Livre des Psaumes 42

JERUSALEM	KÁLDI-NEOVULGÁTA
1 Du maître de chant. Poème. Des fils de Coré.	1 A karvezetőnek. Maszkíl, Kóré fiaitól.
2 Comme languit une biche après les eaux vives, ainsi languit mon âme vers toi, mon Dieu.	2 Amint a szarvas kívánkozik a forrás vizéhez, úgy kívánkozik lelkem tehozzád, Istenem!
3 Mon âme a soif de Dieu, du Dieu vivant; quand irai-je et verrai-je la face de Dieu?	3 Szomjazza lelkem az erős, élő Istent: mikor jutok oda, hogy Isten színe előtt megjelenjek?
4 Mes larmes, c'est là mon pain, le jour, la nuit, moi qui tout le jour entends dire: Où est-il, ton Dieu?	4 Éjjel-nappal könnyem a kenyerem, hiszen napról-napra azt mondják nekem: »Hol van a te Istened?«
5 Oui, je me souviens, et mon âme sur moi s'épanche, je m'avançais sous le toit du Très-Grand, versla maison de Dieu, parmi les cris de joie, l'action de grâces, la rumeur de la fête.	5 Kiöntöm lelkemet és arra emlékezem, hogyan vonultam a csodás hajlék helyére, az Isten házához hangos ujjongással és hálaadással, az ünneplő sokasággal.
6 Qu'as-tu, mon âme, à défaillir et à gémir sur moi? Espère en Dieu: à nouveau je lui rendrai grâce, lesalut de ma face	6 Miért vagy szomorú, lelkem, miért háborogsz bennem? Bízzál Istenben, mert fogom még áldani őt, arcom üdvösségét, az én Istenemet!
7 et mon Dieu! Mon âme est sur moi défaillante, alors je me souviens de toi: depuis la terre duJourdain et des Hermons, de toi, humble montagne.	7 Lelkem elcsüggedt bennem, azért rád gondolok a Jordán és a Hermon földjéről, a Miszár hegyéről.
8 L'abîme appelant l'abîme au bruit de tes écluses, la masse de tes flots et de tes vagues a passé surmoi.	8 Örvény örvényt hív elő, amíg harsognak zuhatagjaid: mind áthaladnak rajtam árjaid és hullámaid.
9 Le jour, Yahvé mande sa grâce et même pendant la nuit le chant qu'elle m'inspire est une prière àmon Dieu vivant.	9 Nappal kegyességét küldi nekem az Úr, s éjjel neki szól énekem: imádkozom éltem Istenéhez.
10 Je dirai à Dieu mon Rocher: pourquoi m'oublies-tu? Pourquoi m'en aller en deuil, accablé parl'ennemi?	10 Ezt mondom Istennek: »Oltalmazóm, miért feledkezel meg rólam? Miért kell szomorúan járnom-kelnem, miközben sanyargat engem ellenségem?«
11 Touché à mort dans mes os, mes adversaires m'insultent en me redisant tout le jour: Où est-il, tonDieu?	11 Amíg csontjaimat törve, gyaláznak elnyomóim, és napról-napra azt mondják nekem: »Hol van a te Istened?«
12 Qu'as-tu, mon âme, à défaillir et à gémir sur moi? Espère en Dieu: à nouveau je lui rendrai grâce,le salut de ma face et mon Dieu!	12 Miért vagy szomorú, lelkem, miért háborogsz bennem? Bízzál Istenben, mert fogom még áldani őt, arcom üdvösségét, az én Istenemet!