A zsoltárok könyve 42

KÁLDI-NEOVULGÁTA	BIBBIA VOLGARE
1 A karvezetőnek. Maszkíl, Kóré fiaitól.	1 (In fine) salmo di David. Giudica me, o Iddio, e dalla gente non santa conosci la mia cagione; e liberami dall' uomo iniquo e falso.
2 Amint a szarvas kívánkozik a forrás vizéhez, úgy kívánkozik lelkem tehozzád, Istenem!	2 Per che tu, Iddio, sei la mia fortezza: per che mi hai scacciato? e il per che tristo vado, insino che il nemico mi tormenta?
3 Szomjazza lelkem az erős, élő Istent: mikor jutok oda, hogy Isten színe előtt megjelenjek?	3 Manda la tua luce e la verità; quelle mi menorono, e ritornorono nel tuo monte santo, e nelli tuoi tabernacoli.
4 Éjjel-nappal könnyem a kenyerem, hiszen napról-napra azt mondják nekem: »Hol van a te Istened?«	4 Ed entrarò all' altare di Dio; a quello Iddio che fa lieta la mia gioventù. A te, Iddio, Dio mio, confesserò nella citara:
5 Kiöntöm lelkemet és arra emlékezem, hogyan vonultam a csodás hajlék helyére, az Isten házához hangos ujjongással és hálaadással, az ünneplő sokasággal.	5 per che adunque sei trista, o anima mia? e per che mi conturbi? Spera in Dio, però che ancora confessaròli; egli è salute del mio volto, e Iddio mio.
6 Miért vagy szomorú, lelkem, miért háborogsz bennem? Bízzál Istenben, mert fogom még áldani őt, arcom üdvösségét, az én Istenemet!
7 Lelkem elcsüggedt bennem, azért rád gondolok a Jordán és a Hermon földjéről, a Miszár hegyéről.
8 Örvény örvényt hív elő, amíg harsognak zuhatagjaid: mind áthaladnak rajtam árjaid és hullámaid.
9 Nappal kegyességét küldi nekem az Úr, s éjjel neki szól énekem: imádkozom éltem Istenéhez.
10 Ezt mondom Istennek: »Oltalmazóm, miért feledkezel meg rólam? Miért kell szomorúan járnom-kelnem, miközben sanyargat engem ellenségem?«
11 Amíg csontjaimat törve, gyaláznak elnyomóim, és napról-napra azt mondják nekem: »Hol van a te Istened?«
12 Miért vagy szomorú, lelkem, miért háborogsz bennem? Bízzál Istenben, mert fogom még áldani őt, arcom üdvösségét, az én Istenemet!