Giobbe 16

DIODATI	KÁLDI-NEOVULGÁTA
1 E GIOBBE rispose e disse:	1 És felelt Jób, és ezt mondta:
2 Io ho più volte udite le stesse cose; Voi tutti siete consolatori molesti.	2 »Ilyesfélét már többször hallottam; terhemre való vigasztalók vagytok ti mindannyian!
3 Finiranno mai le parole di vento? Ovvero, di che ti fai forte, che tu replichi ancora?	3 Véget értek-e tehát a széllelbélelt szavak? Vagy valami bajod van, hogy beszélned kell?
4 Se l’anima vostra fosse nello stato dell’anima mia, Anch’io potrei parlar come voi, Mettere insieme parole contro a voi, E scuotervi il capo contra.	4 Beszélhetnék én is éppúgy, mint ti, bárcsak a helyemben lennétek!
5 Ma anzi io vi conforterei con la mia bocca, E la consolazione delle mie labbra rallenterebbe il vostro dolore	5 Részvétemet irántatok én is szép szavakba önteném, és csóválnám fejemet fölöttetek.
6 Se io parlo, il mio dolore non però si rallenta; E se io resto di parlare, quanto se ne partirà egli da me?	6 Erőt öntenék belétek számmal, és mozgatnám ajkamat, mintha szánnálak titeket.
7 Certo, egli ora mi ha straccato; E tu mi hai, o Dio, diserta tutta la mia brigata.	7 De mitévő legyek? Ha szólok, nem enyhül fájdalmam; ha hallgatok, nem hagy el engem.
8 E mi hai fatto diventar tutto grinzo, Il che è un testimonio del mio male; La mia magrezza si leva contro a me, e mi testifica contra in faccia.	8 Immár elnyomott engem a fájdalom, és semmivé lett minden tagom;
9 L’ira sua mi ha lacerato, ed egli procede contro a me da avversario; Egli digrigna i denti contro a me; Il mio nemico appunta i suoi occhi in me.	9 ellenem tanúskodnak ráncaim, és hazug ellenség támad, ki szemembe vádol;
10 Hanno aperta la bocca contro a me, Mi hanno battuto in su le guance per vituperio, Si sono adunati insieme contro a me.	10 egybegyűjtötte haragját ellenem, és fenyegetve vicsorgatta rám fogait, félelmetes szemeket meresztett rám ellenségem.
11 Iddio mi ha messo in poter del perverso, E mi ha fatto cader nelle mani degli empi.	11 Kitátották ellenem szájukat, szitkozódva arcul ütöttek, kínjaimmal töltötték be étvágyukat.
12 Io era in istato tranquillo, ed egli mi ha rotto; E presomi per lo collo, mi ha tritato, E mi ha rizzato per suo bersaglio.	12 Gonosznak szolgáltatott ki engem Isten, és bűnösök kezére adott.
13 I suoi arcieri mi hanno intorniato; Egli mi trafigge le reni, e non mi risparmia punto; Egli mi ha sparso in terra il mio fiele.	13 Jólétben éltem valaha, de hirtelen összezúzott engem, nyakon ragadott és összetört engem; céltáblául tűzött ki magának.
14 Egli mi rompe di rottura sopra rottura, Egli mi corre addosso come un possente uomo.	14 Lándzsái röpködnek körülöttem, ágyékomat kímélet nélkül hasogatja, beleimet kiontja a földre.
15 Io ho cucito un sacco sopra la mia pelle, Ed ho lordato il mio splendore nella polvere.	15 Sebet seb után ejt rajtam, rám támad, mint valami hős.
16 La mia faccia è sucida di piangere, E l’ombra della morte è in su le mie palpebre;	16 Zsákot varrtam bőrömre és testemet hamuval borítottam.
17 Quantunque non vi sia violenza nelle mie mani, E la mia orazione sia pura.	17 Arcom megdagadt a sírástól, sötét árny ül szempillámon.
18 O terra, non nascondere il sangue sparso da me; E se così è, il mio grido non abbia luogo.	18 És mindezt szenvedem, holott kezem mocsoktalan, és tiszta az imádságom Istenhez.
19 Eziandio ora, ecco, il mio testimonio è ne’ cieli; Il mio testimonio è ne’ luoghi sovrani.	19 El ne takard, föld, a véremet, és ne találjon benned rejtekhelyet kiáltásom!
20 O miei oratori, o amici miei, L’occhio mio si volge lagrimando a Dio.	20 Mert íme, van tanúm a mennyben, és bizonyságom a magasságban.
21 Oh! potesse pur l’uomo piatire con Dio, Come un uomo col suo compagno!	21 Barátaim szószátyárok, Istenhez sír fel szemem!
22 Perciocchè i miei brevi anni se ne vanno forniti; Ed io me ne vo per un sentiero, onde non tornerò più	22 Bár tenne valaki igazságot Isten és ember között, úgy, mint igazságot tesznek ember és társa között! Mert íme, kevés esztendő múltával elindulok az úton, amelyen vissza nem térhetek.