 Aztán elment Jetró, Mózes apósa Mózes fiaival és feleségével Mózeshez a pusztába, oda, ahol ő Isten hegye mellett táborozott.5 וַיָּבֹא יִתְרֹו חֹתֵן מֹשֶׁה וּבָנָיו וְאִשְׁתֹּו אֶל־מֹשֶׁה אֶל־הַמִּדְבָּר אֲשֶׁר־הוּא חֹנֶה שָׁם הַר הָאֱלֹהִים
6 Azt üzente Mózesnek: »Én, Jetró, az apósod jövök hozzád, feleségeddel és két fiaddal.«6 וַיֹּאמֶר אֶל־מֹשֶׁה אֲנִי חֹתֶנְךָ יִתְרֹו בָּא אֵלֶיךָ וְאִשְׁתְּךָ וּשְׁנֵי בָנֶיהָ עִמָּהּ
7 Erre ő kiment apósa elé, meghajtotta magát, megcsókolta, és békességes szavakkal köszöntötték egymást. Amikor aztán betértek a sátorba,7 וַיֵּצֵא מֹשֶׁה לִקְרַאת חֹתְנֹו וַיִּשְׁתַּחוּ וַיִּשַּׁק־לֹו וַיִּשְׁאֲלוּ אִישׁ־לְרֵעֵהוּ לְשָׁלֹום וַיָּבֹאוּ הָאֹהֱלָה
8 Mózes elbeszélte apósának mindazt, amit az Úr Izraelért a fáraóval és az egyiptomiakkal tett, s mindazt a bajt, amely őket az úton érte, és azt, hogy az Úr megszabadította őket.8 וַיְסַפֵּר מֹשֶׁה לְחֹתְנֹו אֵת כָּל־אֲשֶׁר עָשָׂה יְהוָה לְפַרְעֹה וּלְמִצְרַיִם עַל אֹודֹת יִשְׂרָאֵל אֵת כָּל־הַתְּלָאָה אֲשֶׁר מְצָאָתַם בַּדֶּרֶךְ וַיַּצִּלֵם יְהוָה
9 Örült erre Jetró mindannak a jónak, amelyet Isten Izraellel cselekedett, hogy kiszabadította őket az egyiptomiak kezéből.9 וַיִּחַדְּ יִתְרֹו עַל כָּל־הַטֹּובָה אֲשֶׁר־עָשָׂה יְהוָה לְיִשְׂרָאֵל אֲשֶׁר הִצִּילֹו מִיַּד מִצְרָיִם
10 Így szólt: »Áldott legyen az Úr, aki megszabadított titeket az egyiptomiak kezéből és a fáraó kezéből, s aki megszabadította népét Egyiptom kezéből!10 וַיֹּאמֶר יִתְרֹו בָּרוּךְ יְהוָה אֲשֶׁר הִצִּיל אֶתְכֶם מִיַּד מִצְרַיִם וּמִיַּד פַּרְעֹה אֲשֶׁר הִצִּיל אֶת־הָעָם מִתַּחַת יַד־מִצְרָיִם
11 Most már tudom, hogy nagyobb az Úr minden istennél, hiszen ők olyan elbizakodottan bántak velük!«11 עַתָּה יָדַעְתִּי כִּי־גָדֹול יְהוָה מִכָּל־הָאֱלֹהִים כִּי בַדָּבָר אֲשֶׁר זָדוּ עֲלֵיהֶם
12 Erre Jetró, Mózes apósa egészen elégő és vágóáldozatokat mutatott be Istennek. Áron és Izrael valamennyi véne is eljött, hogy kenyeret egyenek vele Isten előtt.12 וַיִּקַּח יִתְרֹו חֹתֵן מֹשֶׁה עֹלָה וּזְבָחִים לֵאלֹהִים וַיָּבֹא אַהֲרֹן וְכֹל ׀ זִקְנֵי יִשְׂרָאֵל לֶאֱכָל־לֶחֶם עִם־חֹתֵן מֹשֶׁה לִפְנֵי הָאֱלֹהִים
13 Másnap aztán Mózes leült, hogy igazságot szolgáltasson a népnek, míg a nép ott állt Mózes körül reggeltől estig.13 וַיְהִי מִמָּחֳרָת וַיֵּשֶׁב מֹשֶׁה לִשְׁפֹּט אֶת־הָעָם וַיַּעֲמֹד הָעָם עַל־מֹשֶׁה מִן־הַבֹּקֶר עַד־הָעָרֶב
14 Amikor ezt apósa látta, vagyis mindazt, amit ő a néppel cselekedett, azt mondta: »Mi az, amit a néppel teszel? Miért ülsz te itt egyedül, és miért várakozik az egész nép reggeltől estig?«14 וַיַּרְא חֹתֵן מֹשֶׁה אֵת כָּל־אֲשֶׁר־הוּא עֹשֶׂה לָעָם וַיֹּאמֶר מָה־הַדָּבָר הַזֶּה אֲשֶׁר אַתָּה עֹשֶׂה לָעָם מַדּוּעַ אַתָּה יֹושֵׁב לְבַדֶּךָ וְכָל־הָעָם נִצָּב עָלֶיךָ מִן־בֹּקֶר עַד־עָרֶב
15 Mózes azt felelte: »Hozzám jön a nép, hogy megtudja Isten ítéletét.15 וַיֹּאמֶר מֹשֶׁה לְחֹתְנֹו כִּי־יָבֹא אֵלַי הָעָם לִדְרֹשׁ אֱלֹהִים
