1 ויאמרו אליו איש אפרים מה הדבר הזה עשית לנו לבלתי קראות לנו כי הלכת להלחם במדין ויריבון אתו בחזקה | 1 Azt mondták akkor neki Efraim férfiai: »Mit akartál elérni azzal, hogy minket nem hívtál meg, amikor hadba mentél a mádiániták ellen?« – És hevesen pereltek, s csaknem erőszakoskodtak vele. |
2 ויאמר אליהם מה עשיתי עתה ככם הלוא טוב עללות אפרים מבציר אביעזר | 2 Ő azt felelte nekik: »Mit tudtam én cselekedni ahhoz képest, amit ti cselekedtetek? Nem ér-e többet Efraim böngészése Abiézer szüretjénél? |
3 בידכם נתן אלהים את שרי מדין את ערב ואת זאב ומה יכלתי עשות ככם אז רפתה רוחם מעליו בדברו הדבר הזה | 3 A ti kezetekbe adta az Úr a mádiániták fejedelmeit, Órebet és Zebet: mit tudtam én cselekedni ahhoz képest, amit ti cselekedtetek?« Amikor ezt mondta, lecsendesedett az ellene háborgó lelkük. |
4 ויבא גדעון הירדנה עבר הוא ושלש מאות האיש אשר אתו עיפים ורדפים | 4 Amikor pedig Gedeon a Jordánhoz ért, átkelt rajta azzal a háromszáz emberrel, aki vele volt, de a kimerültség miatt nem tudták üldözni a menekülő ellenséget. |
5 ויאמר לאנשי סכות תנו נא ככרות לחם לעם אשר ברגלי כי עיפים הם ואנכי רדף אחרי זבח וצלמנע מלכי מדין | 5 Azt mondta tehát Szukkót embereinek: »Adjatok, kérlek, egy-egy kenyeret a velem levő népnek, mert nagyon kimerült, hogy űzőbe vehessük Zebahot és Calmunnát, a mádiániták királyait.« |
6 ויאמר שרי סכות הכף זבח וצלמנע עתה בידך כי נתן לצבאך לחם | 6 Így feleltek Szukkót fejedelmei: »Talán bizony már a kezedben van Zebahnak és Calmunnának a kezefeje, s azért kívánod, hogy adjunk seregednek kenyeret?« |
7 ויאמר גדעון לכן בתת יהוה את זבח ואת צלמנע בידי ודשתי את בשרכם את קוצי המדבר ואת הברקנים | 7 Ő azt mondta nekik: »Ezért, ha majd kezembe adja az Úr Zebahot és Calmunnát, összetöröm testeteket a puszta töviseivel s bojtorjánjaival.« |
8 ויעל משם פנואל וידבר אליהם כזאת ויענו אותו אנשי פנואל כאשר ענו אנשי סכות | 8 Erre felment onnan Fánuelbe és ennek a helységnek embereihez is hasonlóképpen szólt, de ezek is azt felelték neki, amit Szukkót emberei feleltek. |
9 ויאמר גם לאנשי פנואל לאמר בשובי בשלום אתץ את המגדל הזה | 9 Azért ezt mondta nekik: »Ha majd békességben, győzedelmesen visszatérek, lerontom ezt a tornyot.« |
10 וזבח וצלמנע בקרקר ומחניהם עמם כחמשת עשר אלף כל הנותרים מכל מחנה בני קדם והנפלים מאה ועשרים אלף איש שלף חרב | 10 Zebah és Calmunna ekkor egész seregével együtt pihent. Tizenötezer ember maradt ugyanis a keleti népek egész seregéből, amíg a megöltek száma százhúszezer kardforgató harcos volt. |
11 ויעל גדעון דרך השכוני באהלים מקדם לנבח ויגבהה ויך את המחנה והמחנה היה בטח | 11 Felment tehát Gedeon a sátorlakók útján, amely Nóbtól és Jegbaától keletre van, s megverte a magát biztonságban érző és semmi bajtól sem tartó ellenség táborát. |
