1 בִּשְׁנַת שָׁלֹושׁ לְכֹורֶשׁ מֶלֶךְ פָּרַס דָּבָר נִגְלָה לְדָנִיֵּאל אֲשֶׁר־נִקְרָא שְׁמֹו בֵּלְטְשַׁאצַּר וֶאֱמֶת הַדָּבָר וְצָבָא גָדֹול וּבִין אֶת־הַדָּבָר וּבִינָה לֹו בַּמַּרְאֶה | 1 Círusznak, a perzsák királyának harmadik esztendejében Dániel, akit Baltazárnak neveztek el, kinyilatkoztatásban részesült, amely igaz dolgot és nagy háborúságot közölt; ő figyelt a dologra, és megértette a látomást. |
2 בַּיָּמִים הָהֵם אֲנִי דָנִיֵּאל הָיִיתִי מִתְאַבֵּל שְׁלֹשָׁה שָׁבֻעִים יָמִים | 2 Azokban a napokban én, Dániel, teljes három hétig gyászoltam; |
3 לֶחֶם חֲמֻדֹות לֹא אָכַלְתִּי וּבָשָׂר וָיַיִן לֹא־בָא אֶל־פִּי וְסֹוךְ לֹא־סָכְתִּי עַד־מְלֹאת שְׁלֹשֶׁת שָׁבֻעִים יָמִים׃ פ | 3 jóízű kenyeret nem ettem, hús és bor nem ment be számba, és olajjal nem kentem meg magamat, amíg a teljes három hét el nem telt. |
4 וּבְיֹום עֶשְׂרִים וְאַרְבָּעָה לַחֹדֶשׁ הָרִאשֹׁון וַאֲנִי הָיִיתִי עַל יַד הַנָּהָר הַגָּדֹול הוּא חִדָּקֶל | 4 Az első hónap huszonnegyedik napján, amikor a nagy folyam, a Tigris mellett voltam, |
5 וָאֶשָּׂא אֶת־עֵינַי וָאֵרֶא וְהִנֵּה אִישׁ־אֶחָד לָבוּשׁ בַּדִּים וּמָתְנָיו חֲגֻרִים בְּכֶתֶם אוּפָז | 5 felemeltem szememet, és íme, egy gyolcsruhába öltözött férfit láttam. A derekát színarany övezte, |
6 וּגְוִיָּתֹו כְתַרְשִׁישׁ וּפָנָיו כְּמַרְאֵה בָרָק וְעֵינָיו כְּלַפִּידֵי אֵשׁ וּזְרֹעֹתָיו וּמַרְגְּלֹתָיו כְּעֵין נְחֹשֶׁת קָלָל וְקֹול דְּבָרָיו כְּקֹול הָמֹון | 6 teste olyan volt, mint a krizolit, az arca mint a villám fénye, a szeme mint az égő tűz, a karja és a lábszára, mint a ragyogó érc, s a szavának hangja olyan, mint a sokaság hangja. |
7 וְרָאִיתִי אֲנִי דָנִיֵּאל לְבַדִּי אֶת־הַמַּרְאָה וְהָאֲנָשִׁים אֲשֶׁר הָיוּ עִמִּי לֹא רָאוּ אֶת־הַמַּרְאָה אֲבָל חֲרָדָה גְדֹלָה נָפְלָה עֲלֵיהֶם וַיִּבְרְחוּ בְּהֵחָבֵא | 7 Egyedül én, Dániel, láttam ezt a látomást; azok a férfiak, akik velem voltak, semmit sem láttak, de olyan nagy félelem fogta el őket, hogy elfutottak és elrejtőztek. |
8 וַאֲנִי נִשְׁאַרְתִּי לְבַדִּי וָאֶרְאֶה אֶת־הַמַּרְאָה הַגְּדֹלָה הַזֹּאת וְלֹא נִשְׁאַר־בִּי כֹּח וְהֹודִי נֶהְפַּךְ עָלַי לְמַשְׁחִית וְלֹא עָצַרְתִּי כֹּחַ | 8 Amikor magamra maradtam és ezt a nagy látomást láttam, erő nem maradt bennem, az arcom elváltozott, elbágyadtam, és minden erőm odalett. |
9 וָאֶשְׁמַע אֶת־קֹול דְּבָרָיו וּכְשָׁמְעִי אֶת־קֹול דְּבָרָיו וַאֲנִי הָיִיתִי נִרְדָּם עַל־פָּנַי וּפָנַי אָרְצָה | 9 Mikor pedig szavának hangját hallottam, ennek hallatán rémülten arcra estem, és arcom a földhöz tapadt. |
10 וְהִנֵּה־יָד נָגְעָה בִּי וַתְּנִיעֵנִי עַל־בִּרְכַּי וְכַפֹּות יָדָי | 10 Akkor íme, egy kéz megérintett, a térdemre és a tenyeremre állított, |
11 וַיֹּאמֶר אֵלַי דָּנִיֵּאל אִישׁ־חֲמֻדֹות הָבֵן בַּדְּבָרִים אֲשֶׁר אָנֹכִי דֹבֵר אֵלֶיךָ וַעֲמֹד עַל־עָמְדֶךָ כִּי עַתָּה שֻׁלַּחְתִּי אֵלֶיךָ וּבְדַבְּרֹו עִמִּי אֶת־הַדָּבָר הַזֶּה עָמַדְתִּי מַרְעִיד | 11 és azt mondta nekem: »Dániel, te kedvelt férfi, értsd meg az igéket, amelyeket hozzád intézek, és állj talpra, mert éppen most küldött Ő engem hozzád.« Mikor ezeket a szavakat mondta nekem, én remegve felálltam. |
