1 בלשאצר מלכא עבד לחם רב לרברבנוהי אלף ולקבל אלפא חמרא שתה | 1 Baltazár király nagy lakomát készített ezer főemberének, és az ezrek előtt itta a bort. |
2 בלשאצר אמר בטעם חמרא להיתיה למאני דהבא וכספא די הנפק נבוכדנצר אבוהי מן היכלא די בירושלם וישתון בהון מלכא ורברבנוהי שגלתה ולחנתה | 2 Mikor aztán már-már ittas lett, megparancsolta, hogy hozzák elő azokat az arany- és ezüstedényeket, amelyeket atyja, Nebukadnezár hozott el a jeruzsálemi templomból, hogy igyanak belőlük a király és főemberei, feleségei és mellékfeleségei. |
3 באדין היתיו מאני דהבא די הנפקו מן היכלא די בית אלהא די בירושלם ואשתיו בהון מלכא ורברבנוהי שגלתה ולחנתה | 3 Erre előhozták a jeruzsálemi templomból elhurcolt arany- és ezüstedényeket, és ittak belőlük a király és főemberei, feleségei és mellékfeleségei. |
4 אשתיו חמרא ושבחו לאלהי דהבא וכספא נחשא פרזלא אעא ואבנא | 4 Itták a bort, és dicsérgették az aranyból, ezüstből, rézből, vasból, fából és kőből való isteneiket. |
5 בה שעתה נפקו אצבען די יד אנש וכתבן לקבל נברשתא על גירא די כתל היכלא די מלכא ומלכא חזה פס ידה די כתבה | 5 Ugyanabban az órában ujjak jelentek meg a lámpással átellenben, s emberéhez hasonló kéz írt a királyi palota falának felületére, a király pedig figyelte az író kéz ujjait. |
6 אדין מלכא זיוהי שנוהי ורעינהי יבהלונה וקטרי חרצה משתרין וארכבתה דא לדא נקשן | 6 Ekkor a király arca elváltozott, és gondolatai megrémítették őt; csípőjének izma elernyedt, és a térdei egymáshoz verődtek. |
7 קרא מלכא בחיל להעלה לאשפיא כשדיא וגזריא ענה מלכא ואמר לחכימי בבל די כל אנש די יקרה כתבה דנה ופשרה יחונני ארגונא ילבש והמונכא די דהבא על צוארה ותלתי במלכותא ישלט | 7 Aztán hangosan kiáltott a király, hogy hozzák be a varázslókat, a káldeaiakat és a jövendőmondókat. Azt mondta a király Babilon bölcseinek: »Aki elolvassa ezt az írást és tudtomra adja értelmét, az bíborba öltözik, aranyláncot kap a nyakába, és a harmadik lesz országomban.« |
8 אדין עללין כל חכימי מלכא ולא כהלין כתבא למקרא ופשרא להודעה למלכא | 8 Akkor bement a király összes bölcse, de nem tudták elolvasni az írást, sem az értelmét megmondani a királynak. |
9 אדין מלכא בלשאצר שגיא מתבהל וזיוהי שנין עלוהי ורברבנוהי משתבשין | 9 Erre Baltazár király nagyon megijedt, az arca elváltozott, és a főemberei is megrettentek. |
10 מלכתא לקבל מלי מלכא ורברבנוהי לבית משתיא עללת ענת מלכתא ואמרת מלכא לעלמין חיי אל יבהלוך רעיונך וזיויך אל ישתנו | 10 A királlyal és főembereivel történt esemény hírére azonban bement a királyné a lakoma termébe, és azt mondta: »Király, örökké élj! Ne rémítsenek meg téged gondolataid, és ne változzék el arcod. |
11 איתי גבר במלכותך די רוח אלהין קדישין בה וביומי אבוך נהירו ושכלתנו וחכמה כחכמת אלהין השתכחת בה ומלכא נבכדנצר אבוך רב חרטמין אשפין כשדאין גזרין הקימה אבוך מלכא | 11 Van országodban egy férfi, akiben a szent istenek lelke van; atyád napjaiban vált nyilvánvalóvá, hogy tudomány és bölcsesség van benne, s azért atyád, Nebukadnezár király a varázslók, a bűbájosok, a káldeaiak és a jövendőmondók fejévé tette; a te atyád, mondom, király, |
12 כל קבל די רוח יתירה ומנדע ושכלתנו מפשר חלמין ואחוית אחידן ומשרא קטרין השתכחת בה בדניאל די מלכא שם שמה בלטשאצר כען דניאל יתקרי ופשרה יהחוה | 12 mert kiváló szellem, okosság, értelem, s álmok megfejtésének, titkok megmagyarázásának és csomók megoldásának tudása bőségesen volt benne, abban a Dánielben, akit a király Baltazárnak nevezett el. Nos tehát, hivasd el Dánielt, ő majd megadja a magyarázatot.« |
13 באדין דניאל העל קדם מלכא ענה מלכא ואמר לדניאל אנתה הוא דניאל די מן בני גלותא די יהוד די היתי מלכא אבי מן יהוד | 13 Be is vezették Dánielt a király elé, és a király azt mondta neki: »Te vagy az a Dániel Júda foglyai közül, akit atyám, a király, Júdából hozott ide? |
14 ושמעת עליך די רוח אלהין בך ונהירו ושכלתנו וחכמה יתירה השתכחת בך | 14 Azt hallottam rólad, hogy benned az istenek lelke van, és bőséges tudományt, értelmet és bölcsességet tapasztaltak benned. |