12 וינוסו זבח וצלמנע וירדף אחריהם וילכד את שני מלכי מדין את זבח ואת צלמנע וכל המחנה החריד | 12 Erre Zebah és Calmunna futásnak eredtek, de Gedeon üldözőbe vette és elfogta őket, seregüket pedig teljesen szétzavarta. |
13 וישב גדעון בן יואש מן המלחמה מלמעלה החרס | 13 Amikor aztán visszatért a harcból napkelte előtt, |
14 וילכד נער מאנשי סכות וישאלהו ויכתב אליו את שרי סכות ואת זקניה שבעים ושבעה איש | 14 Szukkót emberei közül, elfogott egy legényt, megkérdezte tőle Szukkót fejedelmeinek és véneinek nevét, és felírt hetvenhét férfit. |
15 ויבא אל אנשי סכות ויאמר הנה זבח וצלמנע אשר חרפתם אותי לאמר הכף זבח וצלמנע עתה בידך כי נתן לאנשיך היעפים לחם | 15 Erre elment Szukkótba és azt mondta nekik: »Ímhol Zebah és Calmunna, akik miatt gúnyolódtatok velem, mondva: ‘Talán bizony már kezedben van Zebah és Calmunna keze, s azért kívánod, hogy adjunk fáradt és kimerült embereidnek kenyeret?’« |
16 ויקח את זקני העיר ואת קוצי המדבר ואת הברקנים וידע בהם את אנשי סכות | 16 Azzal vette a város véneit meg a puszta töviseit és bojtorjánjait, s összetörte-verte velük Szukkót embereit. |
17 ואת מגדל פנואל נתץ ויהרג את אנשי העיר | 17 Aztán lerombolta Fánuel tornyát és megölte a város lakóit. |
18 ויאמר אל זבח ואל צלמנע איפה האנשים אשר הרגתם בתבור ויאמרו כמוך כמוהם אחד כתאר בני המלך | 18 Majd azt mondta Zebahnak s Calmunnának: »Milyenek voltak azok az emberek, akiket megöltetek a Táboron?« Azok azt felelték: »Olyanok, mint te, mindegyikük olyan, mint egy királyfi.« |
19 ויאמר אחי בני אמי הם חי יהוה לו החיתם אותם לא הרגתי אתכם | 19 Ő ezt válaszolta nekik: »Akkor az én testvéreim, az én anyámnak a fiai voltak. Az Úr életére mondom, hogyha meghagytátok volna őket, én sem ölnélek meg titeket.« |
20 ויאמר ליתר בכורו קום הרג אותם ולא שלף הנער חרבו כי ירא כי עודנו נער | 20 Aztán ezt mondta Jeternek, az elsőszülöttjének: »Kelj fel, s öld meg őket.« Ám az nem rántott kardot, mert félt, mivel még gyermek volt. |
21 ויאמר זבח וצלמנע קום אתה ופגע בנו כי כאיש גבורתו ויקם גדעון ויהרג את זבח ואת צלמנע ויקח את השהרנים אשר בצוארי גמליהם | 21 Azt mondta erre Zebah és Calmunna: »Te kelj fel, s te ronts ránk, mert kor szerint van ereje az embernek.« Gedeon felkelt és megölte Zebahot és Calmunnát, s elvette azokat az ékszereket és holdacskákat, amelyekkel a királyi tevék nyakát szokták díszíteni. |
22 ויאמרו איש ישראל אל גדעון משל בנו גם אתה גם בנך גם בן בנך כי הושעתנו מיד מדין | 22 Azt mondták ekkor Izrael férfiai mindnyájan Gedeonnak: »Uralkodjál rajtunk mind te, mind a fiad, mind fiad fia, mert megszabadítottál minket a mádiániták kezéből.« |
