Job 7

CATHOLIC PUBLIC DOMAIN	KÁLDI-NEOVULGÁTA
1 The life of a man on the earth is a battle, and his days are like the days of a hired hand.	1 Katonasor az ember élete a földön, és napjai olyanok, mint a napszámos napjai:
2 Just as a servant desires the shade, and just as the hired hand looks forward to the end of his work,	2 kívánkozik árnyék után, mint a szolga, és várja munkája végét, mint a napszámos.
3 so also have I had empty months and have counted my burdensome nights.	3 Nekem is kárba veszett hónapok jutottak részemül, és keserves éjjeleket számlálok magamnak.
4 If I lie down to sleep, I will say, “When will I rise?” And next I will hope for the evening and will be filled with sorrows even until darkness.	4 Ha lefekszem, kérdem: Mikor kelek újra? Majd várom az estét, és mire beáll a szürkület, jóllakom kínnal.
5 My flesh is clothed with particles of rottenness and filth; my skin is dried up and tightened.	5 Rothadásba, por szennyébe öltözik a testem, bőröm elszárad és összezsugorodik.
6 My days have passed by more quickly than threads are cut by a weaver, and they have been consumed without any hope.	6 Napjaim gyorsabban szaladnak, mint a takács vetélője, és remény nélkül eltűnnek.
7 Remember that my life is wind, and my eye will not return to see good things.	7 Emlékezzél meg, hogy életem már csak lehelet, és szemem nem lát többé boldogságot.
8 Neither will the sight of man gaze upon me; your eyes are upon me, and I will not endure.	8 Nem lát engem többé ember szeme; mire rám veted szemedet, már nem vagyok.
9 Just as a cloud is consumed and passes away, so he who descends to hell will not ascend.	9 Amint a felhő elenyészik, elmegy, úgy nem jön fel többé, aki alászállt az alvilágba;
10 He will not return again to his house, nor will his own place know him any longer.	10 nem tér már vissza házába, és otthona nem látja többé viszont.
11 And because of this, I will not restrain my mouth. I will speak in the affliction of my spirit. I will converse from the bitterness of my soul.	11 Ezért én sem türtőztetem számat, szólok lelkem gyötrelmében, panaszkodom lelkem keservében:
12 Am I an ocean or a whale, that you have encircled me in a prison?	12 óceán vagyok-e vagy szörnyeteg, hogy börtönbe vetsz engem?
13 If I say, “My bed will comfort me, and I will find rest, speaking with myself on my blanket,”	13 Ha gondolom: Majd megvigasztal fekvőhelyem, könnyebbségem lesz, ha elmerengek ágyamon,
14 then you will frighten me with dreams, and strike dread through visions,	14 akkor álmokkal rettegtetsz és rémlátással rémítesz,
15 so that, because of these things, my soul would choose hanging, and my bones, death.	15 úgyhogy inkább megfulladást áhít a lelkem, és halál után epednek csontjaim.
16 I despair; by no means will I live any longer. Spare me, for my days are nothing.	16 Undorodom! Nem kívánok tovább élni! Kímélj meg, hisz merő semmi az életem!
17 What is man, that you should praise him? Or why do you place your heart near him?	17 Mi is az ember, hogy nagyra tartod, és érdemesnek látod vele törődni,
18 You visit him at dawn, and you test him unexpectedly.	18 minden reggel meglátogatod, és minduntalan próbára teszed?
19 How long will you not spare me, nor release me to ingest my saliva?	19 Még meddig tart, hogy nem kímélsz, és nem engeded, hogy nyugodtan nyelhessem le nyálamat?
20 I have sinned; what should I do for you, O keeper of men? Why have you set me against you, so that I have become burdensome even to myself?	20 Vétkeztem? Mit tettem ezzel neked, óh emberek Őre! Miért tettél céltábládnak, hogy terhe lettem önmagamnak?
21 Why do you not steal away my sin, and why do you not sweep away my iniquity? Behold, now I will sleep in the dust, and if you seek me in the morning, I will not remain.	21 Miért nem törlöd el a vétkemet, és miért nem veszed el a bűnömet? Lám – most a porba térek megnyugodni, és ha holnap keresel, már nem leszek!«