A bölcsesség könyve 17

KÁLDI-NEOVULGÁTA	Biblija Hrvatski
1 Mivel kifürkészhetetlenek a te ítéleteid, Uram, és kimondhatatlanok igéid, azért estek tévedésbe a bárdolatlan lelkek.	1 Veliki su i nedokučivi sudovi tvoji, zato lutaju duše nepoučljive.
2 Amíg ugyanis azt hitték a gonoszok, hogy elnyomhatják a szent népet, a sötétség és a hosszú éjjel bilincsei megkötözték őket, úgyhogy tető alá zárva, s az örök gondviseléstől számkivetve feküdtek.	2 Dok su mislili bezbožnici da imaju u vlasti sveti narod tvoj, postadoše sužnji tmine u okovima duge noći, zatvoreni pod svojim krovovima, prognanici vječne providnosti.
3 Amíg azt hitték, hogy titkos bűneik mellett, a feledés sötét leple alatt rejtve lehetnek, elszéledtek, iszonyúan megdöbbentek, és szörnyű ámulatukban megzavarodtak.	3 Mišljahu da će im se tajni grijesi skriti, pokriveni tamnim velom zaborava, a rasuše se u užasnu strahu, zaplašeni utvarama.
4 Még az őket befogadó zugban sem szabadultak a félelemtől, mert rettenetes zaj háborgatta őket, komor alakok jelentek meg előttük és félemlítették meg őket.	4 Ni skrovište u koje se povukoše nije ih sačuvalo od straha, nego se oko njih razlijegao grozan jek, ukazivahu im se kobne utvare, mračnih lica.
5 Semmiféle tűznek sem volt számukra elegendő világító ereje, de a csillagok lobogó fénye sem tudta e komor éjjelt beragyogni.	5 I nikakva im sila ognjena nije mogla svjetla pružiti, niti su sjajne plamene zvijezde mogle osvijetliti tu strašnu noć.
6 De hirtelen kigyúlt félelmes lángok jelentek meg nekik, és a soha nem látott jelenségtől megriadva, a látottakat a valónál rosszabbnak gondolták.	6 Jedino im se ukazivaše neka lomača, sama od sebe upaljena, puna užasa; i kad bi ta prikaza iščezla, oni je, izvan sebe od straha, držahu strašnijom nego što bijaše.
7 A bűvészek szemfényvesztése is kudarcot vallott, és csúfosan végződött a bölcsességgel való kérkedés próbája.	7 Nemoćna bijahu njihova umijeća čarobnjačka i njihovo hvastanje razborom bijaše izvrgnuto ruglu.
8 Akik ugyanis fogadkoztak, hogy kiűznek a beteg lélekből félelmet, nyugtalanságot, maguk is nevetséges aggódás betegei lettek,	8 Jer oni koji prije obećavahu kako će istjerati strah i tjeskobu iz bolne duše, sami se razbolješe od straha smiješnoga.
9 mert akkor is, amikor nem ijesztette őket semmi rémség, ha mellettük állatok szaladtak vagy kígyók sziszegtek, megborzadtak, és remegve majdhogy ki nem múltak. Még a levegőbe sem mertek tekinteni, holott azt sehogysem lehet elkerülni.	9 Kad ih i nije ništa strahovito plašilo, bješe im na užas gmizanje životinja i šištanje zmija. Ginuli su od straha, ne usuđujući se pogledati ni u zrak kojem se ne može umaknuti.
10 Mivel ugyanis a gonoszság gyáva, tanúsítja azt is, hogy elítélik, és kegyetlen dolgokat vár mindig a zaklatott lelkiismeret.	10 Jer zloća je strašljivaca: vlastitim se svjedočanstvom osuđuje i uvijek zlo uvećava kad je stane savjest tištiti.
11 A félelem ugyanis nem egyéb, mint a segítség gondolatának feladása.	11 Jer strah i nije drugo nego izdaja pomagala što ih razum daje:
12 Minél gyengébb tehát belül a remény, annál kínosabbnak érzik a bizonytalanságot a csapás forrása felől.	12 što se manje čovjek u sebi na njih oslanja, to mu teže pada što ne zna uzrok svojoj patnji.
13 Azokat pedig, akik az alélt éjjelen, amely az alvilág mélységes fenekéről jött elő, egyazon álomba merülten feküdtek,	13 I tako oni, one noći zaista nemoćne, izišle iz dubina podzemlja nemoćnog, usnuli istim snom,
14 hol rémes kísértetek űzték, hol pedig a lélek kábultságában ernyedtek, mert hirtelen, váratlan félelem jött rájuk.	14 bijahu progonjeni strašnim sablastima ili su smalaksali obamrle duše, jer ih napade iznenadan i neočekivan strah.
15 Így aztán, ha valaki leroskadt közülük, fogollyá lett, vasbilincs nélkül is börtönbe zárva.	15 I tako svaki, pavši gdje se našao, osta zatočen u tamnici bez prijevornica:
16 Akit meglepett, akár földműves volt, akár pásztor vagy mezei munkás, el nem kerülhető kényszerbe jutott,	16 i orač i pastir i radnik koji se samotan muči zaskočeni zapadoše u neminovnu nevolju, svi bijahu okovani jednim lancem tame.
17 mert mindannyiukat egyazon sötétség bilincsei fogták. Akár suhogó szél volt az, akár sűrű lombú csalitból hangzott szépcsengésű madárszó, akár sebesen iramló víznek moraja,	17 I šumni vjetar, i milopojni ptičji glas među lisnim granama, i odmjeren huk vode što silovito protječe; i divlja buka pećinâ što se ruše,
18 akár aláhulló sziklák hatalmas robaja, akár ugrándozó állatok láthatatlan futása, vagy ordító vadállatok üvöltése, akár pedig a magas hegyekről verődő visszhang: mind megfélemlítette s megdermesztette őket.	18 i nevidljiva trka životinja što skaču, i urlik ljutih divljih zvijeri, i jeka što se odbija od gorskih dolova – sve ih ispunjaše užasom.
19 Mert az egész földkerekség tündöklő fényben úszott, és fennakadás nélkül élhetett a munkának,	19 A sav svijet blistao od sjajne svjetlosti i prepuštao se nesmetano svojim djelima.
20 csak őrájuk borult a terhes éjjel, a rájuk váró sötétség képe. De a sötétségnél is inkább terhükre voltak önmaguknak.	20 Jedino se nad njima raskrilila teška noć, slika mraka koji će ih primiti; ali teži od same tame bijahu oni – teret sami sebi.