23 ויאמר אלהם גדעון לא אמשל אני בכם ולא ימשל בני בכם יהוה ימשל בכם | 23 Ám ő azt mondta nekik: »Nem uralkodom rajtatok, s nem fog uralkodni rajtatok fiam sem: az Úr uralkodjék rajtatok.« |
24 ויאמר אלהם גדעון אשאלה מכם שאלה ותנו לי איש נזם שללו כי נזמי זהב להם כי ישמעאלים הם | 24 Majd azt mondta nekik: »Egy dolgot kérek csak tőletek: adjátok nekem zsákmányotokból a fülönfüggőket.« Az izmaeliták ugyanis arany fülönfüggőket viseltek. |
25 ויאמרו נתון נתן ויפרשו את השמלה וישליכו שמה איש נזם שללו | 25 Azok ezt felelték: »Szívesen odaadjuk.« Azzal kiterítettek a földre egy köntöst, s rádobták a zsákmányból a fülönfüggőket. |
26 ויהי משקל נזמי הזהב אשר שאל אלף ושבע מאות זהב לבד מן השהרנים והנטפות ובגדי הארגמן שעל מלכי מדין ולבד מן הענקות אשר בצוארי גמליהם | 26 A kért fülönfüggők súlya ezerhétszáz aranysékel volt, azokon az ékszereken, függőkön s bíborruhákon kívül, amelyeket a mádiánita királyok viseltek és azokon az aranyláncokon kívül, amelyek a tevéken voltak. |
27 ויעש אותו גדעון לאפוד ויצג אותו בעירו בעפרה ויזנו כל ישראל אחריו שם ויהי לגדעון ולביתו למוקש | 27 Ebből aztán Gedeon efódot készített, s azt elhelyezte városában, Efrában. És paráználkodott azzal egész Izrael, s az Gedeonnak s egész háznépének romlására lett. |
28 ויכנע מדין לפני בני ישראל ולא יספו לשאת ראשם ותשקט הארץ ארבעים שנה בימי גדעון | 28 A mádiániták tehát úgy megszégyenültek Izrael fiai előtt, hogy nem is tudták többé felemelni nyakukat, s az országnak nyugta volt negyven esztendeig, amíg Gedeon volt az élén. |
29 וילך ירבעל בן יואש וישב בביתו | 29 Jerobaál, Joás fia tehát hazatért és otthon is maradt. |
30 ולגדעון היו שבעים בנים יצאי ירכו כי נשים רבות היו לו | 30 Hetven olyan fia volt, aki az ő ágyékából származott, mert több felesége volt. |
31 ופילגשו אשר בשכם ילדה לו גם היא בן וישם את שמו אבימלך | 31 Mellékfelesége, akit Szíchemben tartott, szintén szült neki egy fiút, név szerint Abimeleket. |
32 וימת גדעון בן יואש בשיבה טובה ויקבר בקבר יואש אביו בעפרה אבי העזרי | 32 Amikor aztán Gedeon, Joás fia, jó vénségben meghalt, eltemették Joásnak, apjának sírjában, Ezri nemzetségének Efrájában. |
33 ויהי כאשר מת גדעון וישובו בני ישראל ויזנו אחרי הבעלים וישימו להם בעל ברית לאלהים | 33 Miután azonban Gedeon meghalt, Izrael fiai elfordultak és paráználkodtak a Baálokkal és szövetséget kötöttek Baállal, hogy ő legyen az istenük, |
34 ולא זכרו בני ישראל את יהוה אלהיהם המציל אותם מיד כל איביהם מסביב | 34 és nem emlékeztek meg az Úrról, az ő Istenükről, aki kiszabadította őket minden körülöttük levő ellenségük kezéből, |
35 ולא עשו חסד עם בית ירבעל גדעון ככל הטובה אשר עשה עם ישראל | 35 és nem cselekedtek irgalmasságot Jerobaál-Gedeon házával mindazon jótettek ellenére sem, amelyet ő cselekedett Izraellel. |