16 Ha ugyanis valami vita támad közöttük, eljönnek hozzám, hogy szolgáltassak igazságot nekik, és közöljem Isten parancsait és törvényeit.«16 כִּי־יִהְיֶה לָהֶם דָּבָר בָּא אֵלַי וְשָׁפַטְתִּי בֵּין אִישׁ וּבֵין רֵעֵהוּ וְהֹודַעְתִּי אֶת־חֻקֵּי הָאֱלֹהִים וְאֶת־תֹּורֹתָיו
17 Erre ő azt mondta: »Nem jól csinálod a dolgot!17 וַיֹּאמֶר חֹתֵן מֹשֶׁה אֵלָיו לֹא־טֹוב הַדָּבָר אֲשֶׁר אַתָּה עֹשֶׂה
18 Kimerít ez a hiábavaló munka téged is, a nálad levő népet is: az ügy meghaladja erőidet, egyedül nem végezheted.18 נָבֹל תִּבֹּל גַּם־אַתָּה גַּם־הָעָם הַזֶּה אֲשֶׁר עִמָּךְ כִּי־כָבֵד מִמְּךָ הַדָּבָר לֹא־תוּכַל עֲשֹׂהוּ לְבַדֶּךָ
19 Hallgass tehát szavamra és tanácsomra, és Isten veled lesz. Te azokban a dolgokban légy a nép szolgálatára, amelyek Istent illetik: terjeszd elé azt, amit hozzá intéznek,19 עַתָּה שְׁמַע בְּקֹלִי אִיעָצְךָ וִיהִי אֱלֹהִים עִמָּךְ הֱיֵה אַתָּה לָעָם מוּל הָאֱלֹהִים וְהֵבֵאתָ אַתָּה אֶת־הַדְּבָרִים אֶל־הָאֱלֹהִים
20 közöld a néppel a szertartásokat és az istentisztelet módját, és az utat, amelyen járniuk kell, azokat a dolgokat, amelyeket tenniük kell!20 וְהִזְהַרְתָּה אֶתְהֶם אֶת־הַחֻקִּים וְאֶת־הַתֹּורֹת וְהֹודַעְתָּ לָהֶם אֶת־הַדֶּרֶךְ יֵלְכוּ בָהּ וְאֶת־הַמַּעֲשֶׂה אֲשֶׁר יַעֲשׂוּן
21 Ugyanakkor szemelj ki az egész népből derék, istenfélő, megbízható férfiakat, akik gyűlölik a haszonlesést! Tedd meg őket ezrek, százak, ötvenek és tízek elöljáróivá!21 וְאַתָּה תֶחֱזֶה מִכָּל־הָעָם אַנְשֵׁי־חַיִל יִרְאֵי אֱלֹהִים אַנְשֵׁי אֱמֶת שֹׂנְאֵי בָצַע וְשַׂמְתָּ עֲלֵהֶם שָׂרֵי אֲלָפִים שָׂרֵי מֵאֹות שָׂרֵי חֲמִשִּׁים וְשָׂרֵי עֲשָׂרֹת
22 Szolgáltassanak ők igazságot a népnek minden időben! Ha azonban valami fontosabb dolog akad, terjesszék azt teeléd, ők pedig csak a kisebb dolgokban ítélkezzenek! Így könnyebb lesz neked, mert megosztod másokkal a terhet.22 וְשָׁפְטוּ אֶת־הָעָם בְּכָל־עֵת וְהָיָה כָּל־הַדָּבָר הַגָּדֹל יָבִיאוּ אֵלֶיךָ וְכָל־הַדָּבָר הַקָּטֹן יִשְׁפְּטוּ־הֵם וְהָקֵל מֵעָלֶיךָ וְנָשְׂאוּ אִתָּךְ
23 Ha ezt megteszed, Isten parancsát teljesíted, eleget tudsz tenni az ő rendeleteinek, és ez az egész nép is békességgel tér vissza a helyére!«23 אִם אֶת־הַדָּבָר הַזֶּה תַּעֲשֶׂה וְצִוְּךָ אֱלֹהִים וְיָכָלְתָּ עֲמֹד וְגַם כָּל־הָעָם הַזֶּה עַל־מְקֹמֹו יָבֹא בְשָׁלֹום
24 Miután Mózes meghallgatta, meg is tette mindazt, amit apósa mondott.24 וַיִּשְׁמַע מֹשֶׁה לְקֹול חֹתְנֹו וַיַּעַשׂ כֹּל אֲשֶׁר אָמָר
25 Derék férfiakat választott egész Izraelből, és megtette őket a nép fejedelmeivé: ezredesekké, századosokká, ötvenedesekké és tizedesekké.25 וַיִּבְחַר מֹשֶׁה אַנְשֵׁי־חַיִל מִכָּל־יִשְׂרָאֵל וַיִּתֵּן אֹתָם רָאשִׁים עַל־הָעָם שָׂרֵי אֲלָפִים שָׂרֵי מֵאֹות שָׂרֵי חֲמִשִּׁים וְשָׂרֵי עֲשָׂרֹת
26 Ezek szolgáltattak igazságot a népnek minden időben. Ha azonban valami fontosabb akadt, azt őelé terjesztették; ők csak a kisebb dolgokban ítélkeztek. –26 וְשָׁפְטוּ אֶת־הָעָם בְּכָל־עֵת אֶת־הַדָּבָר הַקָּשֶׁה יְבִיאוּן אֶל־מֹשֶׁה וְכָל־הַדָּבָר הַקָּטֹן יִשְׁפּוּטוּ הֵם
27 Aztán elbocsátotta apósát. Az visszatért, és elment a földjére.27 וַיְשַׁלַּח מֹשֶׁה אֶת־חֹתְנֹו וַיֵּלֶךְ לֹו אֶל־אַרְצֹו׃ פ