Scrutatio

Venerdi, 10 maggio 2024 - San Giobbe ( Letture di oggi)

Sapienza 6


font
DIODATIKÁLDI-NEOVULGÁTA
1 Hallgassatok tehát, királyok és értsetek! Okuljatok, akik kormányozzátok a föld határait!
2 Figyeljetek ti, akik sokaság fölött uralkodtok, és népek nagy számával hivalkodtok!
3 Mert az Úrtól nyertétek a hatalmat, s a Fölségestől az uralmat, aki számonkéri tetteiteket, és kifürkészi terveiteket;
4 mert, noha országa szolgái vagytok, nem ítéltetek igazul, nem tartottátok meg az igazság törvényét, és nem jártatok Isten akarata szerint.
5 Iszonyúan és hamar megjelenik nektek, mert szigorú ítélet vár a hatalmon levőkre!
6 A kicsiny ugyanis irgalmat talál, de kemény fenyítés vár a hatalmasokra,
7 mert Isten nem tart senki személyétől, és nem fél senki rangjától, hisz a kicsinyt is, a nagyot is ő alkotta, s egyaránt viseli gondját mindegyiknek.
8 Az erősekre azonban szigorúbb vizsgálat vár!
9 Hozzátok szól tehát szavam, ti királyok, hogy bölcsességet tanuljatok, és el ne essetek!
10 Mert, akik az igazságot igazságban megtartják, igazzá lesznek, s akik megtanulják, védelmezőre találnak.
11 Kívánjátok tehát szavaimat, vágyódjatok utánuk, és okulásban lesz részetek!
12 Ragyogó a bölcsesség és hervadhatatlan, és könnyen meglátják azok, akik szeretik; akik keresik, meg is találják.
13 Eléje megy azoknak, akik vágyódnak utána, s előre megmutatja nekik magát.
14 Aki kora hajnalban keresi, nem kell, hogy fáradjon, mert a portáján ülve találja.
15 Róla elmélkedni tökéletes okosság, aki érte virraszt, csakhamar gond nélkül lesz,
16 mert ő maga jár körül, s felkeresi azokat, akik hozzá méltók, vidáman jelenik meg nekik az utakon, és minden gondolatban találkozik velük.
17 Kezdete a legőszintébb vágy az okulás után,
18 az okulásra irányuló gond pedig szeretet, a szeretet pedig törvényeinek teljesítése, a törvények megtartása pedig a halhatatlanság teljessége,
19 a halhatatlanság pedig közel hoz Istenhez,
20 a bölcsesség kívánása tehát elvezet az örök uralomhoz.
21 Ha tehát kedvetekre van a trón s a jogar, ti népek fejedelmei, szeressétek a bölcsességet, hogy örökké országolhassatok!
22 Hogy mi a bölcsesség és hogyan keletkezett, íme, hirdetem, nem rejtem el előttetek Isten titkait, megvizsgálom a teremtés kezdetétől fogva, napvilágra hozom ismeretét, és nem hallgatom el az igazságot.
23 Nem járok a sápadt irigységgel, mert annak nincs köze a bölcsességhez.
24 A bölcsek nagy száma javára van a világnak, s az értelmes király erőssége a népnek.
25 Okuljatok tehát szavaimon, majd hasznát látjátok!