Scrutatio

Sabato, 1 giugno 2024 - San Giustino ( Letture di oggi)

Ezekiel jövendölése 8


font
KÁLDI-NEOVULGÁTAKÁLDI-NEOVULGÁTA
1 Történt pedig a hatodik esztendőben, a hatodik hónapban, a hó ötödik napján, hogy amikor én a házamban ültem, Júda vénei pedig előttem ültek, az Úr Isten rám bocsátotta ott a kezét.1 Történt pedig a hatodik esztendőben, a hatodik hónapban, a hó ötödik napján, hogy amikor én a házamban ültem, Júda vénei pedig előttem ültek, az Úr Isten rám bocsátotta ott a kezét.
2 És íme, egy emberhez hasonló alakot láttam. Attól, ami derekának látszott, lefelé tűz volt, és a derekától fölfelé olyan volt, mint a fény; olyannak látszott, mint a fénylő érc.2 És íme, egy emberhez hasonló alakot láttam. Attól, ami derekának látszott, lefelé tűz volt, és a derekától fölfelé olyan volt, mint a fény; olyannak látszott, mint a fénylő érc.
3 Ő kinyújtotta azt, ami kéznek látszott, és megragadott engem fejem egyik hajfürtjénél fogva. A lélek felemelt engem a föld és az ég közé, és isteni látomásban elvitt Jeruzsálembe az észak felé néző belső kapu mellé, ahol a féltékenység bálványa állt, hogy féltékenységre ingereljen.3 Ő kinyújtotta azt, ami kéznek látszott, és megragadott engem fejem egyik hajfürtjénél fogva. A lélek felemelt engem a föld és az ég közé, és isteni látomásban elvitt Jeruzsálembe az észak felé néző belső kapu mellé, ahol a féltékenység bálványa állt, hogy féltékenységre ingereljen.
4 És íme, ott volt Izrael Istenének dicsősége, úgy, ahogy akkor láttam, amikor a mezőn szemléltem.4 És íme, ott volt Izrael Istenének dicsősége, úgy, ahogy akkor láttam, amikor a mezőn szemléltem.
5 Azt mondta nekem: »Emberfia, emeld fel szemedet az északi út felé.« Felemeltem szememet az északi út felé; és íme, az oltár kapujától északra a féltékenység bálványa állt, magánál a bejáratnál.5 Azt mondta nekem: »Emberfia, emeld fel szemedet az északi út felé.« Felemeltem szememet az északi út felé; és íme, az oltár kapujától északra a féltékenység bálványa állt, magánál a bejáratnál.
6 Majd azt mondta nekem: »Emberfia, ugye látod, mit művelnek ezek? Nagy utálatosságokat művel itt Izrael háza, hogy messzire eltávozzam szentélyemtől! De látsz majd még nagyobb utálatosságokat is!«6 Majd azt mondta nekem: »Emberfia, ugye látod, mit művelnek ezek? Nagy utálatosságokat művel itt Izrael háza, hogy messzire eltávozzam szentélyemtől! De látsz majd még nagyobb utálatosságokat is!«
7 Aztán elvitt az udvar bejáratához, és íme, azt láttam, hogy lyuk van a falban.7 Aztán elvitt az udvar bejáratához, és íme, azt láttam, hogy lyuk van a falban.
8 Azt mondta nekem: »Emberfia, törd át a falat!« Amikor áttörtem a falat, egy ajtó tűnt elő.8 Azt mondta nekem: »Emberfia, törd át a falat!« Amikor áttörtem a falat, egy ajtó tűnt elő.
9 Erre azt mondta nekem: »Menj be, és lásd a gonosz utálatosságokat, amelyeket ők itt cselekszenek.«9 Erre azt mondta nekem: »Menj be, és lásd a gonosz utálatosságokat, amelyeket ők itt cselekszenek.«
10 Bementem, és íme, mindenféle csúszómászó és egyéb állatok ábrázolását láttam; körös-körül az egész falon undokságok voltak lefestve, Izrael házának valamennyi bálványa.10 Bementem, és íme, mindenféle csúszómászó és egyéb állatok ábrázolását láttam; körös-körül az egész falon undokságok voltak lefestve, Izrael házának valamennyi bálványa.
11 És ott volt hetven férfi Izrael házának vénei közül; azok között, akik a képek előtt álltak, ott volt Jaazonja, Sáfán fia is. Mindegyikük kezében tömjénező volt, és füstfelhő szállt fel a tömjénből.11 És ott volt hetven férfi Izrael házának vénei közül; azok között, akik a képek előtt álltak, ott volt Jaazonja, Sáfán fia is. Mindegyikük kezében tömjénező volt, és füstfelhő szállt fel a tömjénből.
12 Azt mondta nekem: »Ugye látod, emberfia, mit művelnek Izrael házának vénei a sötétben, mindegyik az ő szobájának rejtekében? Mert ezt mondják: ‘Nem lát minket az Úr!’ – ‘Az Úr elhagyta az országot!’«12 Azt mondta nekem: »Ugye látod, emberfia, mit művelnek Izrael házának vénei a sötétben, mindegyik az ő szobájának rejtekében? Mert ezt mondják: ‘Nem lát minket az Úr!’ – ‘Az Úr elhagyta az országot!’«
13 Aztán így szólt hozzám: »Látsz majd még nagyobb utálatosságokat is, amelyeket ők művelnek!«13 Aztán így szólt hozzám: »Látsz majd még nagyobb utálatosságokat is, amelyeket ők művelnek!«
14 Ezután bevitt engem az Úr háza észak felé néző kapujának bejáratán, és íme, asszonyok ültek ott, és Tammuzt siratták.14 Ezután bevitt engem az Úr háza észak felé néző kapujának bejáratán, és íme, asszonyok ültek ott, és Tammuzt siratták.
15 Azt mondta nekem: »Ugye látod, emberfia? Látsz majd még ezeknél nagyobb utálatosságokat is!«15 Azt mondta nekem: »Ugye látod, emberfia? Látsz majd még ezeknél nagyobb utálatosságokat is!«
16 Azután elvitt engem az Úr házának belső udvarába; és íme, az Úr templomának bejáratában, az előcsarnok és az oltár között mintegy huszonöt ember állt, háttal az Úr temploma felé fordulva, arccal pedig keletnek, és imádták a felkelő napot.16 Azután elvitt engem az Úr házának belső udvarába; és íme, az Úr templomának bejáratában, az előcsarnok és az oltár között mintegy huszonöt ember állt, háttal az Úr temploma felé fordulva, arccal pedig keletnek, és imádták a felkelő napot.
17 Erre azt mondta nekem: »Ugye látod, emberfia? Vajon csekélység-e Júda házának szemében, hogy olyan utálatosságokat művelnek, mint amilyeneket itt cselekszenek? Betöltik az országot istentelenséggel, és újra meg újra haragra ingerelnek engem! Íme, ágat tartanak az orrukhoz!17 Erre azt mondta nekem: »Ugye látod, emberfia? Vajon csekélység-e Júda házának szemében, hogy olyan utálatosságokat művelnek, mint amilyeneket itt cselekszenek? Betöltik az országot istentelenséggel, és újra meg újra haragra ingerelnek engem! Íme, ágat tartanak az orrukhoz!
18 Én is cselekszem tehát haragomban; szemem nem irgalmaz, sem nem kegyelmezek; s amikor nagy hangon a fülembe kiáltanak majd, nem hallgatom meg őket!«18 Én is cselekszem tehát haragomban; szemem nem irgalmaz, sem nem kegyelmezek; s amikor nagy hangon a fülembe kiáltanak majd, nem hallgatom meg őket!«