12 וַיֹּאמֶר אֵלַי אַל־תִּירָא דָנִיֵּאל כִּי ׀ מִן־הַיֹּום הָרִאשֹׁון אֲשֶׁר נָתַתָּ אֶת־לִבְּךָ לְהָבִין וּלְהִתְעַנֹּות לִפְנֵי אֱלֹהֶיךָ נִשְׁמְעוּ דְבָרֶיךָ וַאֲנִי־בָאתִי בִּדְבָרֶיךָ | 12 Ekkor így szólt hozzám: »Ne félj, Dániel, mert az első naptól fogva, amikor szívedet arra adtad, hogy értelmet nyerj és magadat Istened színe előtt sanyargasd, szavaid meghallgatásra találtak, és én éppen a te szavaid miatt jöttem. |
13 וְשַׂר ׀ מַלְכוּת פָּרַס עֹמֵד לְנֶגְדִּי עֶשְׂרִים וְאֶחָד יֹום וְהִנֵּה מִיכָאֵל אַחַד הַשָּׂרִים הָרִאשֹׁנִים בָּא לְעָזְרֵנִי וַאֲנִי נֹותַרְתִּי שָׁם אֵצֶל מַלְכֵי פָרָס | 13 A perzsák országának fejedelme azonban huszonegy napon át az utamba állt, de íme, Mihály, a legfőbb fejedelmek egyike segítségemre jött, és én őt hagytam ott a perzsák királyánál. |
14 וּבָאתִי לַהֲבִינְךָ אֵת אֲשֶׁר־יִקְרָה לְעַמְּךָ בְּאַחֲרִית הַיָּמִים כִּי־עֹוד חָזֹון לַיָּמִים | 14 Azért jöttem, hogy tudtodra adjam, mi fog történni népeddel a végső napokban, mert a látomás megint azokról a napokról szól.« |
15 וּבְדַבְּרֹו עִמִּי כַּדְּבָרִים הָאֵלֶּה נָתַתִּי פָנַי אַרְצָה וְנֶאֱלָמְתִּי | 15 Amikor ezeket a szavakat elmondta nekem, a földre szegeztem tekintetemet és hallgattam. |
16 וְהִנֵּה כִּדְמוּת בְּנֵי אָדָם נֹגֵעַ עַל־שְׂפָתָי וָאֶפְתַּח־פִּי וָאֲדַבְּרָה וָאֹמְרָה אֶל־הָעֹמֵד לְנֶגְדִּי אֲדֹנִי בַּמַּרְאָה נֶהֶפְכוּ צִירַי עָלַי וְלֹא עָצַרְתִּי כֹּחַ | 16 Ekkor íme, egy emberfiához hasonló alak megérintette ajkamat, én pedig megnyitottam számat, beszélni kezdtem, és így szóltam ahhoz, aki előttem állt: »Uram! Amikor téged láttalak, az inaim elernyedtek, és semmi erő sem maradt bennem. |
17 וְהֵיךְ יוּכַל עֶבֶד אֲדֹנִי זֶה לְדַבֵּר עִם־אֲדֹנִי זֶה וַאֲנִי מֵעַתָּה לֹא־יַעֲמָד־בִּי כֹחַ וּנְשָׁמָה לֹא נִשְׁאֲרָה־בִי | 17 Hogyan beszélhetnék tehát én, uram szolgája, veled, uram, mikor semmi erő sem maradt bennem, és még a lélegzetem is elállt?« |
18 וַיֹּסֶף וַיִּגַּע־בִּי כְּמַרְאֵה אָדָם וַיְחַזְּקֵנִי | 18 Erre ismét megérintett engem az, aki emberhez hasonlónak látszott, megerősített, |
19 וַיֹּאמֶר אַל־תִּירָא אִישׁ־חֲמֻדֹות שָׁלֹום לָךְ חֲזַק וַחֲזָק וּכְדַבְּרֹו עִמִּי הִתְחַזַּקְתִּי וָאֹמְרָה יְדַבֵּר אֲדֹנִי כִּי חִזַּקְתָּנִי | 19 és így szólt: »Ne félj, te kedvelt férfi! Béke veled! Légy erős és légy bátor!« Amikor ezt mondta nekem, erőre kaptam, és így szóltam: »Beszélj, Uram, mert megerősítettél.« |
20 וַיֹּאמֶר הֲיָדַעְתָּ לָמָּה־בָּאתִי אֵלֶיךָ וְעַתָּה אָשׁוּב לְהִלָּחֵם עִם־שַׂר פָּרָס וַאֲנִי יֹוצֵא וְהִנֵּה שַׂר־יָוָן בָּא | 20 Ekkor így szólt: »Vajon tudod-e, miért jöttem hozzád? Íme, most visszatérek, hogy megküzdjek a perzsák fejedelmével; aztán pedig kivonulok, s megjelenik és jön a görögök fejedelme – |
21 אֲבָל אַגִּיד לְךָ אֶת־הָרָשׁוּם בִּכְתָב אֱמֶת וְאֵין אֶחָד מִתְחַזֵּק עִמִּי עַל־אֵלֶּה כִּי אִם־מִיכָאֵל שַׂרְכֶם׃ פ | 21 de tudtodra adom azt, ami fel van jegyezve az igazság könyvében –; és mindezekkel szemben nincs más segítőm, mint Mihály, a ti fejedelmetek. |