| 1 Amikor befejezték az evés-ivást, aludni akartak. Elvezették az ifjút és bekísérték a nászszobába. |
| 2 Ekkor Tóbiás visszaemlékezett Ráfael szavaira, és elővette táskájából a hal máját és szívét és ráhelyezte a füstölőben lévő parázsra. |
| 3 A hal füstje távol tartotta a démont, s elmenekült Felső-Egyiptomba, Ráfael üldözőbe vette, megkötözte ott, és nyomban visszatért. |
| 4 Közben a szülők kimentek és bezárták a szoba ajtaját. Akkor Tóbiás fölkelt ágyából és ezt mondta Sárának: »Kelj föl, nővérem! Imádkozzunk és könyörögjünk Urunkhoz, hogy elnyerjük oltalmát és kegyelmét.« |
| 5 Sára fölkelt, és elkezdtek imádkozni és könyörögni az Úrhoz, hogy oltalmat nyerjenek. Elkezdték mondani: »Áldott vagy, atyáink Istene, és áldott a te neved örökkön örökké! Áldjon téged az ég és minden teremtményed mindörökké. |
| 6 Te alkottad Ádámot és segítőtársul adtad neki Évát, és kettőjüktől származik az emberi nem. Azt mondtad, nem jó az embernek egyedül lenni: Alkossunk neki hozzá hasonló segítőtársat. |
| 7 Én most nem élvezetvágyból veszem el nővéremet, hanem tiszta szándékkal. Engedd, hogy irgalmat találjak és találjon ő is, és egészségben öregedjünk meg mindketten.« |
| 8 Majd ráfelelték: Ámen. |
| 9 Aztán átaludták az éjszakát. Ráguel fölkelt, magához gyűjtötte szolgáit, kimentek és megásták a sírt. |
| 10 Ezt mondta: »Hátha ez is meghalt, s mi nevetség és gúny tárgyává leszünk.« |
| 11 Amikor megásták a sírt, Ráguel hazament, hívta feleségét |
| 12 és így szólt hozzá: »Küldj be egy szolgálót a szobába, hadd nézze meg, vajon életben van-e, ha pedig meghalt eltemetjük, hogy senki meg ne tudja.« |
| 13 Beküldték a szolgálót, lámpát gyújtottak, kinyitották az ajtót, a szolgáló belépett, s mindkettőjüket alva találta. |
| 14 A leány kijött, jelentette nekik, hogy él és nincs semmi baj. |
| 15 Akkor áldották az ég Istenét és mondták: »Áldott vagy ó Istenünk, minden szent és tiszta áldással, és áldjon téged összes szented és minden teremtményed, összes angyalod és választottad áldjon téged mindörökké. |
| 16 Áldott vagy, mert megörvendeztettél engem, s nem történt meg, amitől rettegtem, hanem nagy irgalmasságod szerint bántál velünk. |
| 17 Áldott vagy, mert irgalmas voltál e két egyetlen gyermekhez. Adj nekik Uram, irgalmat és egészséget, tedd teljessé életüket örömben és kegyelemben.« |
| 18 Aztán meghagyta szolgáinak, hogy temessék be a sírt virradat előtt. |
| 19 Megparancsolta feleségének, hogy sok kenyeret süssön, maga pedig kiment a nyájhoz, behozott két üszőt, négy bárányt, levágatta őket és megkezdték az előkészületeket. |
| 20 Majd hívatta Tóbiást és kijelentette neki: »Tizennégy napig nem mégy el innen, itt maradsz, egyél, igyál velem, örvendeztesd meg leányom szívét a sok gyötrelem után. |
| 21 Vedd vagyonom felét és menj egészségben apádhoz. Ha meghalunk, én és feleségem, akkor a másik rész is a tiéd lesz. Bátorság, fiam! Én apád vagyok, Edna pedig anyád, tieid vagyunk és nővéredé mostantól fogva mindig. Bátorság, fiam!« |