15 וכען העלו קדמי חכימיא אשפיא די כתבה דנה יקרון ופשרה להודעתני ולא כהלין פשר מלתא להחויה | 15 Éppen most jöttek be színem elé a bölcs varázslók, hogy ezt az írást elolvassák és magyarázatát nekem megadják, de nem tudták e dolog értelmét megmondani. |
16 ואנה שמעת עליך די תוכל פשרין למפשר וקטרין למשרא כען הן תוכל כתבא למקרא ופשרה להודעתני ארגונא תלבש והמונכא די דהבא על צוארך ותלתא במלכותא תשלט | 16 Ekkor azt hallottam rólad, hogy te a homályos dolgokat meg tudod magyarázni és a csomókat megoldani; ha csakugyan el tudod olvasni ezt az írást, és meg tudod mondani nekem az értelmét, bíborba öltöztetlek, aranyláncot adok a nyakadba, és a harmadik fejedelem leszel országomban.« |
17 באדין ענה דניאל ואמר קדם מלכא מתנתך לך להוין ונבזביתך לאחרן הב ברם כתבא אקרא למלכא ופשרא אהודענה | 17 Felelt erre Dániel, és így szólt a királynak: »Ajándékaid maradjanak a tieid, s házad ajándékait másnak add; az írást azonban elolvasom neked, király, és az értelmét tudtodra adom. |
18 אנתה מלכא אלהא עליא מלכותא ורבותא ויקרא והדרה יהב לנבכדנצר אבוך | 18 Király, a fölséges Isten országot, hatalmat, dicsőséget és tiszteletet adott atyádnak, Nebukadnezárnak. |
19 ומן רבותא די יהב לה כל עממיא אמיא ולשניא הוו זאעין ודחלין מן קדמוהי די הוה צבא הוא קטל ודי הוה צבא הוה מחא ודי הוה צבא הוה מרים ודי הוה צבא הוה משפיל | 19 A hatalma miatt, amelyet neki adott, minden nép, törzs és nyelv remegett és félt tőle. Akiket akart, megölt, akiket akart, megvert, akiket akart, felmagasztalt, és akiket akart, megalázott. |
20 וכדי רם לבבה ורוחה תקפת להזדה הנחת מן כרסא מלכותה ויקרה העדיו מנה | 20 Amikor azonban szíve felfuvalkodott és lelke megátalkodott a kevélységben, letették királyi trónjáról, és dicsőségét elvették. |
21 ומן בני אנשא טריד ולבבה עם חיותא שוי ועם ערדיא מדורה עשבא כתורין יטעמונה ומטל שמיא גשמה יצטבע עד די ידע די שליט אלהא עליא במלכות אנשא ולמן די יצבה יהקים עליה | 21 Kivetették az emberek fiai közül, s a szíve olyan lett, mint a vadállatoké; vadszamarak közt lakott, füvet evett, mint az ökör, és testét az ég harmata öntözte, amíg fel nem ismerte, hogy a Fölséges uralkodik az emberek országán, és azt állíthatja fölé, akit akar. |
22 ואנתה ברה בלשאצר לא השפלת לבבך כל קבל די כל דנה ידעת | 22 Te, Baltazár, az ő fia, szintén nem aláztad meg szívedet, noha mindezt tudtad, |
23 ועל מרא שמיא התרוממת ולמאניא די ביתה היתיו קדמיך ואנתה ורברבניך שגלתך ולחנתך חמרא שתין בהון ולאלהי כספא ודהבא נחשא פרזלא אעא ואבנא די לא חזין ולא שמעין ולא ידעין שבחת ולאלהא די נשמתך בידה וכל ארחתך לה לא הדרת | 23 hanem felfuvalkodtál az ég Ura ellen: az ő házának edényeit hozták eléd, s te és a főembereid, a feleségeid és mellékfeleségeid bort ittatok belőlük, közben az ezüstből, aranyból, rézből, vasból, fából és kőből való isteneket dicsérted, akik sem nem látnak, sem nem hallanak, sem nem éreznek, Istent azonban, aki kezében tartja leheletedet és minden utadat, nem dicsőítetted. |
24 באדין מן קדמוהי שליח פסא די ידא וכתבא דנה רשים | 24 Ezért küldte ő a kézujjat, amely ezt az írást ideírta. |
25 ודנה כתבא די רשים מנא מנא תקל ופרסין | 25 Az írás, amelyet írt, a következő: Mene, Tekel, Parszin. |
26 דנה פשר מלתא מנא מנה אלהא מלכותך והשלמה | 26 A dolog értelme pedig ez: Mene: megszámlálta Isten országodat, és véget vetett neki. |
27 תקל תקילתה במאזניא והשתכחת חסיר | 27 Tekel: megmért téged a mérlegen, és könnyűnek talált. |
28 פרס פריסת מלכותך ויהיבת למדי ופרס | 28 Parszin: elosztotta országodat, és a médeknek meg a perzsáknak adta.« |
29 באדין אמר בלשאצר והלבישו לדניאל ארגונא והמונכא די דהבא על צוארה והכרזו עלוהי די להוא שליט תלתא במלכותא | 29 Akkor a király parancsára Dánielt bíborba öltöztették, aranyláncot tettek a nyakába, és kihirdették róla, hogy mint harmadik, ő gyakorolja a hatalmat az országban. |
30 בה בליליא קטיל בלאשצר מלכא כשדיא | 30 Ugyanazon az éjjelen megölték Baltazár káldeai királyt. |
31 ודריוש מדיא קבל מלכותא כבר שנין שתין ותרתין | |